Kapott egy pofont a forint, esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 15,62 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 25.307,34 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 22,8 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint természetesnek mondható a BÉT-en bekövetkezett enyhe korrekció.

 

 

Az amerikai jelzálogpiaci hiteligénylések 11 százalékkal csökkentek, s aggodalom alakult ki a piacon a görög események miatt. A nap "sztárja" a Richter volt, jelentősen, majdnem 2 százalékkal tudott emelkedni, egyedül a blue chipek között, a többi csökkent a korrekciós hangulatnak megfelelően.

 

 

Az Egyesült Államokban és Európában is fél százalékos csökkenés tapasztalható, Amerikában 0,6 százalékkal csökkent az ipari átlag index. Az amerikai aktivitás megnövekedésével általában a magyar piacon is növekszik a kereskedelmi aktivitás, a nap vége felé bővül a forgalom, így volt ez szerdán is - mondta a vezető elemző.

 

Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője is arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar részvénypiacon a korrekció minimális volt, ez az irány az amerikai részvénypiacokon is érződik. Erősen túlvettek a piacok, ezért a korrekció a jó hangulat mellett is érthető lenne. Az elemző szerint kérdés, hogy a görög adósságválság felgyorsuló eseményei mennyire hagyják hidegen a piacokat, a görög állampapírokon kívül. A nap vesztesének egyik részvény sem nevezhető, ugyanis nem volt olyan mértékű esés egyik papírban sem, amely külön említésre lenne méltó - magyarázta az elemző.

 

A Mol árfolyama 100 forinttal, 0,47 százalékkal 21.100 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,28 százalékkal 7.250 forintra esett, forgalmuk 11,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,23 százalékkal 805 forintra gyengült, forgalma 4,1 milliárd forint volt.

 

A Richter papírok árfolyama 875 forinttal, 2,00 százalékkal 44.680 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 102,6 millió forintos forgalomban 285 forinttal, 1,31 százalékkal 21.405 forintra csökkent.

 

A forint jobban megsínylette a Görögország felől érkező negatív híreket, mert a hazai deviza egész nap fokozatos gyengülést mutatott, és délutánra a jegyzések már 266 fölött jártak.

 


Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás: