Juh- és húsmarha-tartókat támogató program indul
A minisztérium közleménye szerint a kérődző szerkezetátalakítási támogatásra évente 44,5 millió euró, mintegy 13 milliárd forint áll rendelkezésre. Az állattenyésztők a 2012. évi egységes kérelem benyújtásával egyidejűleg jelentkezhetnek a programra. A VM közölte azt is, hogy 2012-ben még együttesen igényelhető a top-up (anyajuh és anyajuh kiegészítő) és a de minimis anyajuh támogatás, valamint a kérődző szerkezetátalakítási programban nyújtott megemelt egységes területalapú támogatás (SAPS).
Ezek a tárca szerint együttesen komoly segítséget jelentenek a 2013. évi kifizetésekkor a magyar juhtenyésztőknek. A közlemény idézi Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárt, aki a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének küldöttközgyűlésén, Herceghalmon kiemelte: a Kérődző Szerkezetátalakítási Programot közösségi forrásból finanszírozza a tárca. A gazdák a gyakorlatban megemelt SAPS támogatást kapnak. A Kérődző Szerkezetátalakítási Programot a 2004 óta működő nemzeti kiegészítő támogatások (top-up) jövő évtől kezdődő csökkenésének, majd 2013-ban történő megszűnésének ellentételezésére indítják.
A top-up támogatások a régi és új tagállamok között meglévő támogatáskülönbségek kiegyenlítését szolgálják. A kérődző szerkezetátalakítási támogatásért cserébe a gazdáknak vállalniuk kell, hogy részt vesznek a nemzeti programban, amely a foglalkoztatás fenntartására, a beruházásokra, a továbbképzésre, a szakmai fejlődésre, összességében tehát a vállalkozói tevékenység fenntartására ösztönöz. A kérődző szerkezetátalakítási támogatásra évente 44,5 millió euró, mintegy 13 milliárd forint áll rendelkezésre. Az állattenyésztők a 2012. évi egységes kérelem benyújtásával egyidejűleg jelentkezhetnek a programra. (MTI)