Külföldi sajtó Magyarországról - Orbán-beszédéről

A Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlésével kapcsolatban közölt kommentárt és beszámolót kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap, és beszámolt a tanácskozásról online kiadásában a Die Welt konzervatív lap, a Spiegel Online hírportál, az ARD közszolgálati televízió és a 3sat kulturális csatorna, valamint a szlovák Sme című napilap, míg a pozsonyi Új Szó Bajnai Gordon szlovákiai látogatásán elhangzott kijelentéseit elemezte.

Külföldi sajtó Magyarországról - Orbán-beszédéről

A FAZ Szemrehányás című kommentárjában Reinhard Veser kifejtette: kétségtelen, hogy Orbán Viktor nem antiszemita, a WJC közgyűlésén elmondott beszédével viszont "sajnos inkább megerősítette, mintsem eloszlatta" azt a gyanút, hogy nem hajlandó komolyan foglalkozni a magyarországi antiszemitizmussal, és "taktikai" szempontból közelíti meg az antiszemita eseteket. "Önmagáért beszél, hogy Orbán a harmadik legerősebb párt antiszemita budapesti tüntetése után egy nappal csak Magyarországon kívül talál példákat az európai antiszemitizmusra" - írta a szerző. Hozzátette: amennyiben Orbán "konkrétabb" lett volna, akkor azzal kapcsolatban is állást kellett volna foglalnia, hogy pártjának vezető személyiségei olyan politikusokat és írókat "heroizálnak", akik a 20. század első felében "szavakban és tettekben" is antiszemiták voltak.
    

A FAZ Egy hajó, két mérleg címmel közölt beszámolót a WJC közgyűléséről, amelyben a szerző, Stephan Löwenstein kiemelte, hogy a küldöttek Orbán minden egyes szavát patikamérlegre tették, és többségük, különösen a nyugat-európai zsidó közösségek képviselői túl könnyűnek találták a miniszterelnöki szavakat. A Die Welt online kiadásában Orbán relativizálni akarja az antiszemitizmus miatti aggodalmakat címmel közölt beszámolót, amely szerint a kormányfő a zsidók elleni, egyre hevesebb uszításhoz képest "kelletlenül, ímmel-ámmal" beszélt a magyarországi antiszemitizmusról.
   
A Spiegel Online Orbán elbagatellizálja a magyarországi antiszemitizmust címmel közölte Keno Verseck beszámolóját, amely szerint Orbán felszólalását nagy várakozás előzte meg, de az nem hozott fordulatot, hanem inkább "feldühítette" a hallgatóságot, mert a miniszterelnök konkrét intézkedések ismertetése helyett a probléma "elbagatellizálásával próbálkozott". A 3sat német-osztrák-svájci közszolgálati kulturális televízió Kulturzeit című műsorában Uszítás a zsidók ellen - Antiszemitizmus Magyarországon címmel közölt beszámolót, amelynek bevezetőjében a műsorvezető az utóbbi időszak eseteit ismertetve megjegyezte: a felsorolt példák alapján kibontakozó látszat ellenére "nem a harmincas évek náci Németországáról van szó, hanem az EU-tag Magyarországról".

A pozsonyi Sme szerint a Zsidó Világkongresszuson Orbán Viktor ugyan elfogadhatatlannak mondta az antiszemitizmust, ám nagy általánosságokban beszélt, és nem jelölt meg senkit az antiszemitizmus hazai terjesztői közül. Peter Morvay, a liberális szlovák lap kommentárírója Csak szavak című írásában úgí fogalmazott: ezen nincs is mit csodálkozni, mivel "az ilyen emberek keresése során a miniszterelnök kénytelen lett volna beletalálni a saját környezetébe is". A cikk írója úgy véli: azzal, hogy a kormányfő "heti két alkalommal xenofób előadást tart arról, hogy a külföld és a hazai ellenségek tönkre akarják tenni a tisztességes magyarokat", más formában, de hasonló szellemiségben megismétli és ezzel legitimmé teszi a szélsőségesek megnyilatkozásait.
    

A pozsonyi Új Szó emlékeztetett arra, hogy Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szövetség vezetője szlovákiai látogatásán a kettős állampolgárság és az ahhoz tartozó szavazati jog jövőbeli megtartásáról beszélt. A lap szerint ezek a kijelentések arra utalnak, hogy "a Fidesszel szemben álló erők rájöttek arra és elfogadták, hogy a határon túli magyar témában nem mehetnek szembe a főárammal", mert magukra haragítanák a határon túliakat, és azok is elmennének a Fideszre vagy a Jobbikra szavazni, akik eddig nem akartak beszállni a magyar belpolitikába. "Szomszédnézőben" című cikkében a szlovákiai magyar nyelvű napilap megjegyzi: Bajnaiék megértették, hogy ezen a terepen, ha nyerni nem is tudnak, az ilyen kijelentésekkel megpróbálnak úgy játszani, hogy túl sokat ne veszíthessenek. Valószínűleg ezt a taktikát fogják követni a szocialisták is - teszi hozzá az Új Szó.  (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: