Kormány: 287 ezer családnak van devizaalapú lakáshitele

A kormányzati kommunikációs államtitkárság tájékoztatása szerint 576 ezer háztartásnak van lakáscélú jelzáloghitele, és minden ötödik magyart érinti a lakáshitelezés. Az érintett háztartások közel felének, 287 ezer családnak deviza-, 289 ezer családnak pedig forintalapú lakáshitele van.

Az államtitkárság a részben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján készített jelentést szerdán juttatta el az MTI-hez, azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján egyebek mellett a devizahitelesek érdekét szolgáló lépésekről beszélt. Bejelentette például azt, hogy az árfolyamgát melletti kampányba kezd a kabinet. Az MTI információi szerint már a napokban lehet számítani egy ezzel kapcsolatos tájékoztatási kampányra, társadalmi célú hirdetésekre.
    

A devizahitelesek helyzetéről szóló jelentés szerint a lakosság eladósodottsága 2003 óta "gyűrűzik", az akkori Medgyessy-kormány ugyanis megszüntette a korábbi, 1998 és 2002 között működtetett, kedvezményes állami támogatású otthonteremtési hiteleket.
    

"A szocialista kormány korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők sokba van az államnak" - olvasható a jelentésben, amely szerint a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány különösebb korlátozások és gondos "használati útmutató" nélkül szabad utat adott a devizahiteleknek, amelyek "sok tízezer embert csaltak lépre, ezrek dőltek be a banki szirénhangoknak".
    

A szocialista kormányok alatt 140-szeresére nőtt a lakásvásárlásra devizahitelt felvevők száma: több mint 2800 milliárd forint értékű devizaalapú lakáshitelt "nyög" a lakosság, míg 2003-ban ez a szám 20 milliárd volt - teszik hozzá.
    

A közölt adatok szerint a lakáshitelesek több mint kétharmada, 68 százaléka nevel gyermeket, közülük is a kétgyermekesek vannak a legtöbben (172 ezer család), fele arányban devizahitelesek, akiknek 23 százaléka fizetési nehézséggel küzd. Három vagy több gyermeket 67 ezer család nevel, ők is fele arányban szintén devizahitelesek, akiknek 28 százaléka küzd fizetési nehézséggel.
    

Az érintett háztartások jövedelmi helyzete változatos, a legalacsonyabb jövedelmi szinttől a legmagasabbig minden típusú háztartásban közel azonos arányban előfordul mind a deviza-, mind a forintalapú jelzáloghitel. Legnehezebb helyzetben az a 72 ezer háztartás van, amelyek esetében minden családtag munkanélküli vagy inaktív - közölték.
    

A jelzáloggal terhelt ingatlanokat tekintve arról tájékoztattak, hogy az átlagos lakásnagyság 85 négyzetméter, az egy emberre jutó átlagos alapterület pedig 26 négyzetméter. A hitelfelvevők kétharmada, 385 ezer család 50-100 négyzetméter közötti lakásban él.
    

A vidéki háztartások valamivel nagyobb arányban adósodtak el, mint a fővárosiak, de a fizetési nehézséget nézve a vidékiek és a budapestiek ugyanolyan arányban nehéz helyzetben vannak. Budapesten körülbelül 7 ezer, vidéken 54 ezer devizahiteles család küzd törlesztési gondokkal - emelték ki.
    

Rámutattak arra is, hogy az elmúlt évek során egyre nőtt a fizetési nehézséggel küzdők száma: idén az összes érintett háztartás 16 százalékában előfordult, hogy a megelőző 12 hónapban késve vagy egyáltalán nem tudott törleszteni. A devizahitelt felvevőknél fokozott ez a probléma: több mint egyötödük fizetési nehézségekkel küzd, míg a forintalapú hitelt felvevőknél ez az arány 11 százalék. (MTI)


Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás: