Készül az IPOSZ cselekvési terve

Az IPOSZ szerint a versenyképes adórendszer megteremtése, a foglalkoztatás bővítése, a feketegazdaság visszaszorítása, valamint a gazdaság igényeihez igazodó szakképzés megteremtése az új kormány első számú tennivalói közé tartozik, a kisvállalkozói munkaadói szervezet erre 2010. évi cselekvési programjában is kitér - közölte az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) sajtószolgálata. (MTI)

A mikrovállalkozások helyzetének javítására irányuló 2010. évi cselekvési programot az ipartestületek regionális konferenciákon vitatják meg, a dokumentumot az IPOSZ május 27-ei közgyűlésen fogadják el. A kisvállalkozói szövetség úgy látja, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások sokasága került "padló közeli" helyzetbe.

 

A mikrovállalkozások kilátástalan helyzetéhez a magas közterhek, a lakossági és az állami megrendelések csökkenése, a beruházásokra, a karbantartásra, a telephelyfejlesztésre szánt költségek radikális visszaesése, a tőkehiány vezetett. A kisvállalkozások meglévő tartalékaikat már nem beruházásra, fejlesztésre, hanem a túlélésre fordítják - figyelmeztet a szövetség.

 

Holott a mikro- és kisvállalkozások részvétele a foglalkoztatásban, a termelésben és a szolgáltatásban meghatározó, ezért fejlesztésük gazdasági és társadalmi érdek - mutatnak rá. Az IPOSZ az új kormánytól gyors, ugyanakkor megalapozott, a vállalkozásokra és gyakorlati tapasztalataikra építő gazdaságpolitikát vár.

 

A helyzetértékelésében, a kidolgozásában és végrehajtásában az érdekképviseletekkel történő hatékony, folyamatos együttműködést alapelvnek tekinti. Az IPOSZ-t alkotó 238 jogilag önálló ipartestületbe - közöttük 30 országos szakmai szövetségbe - tömörült 42 ezer vállalkozás mintegy 250 ezer alkalmazottat, segítőcsaládtagot foglalkoztat, 7-8 ezer szakmunkástanulót képez, 200 kézműves és kisipari szakmát képvisel.

Császár Angela a Gondosóra kilencszázezredik felhasználója

A Gondosóra kilencszázezredik felhasználója Császár Angela színművész - jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó Facebook-oldalán közzétett videóban vasárnap.
2025. 08. 03. 14:00
Megosztás:

Nagy István: a minőségi vidéki élethez járul hozzá a Magyar Falu Program

Nekünk a falu nem a múlt, hanem a jövő. Ezért 2019 óta mindent elkövetünk annak érdekében, hogy falvaink a baloldali kormányok vidékromboló tevékenysége után új erőre kapjanak. Ezért indítottuk el 2019-ben a Magyar Falu Programot is – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán vasárnap.
2025. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Júliusban hároméves csúcsra futott a lakáspiaci kereslet, és a kínálat is bővült

Júliusban több mint 284 ezer telefonos érdeklődés érkezett eladó lakások és házak hirdetéseire, ami közel 30 százalékos növekedést jelent júniushoz képest és 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Egyúttal 2022 óta ez a legmagasabb júliusi érték. A keresletélénkülés hátterében az Otthon Start Program keretében szeptembertől elérhető fix 3 százalékos lakáshitel-program bejelentése, az albérletszezon indulása, valamint az éledező kereslet miatti eladói aktivitás áll - derül ki az ingatlan.com júliusi keresleti és kínálati összesítőjéből.
2025. 08. 03. 12:00
Megosztás:

Mindenben meg kellett hajolnia az EU-nak az Egyesült Államok akarata előtt

Mindenben meg kellett hajolnia az Európai Uniónak az Egyesült Államok akarata előtt a vámmegállapodás megkötésekor - jelentette ki Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 08. 03. 11:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Solana - mi mozgatja most a SOL árfolyamát?

Az alábbi elemzés áttekintést ad arról, milyen főbb fundamentális, technológiai és szabályozási tényezők befolyásolták a Solana (SOL) árfolyamát az elmúlt 3 hónapban, összhangban a mellékelt grafikon mozgásaival.
2025. 08. 03. 10:00
Megosztás:

Hiába jár az évi egymillió: banki díj viheti el az állami lakhatási támogatás egy részét

A közszolgálati dolgozók számára bevezetett, évi egymillió forintos állami lakhatási támogatás valóban fedezheti a teljes éves törlesztőrészletet – különösen a korábban felvett hitelek esetén. Ugyanakkor nem mindegy, hogyan használják fel az összeget: Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az előtörlesztéshez kapcsolódó banki díj a régebbi hiteleknél arányaiban nagyobb terhet jelent.
2025. 08. 03. 09:00
Megosztás:

Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat

Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekében, hogy az érdeklődők maximálisan ki tudják használni együttesen is az egyes támogatási formákat. Nem csak az ingatlanár felső határát változtatnák meg a CSOK Plusznál.
2025. 08. 03. 08:00
Megosztás:

A második negyedévben zsugorodott az európai abroncspiac

Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) közzétette tagjainak 2025 második negyedévére és első félévére vonatkozó csereabroncs-eladási adatait. Adam McCarthy, az ETRMA főtitkára ennek kapcsán elmondta: „A második negyedévi fejlemények jól tükrözik a kihívásokkal teli gazdasági és geopolitikai környezetet, amely továbbra is aláássa a piaci bizalmat és a beruházásokat. Egyedül a motorkerékpár/robogó szegmens erősödött.”
2025. 08. 03. 06:00
Megosztás:

Zuhant a turisták száma Las Vegasban – 11 százalékos visszaesést mértek júniusban

A turisták számának jelentékeny csökkenéséről számolt be Las Vegas turisztikai szervezete a nyár első időszakából.
2025. 08. 03. 05:00
Megosztás:

Kevesebb lakás épült, de több ezer budapesti új lakás épülhet 1,5 millió forintos négyzetméteráron

Az idei első félévében 5129 ezer új lakás épült Magyarországon, ami 15 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján közel 13 ezer új lakás építése kezdődhet meg a jövőben, ami 43 százalékos emelkedést jelent 2024 első félévéhez képest.
2025. 08. 03. 04:00
Megosztás:

Az Otthon Start az ingatlan- és hitelpiacot is felforgatja

A Duna House (DH) közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DHTB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint júliusban országosan 9 492 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 135 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2025. 08. 03. 03:00
Megosztás:

Tájékoztatás az augusztusi nyugdíjkifizetésekről - Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a nyugdíjasok már most felkészülhetnek az augusztusi nyugdíj érkezésére.
2025. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Veszélyben a magyar nyugdíjkifizetések, komoly veszély leselkedik

A népességfogyás árnyékában – Veszélyben a nyugdíjrendszer fenntarthatósága? Lássuk a számokat!
2025. 08. 03. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 08. 02. 23:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 22:00
Megosztás:

Jedlik Ányos Energetikai Program: kánikulában is kelendőek a távhőtámogatások

Augusztus elsejével a második szakaszába lép a távhőszolgáltatók rendszerfejlesztéseit 45 milliárd forinttal ösztönző pályázat. A Jedlik Ányos Energetikai Program június közepén elsőként elindult kiírására az előző ütemben 45 vállalkozás jelentkezett - tájékoztatott az MTI-nek pénteken megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 08. 02. 20:00
Megosztás:

Az EU 22 millió eurót biztosít a kelet-jeruzsálemi kórházak támogatására

Az Európai Unió 22 millió euró támogatást biztosít a Palesztin Hatóság számára, hogy hozzájáruljon a kelet-jeruzsálemi kórházakban végzett orvosi beavatkozások költségeihez. Olaszország további egymillió euróval járult hozzá a kezdeményezéshez - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken.
2025. 08. 02. 19:00
Megosztás:

A digitalizáció csapdája: Hogyan tegyük le a munkát, amikor az bárhol, bármikor ránk találhat?

A nyári szabadságok idején sok munkavállaló az e-mailjeit figyeli ahelyett, hogy valóban kikapcsolódna, ami nem csupán a pihenésre szánt időt ronthatja el, de a teljesítményre és kiégés kockázatára is jelentős hatással lehet. Sáfrány Lilla, a WHC Csoport HR vezetője szerint a valódi, feltöltődést nyújtó pihenés nemcsak egyéni érdek, hanem stratégiai fontosságú szervezeti kérdés. A szakértő hangsúlyozza, hogy a tudatos határhúzás és a támogató vállalati kultúra elengedhetetlen a hosszú távú hatékonyság és a munkavállalói jóllét fenntartásához.
2025. 08. 02. 17:00
Megosztás:

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölt a társaság pénteken az MTI-vel
2025. 08. 02. 16:30
Megosztás:

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. 08. 02. 15:00
Megosztás: