Jön Matolcsy György új programja!

Növekedést és munkahelyteremtést erősítő programot terjeszt a kormány elé a következő hetekben Matolcsy György.

A nemzetgazdasági miniszter ezt pénteken Luxembourgban jelentette be, az európai uniós tagországok pénzügyminiszteri találkozójáról tartott sajtótájékoztatóján. "Magyarország ebben az évben stagnál. Olyan gazdaságban kell folytatnunk a pénzügyi konszolidációt, most már nemcsak az államnál, hanem a vállalkozásoknál, és tovább, a családoknál, ahol nincs növekedés.

 

Ezzel nem tudunk együtt élni" - fogalmazott. "Azt kérem a kormánytól, hogy a következő hetekben adjon zöld jelzést egy olyan programnak, amely épít a Széll Kálmán Tervre, és épít arra, hogy az Európai Unió ma elismerte a sikeres költségvetési konszolidációnkat" - fejtette ki Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter egyelőre nem árulta el a program részleteit. Mint mondta, ezeket először a kormánnyal szeretné ismertetni.

 

A program céljairól a miniszter közölte: a kis- és középvállalatoknál kell elsősorban megerősíteni a foglalkoztatást, "ott kell segíteni, hogy tudjon fölvenni még egy embert a kicsi és még kettőt a közepes vállalkozás". Az is egyértelmű szerinte, hogy a 25 év alatti, illetve az 55 év feletti korosztálynál segíteni kell a foglalkoztatást. Továbbá - tette hozzá - azoknál a munkavállalói csoportoknál kell továbbá csökkenteni az élőmunka-terheket, ahol Magyarországon sokkal alacsonyabb a foglalkoztatási szint, mint az unióban. Matolcsy György leszögezte: meg kell találni azokat az eszközöket és forrásokat is, amelyekkel egy ilyen program működtethető. Kiemelte: nagyon sok tanácsot kapott erre vonatkozóan az elmúlt hetekben külföldi kollégáitól is, hiszen a munkahelyteremtést erősítő gondolkodás az unió minden tagországában napirenden van.

 

Matolcsy György úgy értékelte: szép siker a kohéziós pénzek felfüggesztéséről korábban hozott uniós döntés pénteki visszavonása, de "innen jön a neheze, növekedésre, új munkahelyekre van szükség és a meglévő munkahelyek megőrzésére, mert mindenki növekedési kockázatról beszél, és mindenkinek igaza van". Jelezte azt is, hogy az uniónak nincs növekedési modellje a 2008 utáni válságszakaszban. Újságírói kérdésre válaszolva sajtótájékoztatóján a magyar miniszter szólt arról is, hogy az eurózóna jövőjére vonatkozó egyik javaslat szerint a lehető leggyorsabban előre kell menni a fiskális unió felé, mert e nélkül a monetáris unió nem működhet. Mint közölte, Luxembourgban a mostani ülés előtt találkozót tartottak az eurózónán kívüli EU-tagállamok miniszterei, és közösen arra biztatták a zónát, hogy menjen előre a saját maguk választotta integráció útján.

 

Magyarország is támogatja, hogy az euróövezet "tegye rendbe a szénáját", hiszen Magyarország számára is nagy kockázat, ha az övezet válsága elhúzódik - fejtette ki. Matolcsy György szerint Magyarországra is mindenképpen hat, hogyan halad az euróövezet egy bankunió felé. Ezzel együtt egy fiskális unió felé tett lépéshez, kötelező érvénnyel Magyarország egyelőre nem kíván csatlakozni - szögezte le, hozzátéve, hogy a csatlakozás lehetősége a későbbiekben is nyitva marad. (MTI)


Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk. Egyesek hat óra után is frissnek érzik magukat, mások nyolc-kilenc óra pihenés után is fáradtan ébrednek. Az alvásidő kalkulátor abban segíthet, hogy életkorunk, napi tevékenységünk és megszokott alvási időnk alapján reálisabb képet kapjunk saját pihenési szokásainkról.
2026. 06. 11. 02:30
Megosztás:

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat jövője szempontjából. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) friss kutatása szerint az Y és Z generáció döntéseiben az íz, az ár, az adott alkalom és az élmény különösen fontos, a borvidékek, a szakmai díjak és a termelői háttér pedig akkor erősítik igazán a választást, ha érthető fogyasztói üzenetté válnak. A HNT szerint a magyar borászatok előtt most az a feladat áll, hogy a meglévő szakmai értékeket közelebb vigyék a fiatalok mindennapi döntési helyzeteihez.
2026. 06. 11. 02:00
Megosztás:

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
2026. 06. 11. 01:00
Megosztás:

A fémmegmunkálás rejtelmei: miért fontos a megfelelő csiszolóanyag?

A fémmegmunkálásban a precizitás kulcsfontosságú. Azok számára, akik rendszeresen dolgoznak fémekkel, ismerősek lehetnek azok az eszközök, amelyek képesek egyenletes felületi minőséget biztosítani.
2026. 06. 10. 23:59
Megosztás:

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet!

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.
2026. 06. 10. 23:30
Megosztás:

Társasjátékozás: hogyan csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat?

A társasjátékok számos ember számára jelentenek kedvelt kikapcsolódást. De vajon eszedbe jutott már valaha, milyen hatással van ez a hobbid a környezetre?
2026. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással négy, egyenként 1245 megawatt teljesítményű tárolót telepítettek a cég Paks mellett működő napelemparkjához.
2026. 06. 10. 22:30
Megosztás:

Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók

Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak, a kérelmeket 2026. június 15. és június 30. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel azt követően, hogy megjelent az agrár- és élelmiszer-gazdaságért felelős miniszter erről szóló rendelete.
2026. 06. 10. 22:00
Megosztás:

Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben

A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős stratégiaalkotó egységet" hoznak létre az államtitkárságon belül - mondta Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti konferencián szerdán.
2026. 06. 10. 21:30
Megosztás:

Master Good: külföldi munkavállalók nélkül nem biztosítható a termelés bővítése

Magyarországon már nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő a Master Good növekvő termelési igényeinek kielégítésére, ezért külföldi munkavállalók bevonására van szükség - mondta Bárány László, a vállalat ügyvezető igazgatója egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
2026. 06. 10. 21:00
Megosztás:

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
2026. 06. 10. 20:30
Megosztás:

Az ukrán elnök hamarosan találkozhat a magyar miniszterelnökkel

Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök találkozójára - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
2026. 06. 10. 20:00
Megosztás:

NAV: 170 ezren még kérhetnek részletfizetést a gépjárműadóra

Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még lehet kérni öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia - figyelmeztetett szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 06. 10. 19:30
Megosztás:

Letartóztatta a bíróság a tiltott potencianövelőkkel kereskedő férfiakat

A bíróság öt férfival szemben rendelt el kényszerintézkedést, a gyanú szerint ugyanis tiltott teljesítményfokozókkal és engedély nélküli gyógyszerekkel kereskedtek és ebből évente egymilliárd forintos bevételre tettek szert - közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel szerdán.
2026. 06. 10. 19:00
Megosztás:

Orbán Anita a magyar-német együttműködésről tárgyalt Berlinban

A magyar-német együttműködés legfontosabb kérdéseit tekintette át Orbán Anita külügyminiszter német partnerével, Johann Wadephul külügyminiszterrel szerdán Berlinben.
2026. 06. 10. 18:30
Megosztás:

Eltűnnek a látogatók a weboldalakról? Így forgatja fel a Google AI a keresést

A Google történetének egyik legnagyobb változása zajlik a szemünk előtt. A vállalat 2026-os fejlesztői konferenciáján bejelentette, hogy az AI Overviews már több mint 2,5 milliárd havi felhasználót ér el, míg az AI Mode szolgáltatást több mint 1 milliárd ember használja rendszeresen. A keresés ezzel új korszakba lép: a felhasználók egyre gyakrabban nem linkeket kapnak válaszul, hanem azonnal elkészített, mesterséges intelligencia által generált összefoglalókat. Ez alapjaiban alakíthatja át a digitális marketing és a keresőoptimalizálás világát.
2026. 06. 10. 18:00
Megosztás:

OGYM: rekordgyorsasággal nyitjuk újra a magyar felsőoktatás európai kapuit

Rekordgyorsasággal nyitjuk újra a magyar felsőoktatás európai kapuit - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) az MTI-vel szerdán.
2026. 06. 10. 17:30
Megosztás:

Meghosszabbítják az alapélelmiszerek árréskorlátozását

Év végéig meghosszabbítják Romániában az alapélelmiszereknél alkalmazható árrés korlátozását. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói által kezdeményezett határidő-módosítást szerdai ülésén fogadta el a bukaresti képviselőház - közölte az RMDSZ.
2026. 06. 10. 17:00
Megosztás:

A pesti pincék új élete: így lehet üzleti érték a föld alatti négyzetméterekből

A budapesti alagsori, szuterén- és pincehelyiségek sokáig az ingatlanpiac problémás szereplőinek számítottak. Pedig megfelelő műszaki háttérrel, jogilag rendezett működéssel és jó üzleti ötlettel ezekből a terekből akár különleges, magas hozamú élményközpontok is születhetnek.
2026. 06. 10. 16:30
Megosztás:

Idén mérsékelt GDP-növekedés várható erős forint mellett

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. Az erős forint, az enyhülő infláció teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány csak a következő években csökkenhet - derül ki az MBH Elemzési Centrum szerdán kiadott Makrogazdasági kitekintőjéből.
2026. 06. 10. 16:00
Megosztás: