Jobban nőttek a vártnál a bérek - elemzők

A vártnál jobban alakultak a keresetek novemberben, ám az elemzők szerint az idén biztosan lassul a növekedés dinamikája, miközben nagy kérdés, hogyan alakul a foglalkoztatás.

Központi Statisztikai Hivatal pénteken közölte: a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-novemberben 1 millió 853 ezren dolgoztak, 27 ezer fővel (1,5 százalékkal) többen, mint 2010 azonos időszakában, a költségvetési szférában dolgozók létszáma 39 ezer fővel (5 százalékkal) 735 ezer főre csökkent. A bruttó átlagkeresetek 4,7, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6 százalékkal haladták meg az előző év január-novemberit.

 

Suppan Gergely, a TakarékBank Zrt. elemzője kifejtette, a várakozásoknál gyorsabban, 6 százalékkal nőttek a bruttó bérek novemberben az előző évihez képest, ami jórészt bázishatásokkal magyarázható: egy évvel korábban ugyanis 1,2 százalékos bércsökkenés volt megfigyelhető a szja-változása miatt, ami a bérek és bónuszkifizetések átcsúsztatását okozta.

 

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője elmondta, a 6 százalékos bruttó növekedés kicsit nagyobb a vártnál, az elemzők 5-5,5 százalék között várták a rátát. Kissé meglepőnek nevezte az is, hogy a gazdasági recesszió ellenére a versenyszférában az októberi 4,7 százalék után novemberben 5,4 százalékkal emelkedtek a bruttó átlagkeresetek éves alapon, azaz a visszaesés ellenére gyorsult bérnövekedés. Ez pedig nincs összhangban recessziós környezettel. Hozzátette, novemberben a nettó kerestek a családtámogatások nélkül is érdemi emelkedést mutatnak. Aláhúzta, ez változni fog, s a nettó növekedés a jövőben lassul, s 2012-ben biztosan nem lesz akkora, mint az elmúlt évben.

 

Alapvetően azért, mert a jövedelemadó változások az idén egyenlőtlenül érintik a dolgozókat, az átlag alatti keresetűek rosszabbul, míg az átlag fölött keresetűek jobban járnak majd. Ehhez negatív tényezőként hozzájárul még az infláció, illetve az is, hogy az állami transzferjövedelmek szerkezete megváltozik. Ezek összességében csökkentik a háztartások reáljövedelmét, ami kihat a fogyasztásra is. Árokszállási Zoltán kifejtette, a háztartások fogyasztásának visszaesése az idén elérheti a 2,5 százalékot is az előrejelzések szerint.

 

Suppan Gergely elmondta, a munkaerőpiac továbbra is lazának tekinthető. A foglalkoztatás visszaesése – amit a közszféra létszámának csökkenése okoz – jól tükrözi a gazdasági növekedés lassulását. Egyes feldolgozóipari beruházások hatására a létszám bővülése szerény mértékben folytatódhat, azonban a belső kereslet hiánya miatt a belső piacra termelő és szolgáltató ágazatok esetében továbbra sem várható a munkaerő kereslet növekedése. Suppan Gergely kiemelte, hogy a foglalkoztatottak száma összességében 1 százalékkal csökkent a költségvetési szféra 4,7 százalékkal alacsonyabb foglalkoztatási szintje miatt, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.

 

Árokszállás Zoltán kifejtette: a versenyszférát illetően nagy kérdés, hogy egyszeri megugrásról van-e szó, s ha igen, akkor hogyan alakul a következő hónapokban a foglalkoztatás. A munkaerő-piacot befolyásolja az is, hogy az információk szerint a kormány erősítést tervez a közfoglalkoztatásban. Suppan Gergely úgy vélte, a tavalyi év hátralevő részében kissé gyorsulhat a bérdinamika, ami a bázishatásnak lesz köszönhető, mivel az szja változások miatt a tavalyelőtti év végi jutalmak, prémiumok egy részét 2011 elején fizették ki.

 

Suppan Gergely elmondta, a reálbér-növekedés ellenére a fogyasztás feltehetően nem áll növekvő pályára a devizahitelek magas terhei, a lakosság óvatossági megtakarításainak felépítése, valamint a fogyasztói bizalom meredek visszaesése miatt. Az idén pedig az adóváltozások kedvezőtlenül érintik a háztartásokat, ezért újra a reálbérek visszaesésére számítanak. (MTI)


Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás: