Jelentősen nőtt 2010-ben az export és az import volumene

2010. január–decemberben a kivitel volumene 17, a behozatalé 15 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest. Folyó áras adatokból számítva az export forintértéke 19, az importé 17 százalékkal bővült; euróban ez a növekedés 21, illetve 19 százalék volt. A külkereskedelmi mérleg többlete 1517 milliárd forintot (5525 millió eurót) tett ki, 461 milliárd forinttal (1786 millió euróval) többet, mint 2009 azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.

2010-ben az export értéke 19 678 milliárd forint (71,4 milliárd euró), az importé 18 161 milliárd forint (65,9 milliárd euró) volt, így a kivitel forintértéke meghaladta, a behozatalé azonban még nem érte el a két évvel korábbi, a gazdasági világválság előtti szintet.


A 2010. január–decemberi forgalom forintban mért árszínvonala a 2009-es szinthez viszonyítva behozatalban és kivitelben közel azonos mértékben – 1,7, illetve 1,6%-kal – nőtt. A cserearány éves szinten gyakorlatilag nem változott. A forint az euróhoz képest 2%-kal erősödött, míg a dollárhoz viszonyítva 3%-kal gyengült. A külkereskedelmi termékforgalom devizaárszintje az előző évhez képest mintegy 3%-kal nőtt.


A külkereskedelmi termékforgalomban a kivitel háromötödét, a behozatal felét adó gépek és szállítóeszközök exportvolumene 18, az importé 20%-kal bővült 2010-ben. A behozatal dinamikája a harmadik negyedévig enyhén nőtt, míg az exporté az év elejétől fokozatosan lassult, amit jelentősen befolyásolt a híradás-technikai hangrögzítő és -lejátszó készülék kivitelének alakulása. Az árufőcsoport legnagyobb részarányát képviselő termékkör exportjának felfutása − elsősorban a televíziók és mobiltelefonok − a válság évében – 2009-ben – is töretlen volt, ez okozza 2010-ben a mérséklődő volumennövekedést.

 

Átlagot meghaladó volumenbővülés jellemezte az általános rendeltetésű ipari gép; villamos gép, villamos készülék és műszer, valamint a válság által leginkább sújtott közúti jármű exportját és importját. Ez utóbbi árucsoport kereskedelme még jelentősen − a kivitel több mint tizedével, a behozatal negyedével − elmarad a 2008. évi szinttől.


A legnagyobb részarányt képviselő árufőcsoporthoz képest némileg mérsékeltebb, de kétszámjegyű volumennövekedést regisztráltunk a heterogén összetételű feldolgozott termékeknél, melynek kivitele 15, a behozatala 13%-kal bővült. Az árufőcsoporton belül a szakmai, tudományos ellenőrző műszerek export-, illetve a színesfémek és a gumigyártmány mindkét irányú forgalmának dinamikus emelkedése az élénkülő járműipari megrendeléseknek köszönhető. A jelentős súlyt kitevő gyógyszer, gyógyszerészeti termékek kivitelének és behozatalának volumene az időszak egészét tekintve átlagot meghaladóan, ezen belül a harmadik negyedévben kiugró mértékben nőtt az orosz szabályozás változásának egyszeri keresletfelhajtó hatása miatt. A vas- és acéltermékek behozatala már több mint tizedével meghaladta a 2009. évit, de forintértéke még nem érte el a válság előtti 2008-as szintet.


Az energiahordozók importvolumene az időszak egészét tekintve 4%-kal volt több, mint egy évvel korábban. A teljes energiabehozatal felét adó kőolaj és kőolajtermék volumene alig haladta meg az előző évi szintet, importértéke azonban a jelentős áremelkedés következtében több mint harmadával nőtt 2010-ben. A természetes és mesterséges gáz importvolumene az év folyamán a világpiaci áralakulásnak megfelelően alakult: az év első felében másfélszeres növekedést, a másodikban több mint egyharmados csökkenést mutatott, így az év egészét tekintve némileg magasabb volt a 2009. évihez képest.


2010. január–decemberben az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitelének volumene 13%-kal, a behozatalé 5%-kal haladta meg a bázisidőszaki szintet. Az árufőcsoporton belül az export egynegyedét képviselő gabona és gabonakészítmények kivitelének volumene az év eleji visszaesést követően júniustól már dinamikus növekedést mutatott, az év egészét így összességében kismértékű bővülés jellemzi. Kétszámjegyű volt a növekedés a hús és húskészítmény, illetve az élő állat mindkét irányú forgalmában. A tejtermék- és tojásbehozatal volumene hatodával volt több, mint az előző évben, főként a német, szlovák és lengyel import élénküléséből adódóan.


Az Európai Unió országaival folytatott kereskedelem volumene 2010. január–decemberben a kivitelben és a behozatalban egyaránt 15 %-kal haladta meg a bázisidőszaki szintet. Külkereskedelmi egyenlegünk aktívuma 2891 milliárd forint, ami 492 milliárd forintos (2 milliárd eurós) javulást jelent az előző évhez képest. A növekmény több mint fele (283 milliárd forint, azaz 1,1 milliárd euró) az új tagállamokkal folytatott kereskedelemben realizálódott.


Dinamikusabban bővült az EU-n kívüli országokba irányuló forgalom: az export volumene 23, az importé 16 %-kal haladta meg az elmúlt évi szintet. Passzívumunk 1374 milliárd forint (5 milliárd euró) volt, 31 milliárd forinttal (166 millió euróval) több, mint tavaly. Az ázsiai országokkal szembeni passzívum mintegy 230 milliárd forintos növekedését döntően a gépipari termékek importjának felfutása okozta.


Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás: