LVMH - Angelina Jolie mibe fektet?
És elérhetetlen ma is, a (magyar) nők többsége számára. De miért is kell az életünkbe egy Louis Vuitton? Így megnevezve, mindig teljes nevén, úgy mint Victor Hugo vagy Catherine Deneuve. Sohasem mondjuk, hogy „kaptam egy táskát”, hanem (ha ilyen szerencsések vagyunk), akkor párás szemmel, mint az újdonsült kismamák, boldog és önfeledt mosolyunkat leplezni sem próbálva elrebegjük, hogy „van egy Louis Vuittonom!” Szóval, miért ez a felhajtás? A táska táska, akárhogyan is hívjuk, kivéve, ha buták, sznobok és divatmajmok vagyunk (vagy mindhárom egyszerre), s legfőbb gondunk, hogy Armani Jeans pólónkon elég nagy legyen a felirat, ha már annyit költöttünk rá. Nem igaz?
Nem, nem igaz. Louis Vuitton nem egy divatmárka. Persze az is, de ennél sokkal több. A francia stílus és szaktudás ékköve, remekműve Dior, Chanel és főképpen az Hermès mellett. Állásfoglalás. Szerényen kell viselni, természetesen. Nem baj, ha már régi, kopott, hiszen minél viseltesebb, annál szebb, nemesebb. A csodálatos Angelina Jolie 2011-ben Kambodzsában, Maddox fia szülőhelyén és Lara Croft : Tomb Raider című filmjének forgatási helyszínén állt modellt Annie Leibowitz kamerája előtt mezítláb, saját, teljesen egyszerű öltözékében, erősen viharvert Louis Vuittonjával. Hogy mit fejez ki az Alapvető Értékek (Core Values) kampány ezen darabja? Hogy, amint a képaláírás is állítja: „Egyetlen utazás is megváltoztathatja az élet folyamát”? Hogy ha egy ilyen gyönyörű és erős nő választ valamit, akkor azt elfogadhatjuk hitelesnek? Hogy mesebeli tájak igenis vannak, s nem szabad megcsömörülnünk a mindennapoktól, mert még egyszer eljuthatunk ezekre? Vagy csak a vágyat, magát, általánosságban?
A nálunk kevésbé közismert, de hazájában igazi példaképnek tartott, szuper intelligens és előkelő stílusikon és valódi márkinő Ines de la Fressange (a „Párizsi sikk” szerzője) szerint minden francia nő titkos álma egy Hermès táska, amelyre azonban még nekik is kevés az esélyük, hiszen azt tényleg csak a legtehetősebbek engedhetik meg maguknak, és ők is évekig várólistára kerülnek. De akik mégis hozzájutnak, nem vesznek többé újabbat és újabbat, a divat változásával együtt. Hiszen, ami érték, az nem változik. S egy ilyen bőrdíszműves remekmű érték: ahogyan múlik az idő, egyre szebb és szebb korszakai lesznek. S amíg megszerezhetjük (mert a reményt nem szabad feladnunk) – marad a vágy. S akár egy LV – papírból kivágva, bekeretezve, az éjjeli asztalkán. Hiszen, ki tudja, egyszer, majd…
LVMH Moët Hennessy – a márkabirodalom
Kockázatokat és lehetőségeket sokféleképpen menedzselek a portfoliók összetételének kialakításakor. Ha több éves befektetésben gondolkozom – tudom, ez manapság nem divat –, először is meg kell találnom azokat a stabil oszlopokat, melyek nyugodt teljesítménye megalapozhatja az elérni kívánt hozamot.
Az LVMH ilyen, ha elhisszük – és miért ne tennénk –, hogy egyrészről a fejlett világ megszorítási programjai liberálisabb szakaszukba érkeztek, mely pozitív hatással lesz a fogyasztásra. Másrészről a fejlődő világ lassuló ütemű export-orientált GDP-növekedése erőteljesen arra készteti annak uralkodóit, hogy a belső fogyasztást növeljék, és segítsék a középosztály felemelkedését. Tehát bízhatunk abban, hogy a luxus iparág tovább fejlődik.
Az LVMH- val nem egy márkát vehetünk meg, hanem 60 presztízs márkanevet egyszerre. Egy olyan cégcsoportot, amelynek a 2012. évi teljes árbevétele 28,1 Mrd Euró volt. A bevételeinek 15%-át a borok és egyéb alkohol áruk, 35%-át divat- és bőráruk, 13%-át parfümök és kozmetikai cikkek, 10%-át pedig órák és ékszerek képezték, nem is beszélve az egyéb kiskereskedelmi láncaikról (27%).
Több mint 3200 üzletüknek csupán 11%-a van Franciaországban, további 20%-a Európa többi nagyvárosaiban. Külföldi tartózkodásai alatt ki nem találkozott még belvárosok divatházai között rohangáló, fényképezkedő japán turistákkal, pedig otthon is megvehetik az LVMH áruit, hiszen a cég bevételének 8%-a onnan származik. Míg az USA és persze Carrie Bradshaw (Szex és New York) 23%-ot hasít ki a teljes bevételből, addig Japán nélkül Ázsia részesedése már 28%.
A tulajdonosi kontroll fontos egy cégnél, nem önmagáért, hiszen ennek visszásságait már a hazai parketten forgó cégeknél is megtapasztalhattuk. De az erős és tapasztalt menedzsment a cég fejlődésének fontos záloga: az LVMH 46,42%-át az Arnault-család birtokolja, mely a szavazati jogok közel 63%-át jelenti, a többi rész lényegében közkézhányad.
A cég folyamatosan fejlődik, 2011-ről 2012-re 19%-kal nőttek a bevételei (a profitja 13%-kal), ezen belül legjobban az „órák és ékszerek” üzletág nőtt 46%-kal (bár ennek egy jó része árfolyamhatás volt), de jól mentek a borok, pezsgők, konyakok is; itt 11%-os volt a növekedés. A 2013 Q1-es számok is mérsékeltebben ugyan, de pozitív tendenciát mutattak. A társaság stabil osztalékfizető, az előző 10 évben az átlagos osztalékhozama 2% körül alakult euróban.
A cég tőzsdei árfolyamából számolt, visszamutató öt éves hozama évi 15,67% volt, mely több mint 5% ponttal haladja meg a világ nyolcvan különböző luxus iparági társaságainak árfolyamváltozását mutató S&P Luxury Index öt éves hozamát (10,19%).
C FP – LVMH árfolyam, SPGLUP – S&P Luxury index (forrás: Bloomberg)
Persze nyilvánvaló, hogy a részvénypiacokra beköszöntő negatív hangulat alól egy cég sem vonhatja ki magát teljes mértékben. Mégis, milyen jó arról álmodozni, hogy miközben Bulgarinkra pillantva várjuk a Nőt, aki kisvártatva Christian Dior klasszikus illatainak egyikébe burkolózva belép az ajtón, ledobja (bocsánat, gondosan lehelyezi) Louis Vuitton-ját, és átadja magát a Don Perignon élvezetének, mi ezalatt tudhatjuk, hogy mindezzel részvény befektetésünk értékét is növeli!
Forrás: http://privatebanking.blog.hu/
