Két hétig lehet pártdelegáltakat bejelenteni

(MTI) - Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelölteknek még két hetük van arra, hogy tagokat delegáljanak az ország mintegy 11 ezer szavazatszámláló bizottságába.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felüli - további egy-egy tagját a választókerületben jelöltet, listát állító jelölő szervezet, illetőleg a független jelölt bízza meg. Ezen szabály alapján megbízott tagot delegálhat a szavazatszámláló bizottságba és az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) az egyéni képviselőjelöltet állító jelölő szervezet és a független jelölt, a területi választási bizottságba a területi választókerületben (a fővárosban, illetve a megyében) területi listát állító jelölő szervezet, az Országos Választási Bizottságba (OVB) pedig az országos listát állító jelölő szervezet. A közösen jelöltet, illetőleg listát állító szervezetek a jelölés, illetve a listaállítás szerinti választási bizottságba közösen bízhatnak meg egy tagot. A választási bizottságok megbízott tagjait legkésőbb április 2-án 16 óráig lehet bejelenteni.

 

Fontos szabály, hogy a delegáltaknak - a választott tagokkal szemben - nem kell a választókerületben lakcímmel rendelkeznie. A pártok, független jelöltek saját érdeke, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak egy-egy tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt és aktív részesei lehetnek az esetleges jogviták eldöntésének. Az informatikai rendszer adatai alapján csak az előzetes, tájékoztató eredményeket közlik. A választókerület hivatalos eredményét azonban a szavazatszámláló bizottságok által kiállított jegyzőkönyvek alapján állapítja meg az oevb. A területi választási bizottság a területi választókerület eredményét állapítja meg, az OVB pedig (más feladatai mellett) megállapítja az 5 százalékos küszöböt és dönt arról, mely képviselők jutnak mandátumhoz a kompenzációs listáról. A nyilvánosság biztosításán túl a pártok olcsóbbá is tehetik a választást, ha minden szavazatszámláló bizottságba delegáltat küldenek, ekkor ugyanis nem kell bevonni (fejenként 15 ezer forintért) úgynevezett póttagokat.

 

Ahhoz tehát, hogy minden szavazatszámláló bizottságban meg lehessen "spórolni" kétszer 15 ezer forintot, a pártoknak legalább mintegy 22 ezer delegáltat kellene állítaniuk. (Ez abban az esetben igaz, ha nem ugyanazokba a bizottságokba delegálnak; egyébként ennél lényegesen több küldöttre lenne szükség.) A szavazatszámláló bizottságok öttagúak, kivéve azokban a szavazókörökben, amelyekben az igazolással (tehát más településről átjelentkezők) voksolnak; itt hét embernek kell ellenőriznie a szavazás törvényességét. A bizottságoknak három olyan tagja van, akikről még az országgyűlési választások előtt döntött a helyi képviselő-testület. A működőképességhez legalább öt tag kell, így ha a pártok delegáltjaival együtt sincs meg az öt tag, akkor póttagokat hívnak be a testületbe. (E póttagokat korábban ugyancsak a képviselő-testület választotta meg.) A szavazatszámláló bizottságokban ülő tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak.

 

Döntéseiket határozat formájában hozzák; csak "igennel" vagy "nemmel" szavazhatnak, nem tartózkodhatnak. A testület határozataival szemben a területi választási bizottsághoz lehet fordulni. A párt által megbízott tag nemcsak figyelemmel kíséri a választási bizottság munkáját, hanem tevékenyen részt vesz benne, a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutott személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem senki másnak nem adhatja ki. A szavazatszámláló bizottság munkájában részt vevő, nem pártdelegált tagok bruttó 15 ezer forint díjat kapnak egész napos munkájukért. A megbízott tagok részére nem jár tiszteletdíj a választás állami költségvetéséből, a párt azonban díjazásban részesítheti az általa megbízott tagot.

Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 09. 10. 23:30
Megosztás:

Hány forint lesz egy EURÓ 2025 végén és 2026 végén?

Az idei stagnálás után jövőre növekedhet a magyar gazdaság, az export és a beruházások várható élénkülésével a GDP 2,3 százalékkal bővülhet 2026-ban. Az árrésstop és a viszonylag erős forint árfolyam inkább hűti, míg a mezőgazdasági termelői árak alakulása fűtheti az inflációt, amely idén 4,7, míg jövőre 4,1 százalék lehet. A forint ugyan jelenleg kissé felülértékelt, a nemzetközi és a belföldi kamatok különbözete azonban segít fenntartani az árfolyamot. Egy euró idén év végén 405, míg 2026 végén 410 forint lehet.
2025. 09. 10. 23:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a termelői árak alakulása az USA-ban

Augusztusban a várakozásokra rácáfolva 0,1%-kal csökkentek az amerikai termelői árak az előző hónaphoz képest.
2025. 09. 10. 22:30
Megosztás:

Grayscale új kriptótermékre lő: jön a Hedera Trust a Nasdaqra, emelkedésben az HBAR

A Grayscale új, HBAR-alapú befektetési alapot tervez indítani a Nasdaqon, amit az intézményi érdeklődés erős jeleként értékel a piac. Az árfolyam azonnal reagált: 3%-os emelkedéssel áttörte a 20 napos mozgóátlagot.
2025. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik

A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
2025. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 17:30
Megosztás:

A vártnál gyengébb eredmény ellenére száguld az Oracle árfolyama

Az Oracle tegnap tőzsdezárás után tette közzé pénzügyi évének első egyedéves jelentését.
2025. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás:

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?

A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
2025. 09. 10. 14:30
Megosztás: