Közel 2,5 millió munkanélküli Angliában!

Nyolc százalék közelébe, csaknem másfél évtizedes csúcsra emelkedett a munkanélküliek aránya a recessziótól sújtott brit gazdaságban. A brit statisztikai hivatal szerdán kiadott legújabb adatsora szerint a júliussal zárult három hónapban 210 ezerrel, 2,47 millióra nőtt a nyilvántartott állástalanok száma, amely 1996 óta nem volt ilyen magas. Az aktív korú lakosságon belül 7,9 százalék a munkanélküliek aránya; ez szintén 1996 óta nem mért csúcs.

A munkanélküli ellátásért folyamodók száma augusztusban 24,400 fővel 1,61 millióra emelkedett havi szinten, ilyen magas értéket utoljára 1997 májusában mértek.

 

A szám 16 és 24 év közöttiek körében, a munkanélküliek száma 928.000 főről 947.000 főre emelkedett. Az átlagos jövedelmek, ideértve a prémiumokat is, 1,7 százalékkal emelkedett a júliussal záródó három hónap folyamán, az előző hónapban mért 2,5 százalék után, ez jóval elmaradt az elemzői várakozásokban foglalt 2,1 százaléktól.

 

A statisztikai hivatal szerdai adatsora szerint az elmúlt egy évben 600 ezerrel zuhant a brit munkapiacon aktívan jelenlévők száma, amely a júliussal zárult három hónapban átlagosan 28,89 millió volt. Ez a munkaképes korú lakosság arányában 72,5 százalékos foglalkoztatottságnak felelt meg; a foglalkoztatottsági ráta egy év alatt 2,1 százalékponttal csökkent.

 

Az egyik részadat ugyanakkor arra vall, hogy a munkavállalási célú bevándorlás a súlyos brit recesszió ellenére is folytatódik, bár más felmérések jó ideje azt mutatják, hogy a kelet-európai EU-tagállamokból érkező munkavállalók száma meredeken zuhan. A szerdai kimutatás szerint a nagy-britanniai születésű alkalmazottak száma a vizsgált három hónapban 625 ezerrel 25,1 millióra csökkent éves összevetésben, a külföldön születetteké viszont 22 ezerrel 3,7 millió fölé nőtt.

 

A brit belügyminisztérium augusztus végén kiadott legfrissebb összesítése szerint azonban az idei második negyedévben csaknem 50 százalékkal kevesebb kelet-európai EU-állampolgár érkezett Nagy-Britanniába munkavállalási céllal, mint egy évvel korábban. A térségből összesen 26 150-en kérték nagy-britanniai munkavállalásuk bejegyzését, jóllehet a tavalyi második negyedévben még valamivel több mint 46 ezren érkeztek a keleti EU-országokból a brit munkapiacra.

 

A brit kormány a 2004-es bővítés után nem élt a kelet-európai munkavállalás átmeneti korlátozásának lehetőségével, azonnal megnyitotta a brit munkapiacot az új tagállamok előtt. Jóllehet a másfél éve recesszióban lévő brit gazdaságból most már érkeznek biztató jelek, független londoni elemzők szerint azonban a munkanélküliség még jó ideig növekedni fog.

 

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdaságelemző csoport a foglalkoztatottsági adatokról szerdán kiadott gyorskommentárjában azt jósolta, hogy az állástalanok száma 2010-ben átlépi a 3 milliót. A CEBR számításai szerint a brit hazai össztermék (GDP) az előző csúcspontról eddig 5,5 százalékkal csökkent, vagyis jóval meredekebben az 1990-es évek eleji recesszió során mért, így számolt 2,5 százalékos visszaesésnél.

 

A cég hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a sokkal erősebb visszaesés ellenére most kevésbé nőtt a munkanélküli ellátásért folyamodók száma, mint a múlt évtizedben, főleg azért, mert az alkalmazottak nagyobb hajlandóságot mutatnak a bércsökkentések vagy kisebb mértékű béremelések elfogadására.


Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás:

Távolról irányított betonüzemek: újabb fejlesztés az építőanyag-iparban

Az építőanyag-ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a megfelelő szakemberek megtalálása, a nyereségesség fenntartása és a vásárlói igények magas színvonalú kiszolgálása. A Duna-Dráva Cement (DDC) távvezérlésű rendszere ezekre a kihívásokra kínál új választ: a digitális vezérlőközpontból egyszerre több betonüzemben történő gyártás is irányítható. A fejlesztés azonban túlmutat a technológián: a termelés, a logisztika és a munkaszervezés összehangolásával a betonipar működését is új alapokra helyezi.
2026. 11. 06. 15:30
Megosztás:

Rekordon a kékgallérosok váltási kedve: már a fizikai dolgozók is 700-800 ezres béreket kapnak

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.
2026. 11. 06. 15:00
Megosztás: