Kilencedik hónapja csökken Dél-Korea exportja
Az export júliusban 20,1 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőtti 32,7 milliárd dollárról, a felülvizsgált júniusi 12,4 százalékos csökkenés után. Az import 35,8 százalékkal 27,6 milliárdra apadt, ennek eredményeképp 5,1 milliárd dolláros kereskedelmi többlet képződött.
Az export, mely az ország gazdaságának több, mint a feléért felel, októberben kezdett emelkedésnek indulni a gyenge won, és az éledező külpiaci igének hatására. A gazdaság a második negyedévben közel hat éve nem látott mértékben bővült a lakossági fogyasztás és az emelkedő export miatt.
A minisztérium múlt havi előrejelzése szerint az export az idei évben 14,4 százalékkal csökkenhet, míg az import 24,2 százalékkal, ebből következően hozzávetőlegesen 31 milliárd dolláros kereskedelmi többlet képződhet.