Kamatcsökkentés - közeledünk a fordulóponthoz
„A holnap esedékes kamatdöntéssel kapcsolatban ismét nagyon egyhangúak a várakozások. A piac olyannyira optimista, hogy egyelőre nem is látni a kamatcsökkentés végét, hiszen a legutóbbi kamatcsökkentés óta a határidős várakozások óriásit estek, és bőven 4% alatti alapkamatot áraz a piac. Ezzel párhuzamosan a rövid kötvényhozamok is nagyot csökkentek, így az elmúlt időszakban a kötvénypiac nagyon jó befektetés volt” – mondta el Horváth István.
„A Monetáris Tanács utoljára tavaly ősszel nyilatkozott arról, hogy 4,5%-os alapkamat lehet az az egyensúlyi kamatszint, ameddig az akkori körülmények között mérsékelhető az alapkamat. Azóta a növekedési kilátások romlottak, az inflációs várakozások pedig jelentősen javultak, ami arra utal, hogy ma már ennél alacsonyabb kamatszintben gondolkodhatnak a jegybankárok. Ennek ellenére azt gondoljuk, hogy a 4,5%-os alapkamat elérése jelentheti azt a fordulópontot, amelynél megáll a folyamatos kamatvágás. Amennyiben a következő hónapokban erre sor kerül, és szinten tartásról dönt a Monetáris Tanács, úgy a rövid kötvényhozamok eddigi lendületes csökkenése is véget érhet, ezért óvatosságot ajánlunk a hazai kötvényeszközökkel szemben” – magyarázta a befektetési szakember.