Külföldi sajtó Magyarországról

Két cikkben is foglalkozott a magyarországi baloldali pártok összefogásával a pozsonyi Pravda, az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű lap, a francia Le Monde és az osztrák Die Presse pedig a paksi atomerőmű bővítéséről írt.

Külföldi sajtó Magyarországról

Visszaadta Orbán Viktornak kedvenc ellenségét a magyarországi ellenzék azzal, hogy ismét hadrendbe állította a sokak által már politikai hullának tartott Gyurcsány Ferencet - emelte ki a pozsonyi Pravda.  A független szlovák napilap "Visszatért Antiorbán. Kinek segít?" című cikkében leszögezi, hogy a "leginkább vitatott, ellentmondásos és megosztó" politikusnak nevezett exkormányfővel a szocialisták és Bajnai Gordon pártja kényszerházasságot kötött, mivel látták növekvő támogatottságát. Egy másik, szintén a Pravdában közölt cikkben Stefan Markus, Szlovákia volt budapesti nagykövete azt írta, hogy Bajnai Gordon államférfiként viselkedett, amikor lemondott az első helyről az ellenzéki listán.
    

Nem szabad felülni a pletykáknak, hogy Orbán Viktor rossz üzletet kötött Moszkvában - írta a pozsonyi Új Szó pénteki kommentárjában a paksi bővítéséről kötött megállapodásról. Manapság minden politikus előtt az energiabiztonság lebeg s a magyar kormányfő is csak a kor szellemével halad, akárcsak a legtöbb kelet-közép-európai állam, de még Finnország és Nagy-Britannia is, amelyek gőzerővel hasonló stratégián dolgoznak vagy legalábbis erősen fontolgatják. Rámutatott: nem Magyarország lesz az első az Európai Unióban, amely a "Roszatommal közösködik, ráadásul tender nélkül" , hiszen Finnország tavaly ugyanezt tette.
    

Nukleáris energia: Moszkva hatalmas sikere Magyarországon címmel számolt be a magyar-orosz megállapodásról internetes oldalán a francia Le Monde. A napilap kiemelte: miután Ukrajna az olcsóbb orosz gázhoz való hozzájutásért cserébe "szabotálta" partnerségi viszonyát Brüsszellel, Magyarország a második uniós állam Finnország után, amely szerződést köt a Roszatom állami energetikai konszernnel. "Vlagyimir Putyin ezzel megerősítette szándékát, hogy a Roszatomot Közép-Európában olyan erős geopolitikai befolyásolási eszközzé tegye, mint a másik orosz energiaóriást, a Gazpromot" - vélte a szerző. Joelle Stolz szerint Magyarország évtizedekre megerősítette azokat a kapcsolatokat, amelyeken eddig inkább lazítani akart. Emlékezetett arra, hogy korábban maga Orbán Viktor is többször bírálta hazája energiafüggőségét Moszkvától.
    

A lap szerint ugyanakkor Budapest választása nem okozott meglepetést, hiszen a parlament már 2009-ben jóváhagyta a paksi bővítést, amire technológiai okok miatt az oroszoknak volt a legnagyobb esélyük. A kormányfő ennek ellenére nem akarta az idei választások előtt meghozni a döntést, s korábban azt is bejelentette, hogy közbeszerzési pályázatot írnak majd ki, amelyre négy vállalat, köztük a francia Areva is jelentkezett. A Roszatommal gyorsan megkötött megállapodás hátterében a Le Monde szerint az állhat, hogy Magyarország előnyösebb tarifát remél a Gazpromtól, amellyel 2015-ben kell újratárgyalni a gáz árát.  

Évekkel ezelőtt még a Nyugathoz való csatlakozás volt a legfontosabb cél, Orbán Viktor nemzeti konzervatív kormánya alatt a "keleti nyitás" lett divatos kifejezés - írta a Die Presse. A vezető konzervatív osztrák napilap a paksi üzlet, a Kína, Törökország és az arab országok felé való nyitás alapján úgy látja, hogy a magyar kereskedelempolitika fókusza most egyértelműen keletre irányul.
    

Orbán Viktor legalábbis a gazdasági és pénzügyi válság, valamint az euróövezet azt követő nehézségei óta "nem annyira bízik" a Nyugatban, illetve annak a válságra adott receptjeiben, a Nyugat és az Európai Unió politikáját idejétmúltnak és a válság kezelésére alkalmatlannak tartja. A Brüsszellel szembeni kemény hang ellenére azonban Orbán mégis az EU szószólója. Legalábbis egy olyan unióé, amelyikben a tagoknak nagyobb önállóságuk és mozgásterük van és ahol nem írják elő számukra aprólékosan, hogyan kell cselekedniük például a gazdaságpolitikában.

Orbán Viktor hadjáratot folytat külföldi befektetők, osztrák gazdák és az "ördögi EU" ellen - írja a Die Presse  kommentárjában. A szerző szerint a kormányfőt egy olyan érzés betegíti, hogy "nem teljes egészében ura a saját sorsának", s "hadjáratot folytat minden ellen, ami cselekvésében bármilyen módon korlátozhatja".
A lap szerint rontja az osztrák tárgyalási pozíciót a földtörvény-vitában, hogy sok osztrák gazda a szabályok megkerülésével szerzett földet. A tapasztalat azt mutatja, hogy Budapest csak akkor fúj visszavonulót, ha az Európai Bíróság kényszeríti rá. A magyar törvénymódosítás egy tágabb képbe is illeszkedik a Die Presse szerint, az adósságválság nyomán megnőtt a külföldtől való félelem Európában.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A lap a szovjet érdekszférában eltöltött múlt fényében érthetőnek tartja, hogy a magyarok nem akarnak külföldi irányítás alatt élni. Orbán tirádái az EU, az "új Moszkva" ellen azonban a groteszkkel határosak, azért is, mert a kormányfőnek semmi gondja sincs azzal, hogy a "régi" Moszkvával üzletet kössön. A lap szerint Budapest nevetségessé teszi magát, ha, miközben kikel a külföldi gazdák ellen, Romániában földet akar venni, "hogy az erdélyi magyar nyelvű kisebbség tagjai között szétossza".  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: