Kónya: nem egyszerű kormányváltásra, hanem új korszakra van szükség

A Magyar Szolidaritás Mozgalomnak nem csatákat, hanem háborút kell nyernie 2014-ben - hangoztatta Kónya Péter, a szervezet elnöke az egyesület szombati alakuló és egyben tisztújító közgyűlését megelőzően Budapesten. Mint mondta: nem egyszerű kormányváltásra, hanem új korszakra van szükség.

Kónya Péter felidézte a Szolidaritás történetének legfontosabb pillanatait, köztük a 2011. október 1-jei zászlóbontást, a tavaly januári Operaház előtti tüntetést és az Együtt 2014 választói szövetség megalakulását. Közlése szerint egyfajta hidat kívántak képezni a szakszervezetek és a pártok között. Naívak voltak, mert a szakszervezetek és a politikai pártok is megijedtek a kezdeményezéstől, konkurenciát és ellenséget láttak bennük - fogalmazott.

 

Az emberek viszont megértették az üzenetet, így két hónap alatt országos szervezetté nőttek – tette hozzá. A Szolidaritás egyesületté alakulása, valamint az Együtt 2014 párttá válása sem volt egyszerű, "sokszor a hatalom packázása" lassította a folyamatot – mondta Kónya Péter. Az átalakulás során fiatal politikusokra találtak az LMP-ből kivált PM-esek (Párbeszéd Magyarországért) személyében, de tovább keresik a szövetségeseket. A szövetségkötés azonban az új, egyfordulós választási rendszer miatt nagyon nehéz - jegyezte meg.
    

Hangsúlyozta: el kell érni azt a minimális célt, hogy a demokratikus ellenzéki erőknek minden választási körzetben csak egy jelöltje legyen. "Ha ez nem sikerül, akkor vele együtt menjen mindenki a lecsóba" – fogalmazott. Mint mondta: elegük van abból, hogy a Fidesz végtelenül megosztotta ezt az országot. "Le fogjuk vágni a maffiabirodalom fejét és csápjait" egyaránt, ha kormányváltás lesz - ígérte.
    

A szombati közgyűlés méltó válasz arra a vádra, hogy a Szolidaritás nem demokratikus szervezet. Össze kell fogni, tanulni kell a múlt hibáiból és egy új korszakot kell nyitni Magyarországon, mert 2014-ben nem lesz kormányváltás, ha nem lesz utána korszakváltás – zárta beszédét Kónya Péter.
    

A Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület alakuló közgyűlésén 241 tag vesz részt, akik elnököt, valamint elnökséget választanak. Várhatóan elfogadják az egyesület programját és cselekvési tervét, valamint határozatokat hozhatnak arról, hogy az egyesület milyen politikát folytasson és mely szervezetekkel, pártokkal kössön szövetséget. A közgyűlés előtt felszólalt Bajnai Gordon, az Együtt - A Korszakváltók Pártja vezetője, volt miniszterelnök is.  (MTI)

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás: