Kirántották a talajt a forint alól

Bizalmi válság sokkolta az érdektelennek induló napot: délután fél hat előtt 271,76 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a 268,15 forintos szerda délutáni jegyzéssel szemben.

A dollár jegyzése 180,75 forint 1,5031 dolláros euró árfolyam mellett a szerda délutáni 178,12 forint és 1,5056 euró/dollár után. A svájci frankot 180,08 forinton jegyezték 177,63 forint után, 100 japán jent pedig 208,67 forinton 203,01 forint után. A tőzsdéket csütörtök délelőtt hideg zuhanyként érte a Dubai World fizetési nehézségeinek híre, az európai részvények két százalék körüli veszteségbe süllyedtek az óvatos pozíciókba visszarendezett befektetések miatt.

 

 

A befektetők kockázatvállalási hajlandóságának romlása éreztette hatását a magas hozamú (carry) devizák árfolyamán, azok többnyire gyengültek. Az euró 15 havi árfolyam csúcsot állított be a dollárral szemben még a csütörtöki kereskedés ázsiai szakaszában 1,5145 dolláron, majd 1,51 alá korrigált az európai kereskedés kezdetére, és kora délutánig 1,5050 és 1,5100 között mozgott. A dollár az 1,5050-1,5100-es euró árfolyam tartományból kora délután tört ki erősödő irányba, nagyjából az amerikai piaci nyitás megszokott idejében. Az amerikai piacok csütörtökön a Hálaadás napja miatt zárva tartanak.

 

A japán jen 14 havi árfolyam csúcsot ért el 86,30 jenen a dollárral szemben, minden ellenállás nélkül áttörve a 88,00 dollár/jen határt. Más devizákkal szemben is nyereséget ért el a jen, különösen a magas kamatozású (carry) devizákkal szemben (mint a forint). A jen erősödése figyelmen kívül hagyta a japán pénzügyminiszter figyelmeztetését "megfelelő lépések megtételére szélsőséges árfolyam ingadozások ellen". A piacon nem észleltek intervenciót a nap folyamán. A svájci frank egészen 1,5009-ig erősödött az euróval szemben, majd - valószínűleg svájci jegybanki beavatkozásra - visszafordult.

 

A dollár/frank a paritás közvetlen közelében mozgott egész nap. Az arany újabb rekordot állított be szerdáról csütörtökre virradóan 1.195 dolláros unciánkénti áron. Az európai kereskedés során az arany ára 1,185 dollár környékén ingadozott. Jan Czekaj, a lengyel jegybank monetáris tanácsának tagja csütörtök délelőtt kijelentette, hogy a gazdaság javulásával párhuzamosan a zloty erősödésére számít és még 3,8 körüli euró árfolyam sem árthat meg az exportnak.

 

Csütörtök reggel még 4,11 környékén mozgott az euró/zloty, majd a javuló gazdasági kilátásokat tükröző GDP előrejelzések hatására kísérletet tett a 4,10-es euró árfolyam küszöb áttörésére, később azonban - a forinttal együtt - áldozatul esett a nemzetközi piacok hangulat romlásának, és a nap közben tartott 4,12 körüli euró árfolyamról 4,14-re gyengült. A forint a várakozásoknak megfelelően 268-270 forintos euró árfolyam környékén mozgott a nap folyamán, majd kora délután 271 fölé gyengült. A piacon a dubaji-hatás elhúzódására számítanak péntekre is, a forinttól ezért további gyengülést, 271-272 forint körüli euró árfolyamot várnak.


Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás: