Kevesebb pénzből még többet kell kihozniuk az informatikai vezetőknek

A Figyelő és a Bitport idén ismét összehívja az informatikai társadalom meghatározó vezetőit és 2010. március 24-25-én megrendezi a CIO’11 Konferenciát és Kiállítást. A rendezvény középpontjában a vállalati felhasználók életét várhatóan a következő időszakban felforgató számítási felhő alapú szolgáltatások és a mobil eszközök – okostelefonok és táblagépek – állnak, de a témák között szerepel az is, hogy az informatikai vezetők miként tudnak a néhány évvel ezelőtti költségvetés töredékéből innovációra költeni.

Egy, a közelmúltban megjelent 2011-es nemzetközi CIO-kutatás (Chief Information Officer = informatikai igazgató) szerint a növekvő igények mellett az idei vállalati informatikai költségvetés általában változatlan szinten marad. Optimista volt tehát az a korábbi feltételezés, mely szerint a válság végén az informatikai vezetők visszatérhetnek a 2008 előtti költségvetési szintekre, mivel a döntéshozóknak ugyanúgy meg kell fontolniuk minden fillér elköltését. A Figyelő és a Bitport által szervezett március 24-25-i CIO’11 Konferencia és Kiállítás idei mottója ezért „Szabadulás a bilincsektől” amely arra reflektál, hogy manapság a vállalatok informatikai vezetőinek a legszorultabb helyzetekből kell szemkápráztató ügyességgel kivágniuk magukat, akárcsak a Budapesten született Harry Houdini szabadulóművésznek a múlt század elején.

 

Az informatikai vezetőknek napjainkban a néhány évvel ezelőttihez képest felére vágott költségvetésből kell a korábbi infrastruktúrát fenntartaniuk és új szolgáltatásokkal előállniuk. A Gartner kutatása alapján a többség csak 2014-re várja a válságot megelőző IT-büdzsék visszatértét. A megkérdezett vezetők bíznak abban, hogy az idei évben már elérhető annyi újfajta megoldás, amennyiből könnyen kiválaszthatnak egy, az eddigi informatikai módszert leváltó technológiát. A legtöbben a felhő és a szoftverszolgáltatások irányába mozdulnának, ezek ugyanis (jól megtervezve) olcsóbb alternatívát nyújthatnak az eddig használt rendszerek üzemeltetésére és foltozgatására.

 

Többek között az előbbi témák állnak a CIO’11 Konferencia és Kiállítás középpontjában is. Az informatikai és üzleti vezetőknek szóló kétnapos rendezvényen a legnagyobb hazai vállalatok és szervezetek vezetői, valamint az IT szektor meghatározó képviselői előadások és kerekasztal-beszélgetések során vitatják meg napjaink vállalati informatikájának legizgalmasabb kérdéseit. Az rendezvény nyitónapjára a Fujitsu meghívására Magyarországra érkezik a EuroCloud Europe iparági szervezet alelnöke, Bernd Becker, aki a számítástechnika világát a következő években várhatóan felforgató cloud computing (felhő alapú számítástechnika, azaz az online, igény szerint használatba vehető informatikai szolgáltatások) modell alapjait mutatja be, és arról is beszámol, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy az európai vállalatok az amerikai cégekhez hasonló mértékben vegyék igénybe a szoftverszolgáltatásokat.

 

Az adattároló megoldásairól ismert NetApp stratégiai tanácsadója, Matt Watts az adatközpontok napjainkban zajló evolúciójáról tart majd előadást és arra is kitér, mindennek milyen hatása lesz a vállalati informatikára és a vállalatok üzleti eredményességére. Kozák Tamás, a VMware magyarországi képviselője az aktuális virtualizációs trendekről ad útmutatást, míg Kovács András, a Magyar Telekom vállalati üzletágának (T-Systems) üzletfejlesztési igazgatója a mobil eszközök, így az okostelefonok és a táblagépek vállalati felhasználásainak lehetőségeit mutatja be. Ezt követően a legfrissebb nemzetközi és hazai CIO felmérések eredményeit ismerteti Ninausz Péter, a Gartner piacelemző cég hazai képviselője.

 

A második napi plenáris előadásai között Józsa Erika, a Sanofi Aventis/Chinoin Zrt. CIO-ja az informatikai kockázatkezelés módszereiről és hazai gyakorlatáról beszél, Dobay Róbert, a Menedzsmentor ügyvezetője az üzleti vezetők erősségeinek fejlesztéséről, míg Székely Zoltán, a KPMG partnere azokról a területekről ad számot, amelyeken az IT az üzlet más területei számára adhat példát. Dobó Mátyás, a Peer Applications Kft. ügyvezetője a növekvő számú üzleti mobilalkalmazásokat mutatja majd be, így többek között azt, hogy milyen okostelefonos platformra, milyen területeken érdemes használni, fejleszteni a mobilalkalmazásokat. Arató Bence, a BI Consulting Kft. ügyvezetője egy speciális területen, az üzleti intelligencia alkalmazások terén szemlélteti, hogy milyen változásokat hozhat a táblagépek, okostelefonok széleskörű elterjedése a vállalati környezetben.

 

A március 24-25-i konferenciát egyedülálló környezetben, a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében, Egerszalókon található Saliris Resort Spa & Konferencia Hotelben rendezik meg. A konferencia részletes programja, továbbá a regisztráció a www.cio11.hu oldalon található.

 

Szakmai fővédnök: Vezető Informatikusok Szövetsége

 

Szakmai védnökök:

o        Informatikai Vállalkozások Szövetsége

o        Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség

o        Magyar Projektmenedzsment Szövetség

o        PMI Budapest, Magyar Tagozat

o        EuroCloud Magyar Tagozat


Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás: