Lassuló dinamikával nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma

Ugyan még sokasodnak a kérdőjelek a magyar gazdaság idei teljesítménye körül, annyi azért már látható, hogy 2011 akár trendforduló is lehet a mikro-gazdaságban, s így a fizetésképtelenségi eljárások számának az alakulásában is állítja a Coface Hungary.

Ám ezzel együtt se várjon senki drasztikus váltást. Ahhoz ugyanis a gazdaságban kellene végbemennie drámai változás(ok)nak. Ha komolyan változna akár az európai gazdálkodási környezet, akár a környező országok jobban beindulnának, akár nálunk lenne így, akkor az magával hozhatná az egyébként mindig jó néhány hónapos követő üzemmódban lévő fizetésképtelenségi eljárások számában a változást.  Ellenkező esetben marad az: „egy helyben topogás”. Így látja 2011-et a Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezetője és Bagyura András kereskedelmi igazgató.

 

Fizetésképtelenségi eljárások száma

 

Tavaly ismét kétszámjegyűen nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma, a vállalkozások közel 6 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit. Igaz a dinamika lassult. Ugyanakkor a kiskereskedelemben némi javulás volt tavaly – sőt, ezen a területen még fordulatot is lehet rögzíteni: ugyanis kevesebb az újonnan bejegyzett vállalkozások száma, mint ahány fizetésképtelenségi eljárásba került. A Coface szakértői úgy látják, hogy az első félév még nagyon gyenge volt, de a második hat hónap már javulást eredményezett, mivel a jelek szerint valamelyest megélénkült a belföldi kereslet.

Látszik az ágazati megközelítésben is, hogy azok a kevésbé érintettek, amelyekben a cégek jelentős része külföldi tulajdonban van (közművek, bank- és szolgáltatás, gépipar), s amelyek a megtermelt profit jelentős részét kiviszik az országból, illetve amelyek meg tudják lovagolni a nemzetközi konjunktúrát. A legrosszabbul pedig hagyományosan azok a szektorok teljesítenek, amelyek – s nem csak nálunk – a helyi tulajdonosi körhöz tartoznak (az építőipar, a kereskedelem jelentős része, a fuvarozás, a textilipar).  Ez is mutatja – fűzi hozzá Bagyura -, hogy szükség volna olyan cégekre a magyar gazdaság tartós növekedése miatt is, amelyek „multivá” képesek válni a régióban, amelyek a külföldön megtermelt jövedelmeket vissza tudják forgatni a magyar gazdaságba, exportpiacokat nyernek, s hosszú távra gondolkodnak.

Regionális bontásban az látszik, hogy az eljárások közel 44 százalékát Budapesten folytatják le, miközben a második helyen álló Pest megyére már csupán az ügyek 9,41 százaléka jut. Ennek csak egyik oka, hogy a legtöbb (39,62%) hazai társaságot a fővárosban jegyzik be, így a különféle fizetésképtelenségi eljárásokat is itt, az illetékes cégbíróságoknál kezdeményezik. A másik – mint Bagyura rámutat – az, hogy tavaly már elkezdtek kivérezni azok a cégek a gazdaságilag legfejlettebb régiókban is, amelyek tovább tudtak talpon maradni. Budapesten vagy Győr-Sopron megyében például a korábbi átlag alattiról átlag felettire nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma. A tavalyi adatokat 2009-hez viszonyítva az látszik, hogy Győr-Moson-Sopronban 49,31, Bács Kiskun megyében 28,22, Borsodban 27 százalékkal ugrott meg az eljárások száma. Eközben Csongrádban közel 15, Hajdú-Bihar megyében 17,8, Szabolcs-Szatmár-Bereg pedig több mint 40 százalékos csökkenést regisztráltak.

Az elmaradottabb régiók tavalyi teljesítménye kapcsán is aktuális a vélemény, mely szerint a válságnak lehetne pozitív hatása is: a tisztulás, mégpedig egy „öblítésszerű” gyors tisztulás. De – a Coface szakértői szerint – nem igazán ez a helyzet. Pedig idehaza nem 2008 októbere óta van válság, 2006 óta tapasztalható a gazdaságban permanens krízis. A felszámolási eljárások esetében a 2006 óta tartó időszakban az eljárások száma, kis hullámzással gyorsuló ütemben nő – emlékeztet Kárpáti. Azaz, ötödik éve erősen stagnáló, néha visszaeső, és egyelőre kilátástalannak tűnő helyzetben vannak a gazdasági szereplők.

Ám Magyarországon nem volt olyan sokkoló, s nem is hozott olyan megtisztulást a finanszírozási válság, amely pedig szinte országokat, ágazatokat „sodort el”.

Hazánkat a globális válság már egy „válságos” időszakban kapta el így rosszabb kifutásra számított mindenki – a cégek maguk is. Azonban a finanszírozási válságból viszonylag gyors volt a felpattanás, s így nem is érintett drasztikusan olyan tömegeket, s nem is következett be egy olyan megtisztulás, amely elsodort volna cégek tízezreit.  Viszont kérdés: mit fog hozni 2011, hogyan fog alakulni az eljárások száma és összetétele. Most egy lassú növekedésre lehet számítani, s ebben kérdés, hogy azok a vállalkozások, amelyek a válságban valamilyen megoldást találtak a túlélésre, most kivéreznek-e vagy talpon tudnak maradni.

Mindenesetre Bagyura szerint még nagyon sokáig nagyon magas marad a fizetésképtelenségek száma. Egészen addig, amíg irreálisan sok vállalkozás működik, hiszen tele van a gazdaság rosszhiszeműen működő, kényszervállalkozóval, alvó céggel, amelyek körében mindig aránytalanul magas a fizetésképtelenné válóknak a száma. Ha kivesszük ezt a kört és ráközelítünk azokra, amelyek tényleges, aktív gazdasági szereplők, akik hozzá is adnak, és nem csak elvesznek, akkor abban a körben, biztos, hogy érzékelhető változást hoz ez az év - magyarázza.

Kárpáti arra hívja fel a figyelmet, hogy nem tudni, mi lesz a válság kifutása. Vagy lassú növekedés, de benne van a kalapban egy drasztikus visszaesés is – már ha a W-válság kifutást prognosztizálók véleménye jön be – mutat rá Kárpáti. Bagyura hozzáteszi: Magyarország a kiélezett nemzetközi figyelem középpontjában, sorsfordító megoldások előtt álló, gazdasági szempontból is rendkívül kiélezett helyzetben lévő ország. Egyrészt februárra remélik a gazdaság szereplői, a piac a várt strukturális reformok bejelentését. Másrészt lassan vége annak a kegyelmi időszaknak, amelyet a kormányváltás kapcsán kapott az ország. Az idén válaszok lesznek a nemzetközi tőkepiaci és az elemzők által már több mint egy éve feltett kérdésekre, és a magyar gazdasági és a csődszámok nagyon erősen függnek attól, hogy ezek mik lesznek, továbbá hogyan értékeli majd azokat a Magyarországot finanszírozó pénzügyi és befektetői kör.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: