Külföldi sajtó a Mol-INA-ügyről

"Látványos fordulat" az erős magyar vállalatok terjeszkedését pártoló Orbán Viktor részéről, hogy az INA-részesedés eladását javasolta a Molnak - írta a Financial Times budapesti tudósítója.

Kester Eddy ismerteti a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen Horvátország által kiadott európai elfogatóparancs kibocsátásának előzményeit, és megállapítja: a magyar miniszterelnök által javasolt megoldás békéltető szándékú lépésnek tűnik a Molban 25 százalékos részesedéssel bíró magyar állam részéről. Szakértők szerint azonban nincs esély arra, hogy a Mol INA-részesedését Horvátország visszavásárolja. A londoni gazdasági napilap tudósítója idézi Vágó Attilát, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzőjét, aki kifejtette, hogy a részesedés értéke hozzávetőleg 3 milliárd dollár.

 

"Orbán is pontosan tudja, hogy a horvátoknak nincs ennyi pénzük a visszavásárlásra ... Horvátország devizaadóssága a GDP-érték 102 százaléka, és a horvát gazdaság 2009 óta recesszióban van. Röviden: semmi esély" - mondta az elemző. Vágó Attila szerint az osztrák OMV részéről sem valószínű az érdeklődés, így legfeljebb egy orosz vevőjelölt jöhetne szóba, ennek azonban aligha örülnének Zágrábban. A Der Standard című liberális osztrák napilapban megjelent írásában bírálta Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet Marika Schmiedt bécsi művésznek a linzi Régi Városházán bemutatott plakátkiállítását.

 

A nagykövet, aki korábban már tiltakozó levelet írt ez ügyben az osztrák államfőnek, Linz város vezetésének, az illetékes osztrák minisztereknek és a felső-ausztriai tartományfőnöknek, megállapítja: a művészi szabadsággal nem igazolhatók a tárlaton látható egyes műalkotások, amelyek a romakérdés kapcsán félreérthetetlenül a náci diktatúrára, népirtásra, etnikai csoportok rendszeres üldözésére, államilag szervezett pogromokra utalnak, és semmi közük a mai magyar valósághoz.

 

Teljesen hamis és igazságtalan képet festenek Magyarországról, alaptalanul zavart és félelmet, értetlenséget és nyugtalanságot keltenek, ártanak a két ország kapcsolatainak és a roma társadalom törekvéseinek is. Emlékeztetett: éppen a magyar kormány volt az, amely a 2011. első félévi EU-elnöksége idején előterjesztette az európai roma keretstratégiát és ugyanabban az évben nemzeti integrációs stratégiát is kidolgozott. A romapolitikában elért sikereket az EU is elismerte. Mindazonáltal még sok a tennivaló ezen a téren - írta -, ezért a magyar kormány üdvözöl és köszönettel vesz minden együttműködést és jótanácsot, beleértve a tisztességes, megalapozott kritikát is.

 

A meggondolatlan akciók, az igazságtalan állítások azonban nem segítik ezt a célkitűzést - húzza alá a bécsi magyar nagykövet cikke. A Der Standard terjedelmes interjút közölt Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével is. A volt miniszterelnök hisz abban, hogy Orbán Viktor a 2014-es választásokon legyőzhető, mert úgy látja, alig van olyan társadalmi csoport, amelyet meg ne sértett volna. A választás szerinte alapvetően arról szól: Orbánnal vagy nélküle? Saját szerepéről szólva elmondta: ha az ellenzék győz, ő nem fogja zavarni az új miniszterelnököt, pártját továbbra is vezeti majd, de a frakcióvezetést átengedi másnak.
    

Gyurcsány szerint az új kormány legfontosabb feladata a gazdasági növekedés beindítása, a gazdasági és politikai bizalom helyreállítása, az egészségügy és oktatásügy centralizálásának és államosításának megszüntetése. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy szerinte az Orbán-kormány a nagy keresztény egyházakat saját politikai hatalmának megerősítésére használja, valamint azt, hogy az egyházak egy részének kezében túl sok iskola van. Szerinte Magyarországon az egyházak olyan kiváltságokat kaptak az államtól, amelyek más országokban elképzelhetetlenek lennének.

 

A fiatalok elvándorlásáról szólva úgy vélte, évekig tart,amíg ezt a folyamatot meg lehet állítani, és legalább 3-4 százalékos gazdasági növekedésre lesz szükség ahhoz, hogy a jelenlegi 3,9 millió munkahely számát növelni lehessen. Véleménye szerint brutális kampányra kell felkészülni, mert a Fidesz olyan választási törvényt fogadott el, amely a kormány számára ezer lehetőséget teremt a manipulációra, akár még a választási csalásra is. Gyurcsány szerint pártja a választásokon 7-10 százalékot szerez majd. Kérdésre válaszolva kijelentette: amennyiben a DK kiesne a parlamentből, az a pártnak, illetve az ő személyes politikai karrierjének is a végét jelentené. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: