Lázár: szerdán tárgyalja a kormány az orosz-magyar megállapodást

Jövő szerdán tárgyalja a kormány a paksi erőmű megújításáról szóló orosz-magyar nemzetközi megállapodást - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár: szerdán tárgyalja a kormány az orosz-magyar megállapodást

Az államtitkár Giró-Szász András kormányszóvivővel közösen jelentette be, hogy miután a kabinet megvitatta az orosz-magyar megállapodást, az azt követő héten az Országgyűlés elé terjeszti tárgyalásra és jóváhagyásra. Lázár János ismét nyomatékosította, hogy az elkövetkező évtizedekben is - a világon az egyik legbiztonságosabbnak számító - paksi erőmű működtetésével érhető el a legolcsóbb áram, a bővítéssel pedig Magyarország növeli energiafüggetlenségét.
    

Az államtitkár a mintegy nyolcvanperces tájékoztatón reagált arra is, hogy az Európai Bizottság energiaügyekért felelős szóvivőjének tájékoztatása szerint a testület soha nem foglalt állást abban a kérdésben, kell-e tendereztetni vagy sem a paksi erőmű bővítésének ügyében.
    

Erre válaszolva Lázár János felidézte: 2013 novemberében személyesen kereste fel Brüsszelben az energiaügyi főigazgatóságot, tájékoztatva Günther Oettinger energiaügyi biztost, hogy a magyar kormány nemzetközi megállapodást akar kötni Oroszországgal. Ezután a magyar fél notifikációra meg is küldte a szerződéstervezetet az EU-nak, Brüsszel pedig kedden hivatalosan arról tájékoztatta a kormányt, hogy nem emel kifogást a paksi beruházásról szóló orosz-magyar szerződés megkötése ellen.
    


Közölte ugyanakkor azt is, hogy a szükséges - például biztonsági és jogi - együttműködés érdekében munkacsoportot alakítanak az energiaügyi főigazgatósággal, de megismételte azt az álláspontját - hivatkozva az igénybe vett nemzetközi jogi tanácsadókra, akiket nem kívánt megnevezni -, hogy két állam megállapodása semmilyen formában nem sértheti a belső piac EU-s szabályait."Minden vizsgálat elé állunk", mert a kormány szerint az előkészített konstrukció minden szabálynak megfelel - fűzte hozzá.
    

Lázár János természetesnek nevezte egyúttal, hogy a 10-12 milliárd eurós paksi projekt megvalósítása során minden hatályos magyar és európai jogszabálynak - köztük a közbeszerzési és környezetvédelmi előírásoknak - meg kell felelnie a Roszatomnak. A paksi bővítéshez biztosítandó orosz államközi - nem pedig vállalati -, tízmilliárd eurós hitelkeretről az államtitkár azt mondta, Moszkva a piacinál - egy átlagosnak vett 5,6 százalékosnál - kedvezőbb kamatot és harmincéves lejáratot ajánlott Budapestnek.
    

Ezzel "az elmúlt negyven év legjobb üzletét fogja megkötni Magyarország", amely a paksi beruházással és így az olcsó árammal Közép-Európa legversenyképesebb gazdasága lehet - fogalmazott, kijelentve, hogy a kölcsön a magyar büdzsé által finanszírozható lesz, és nem kell miatta módosítani az alkotmány államadósság-plafonját, mert a konstrukció meg fog felelni az adósságpályának.
    

A tervek szerint a projektben legalább 40 százalékos lesz a magyar vállalkozói rész - amit elmondása szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek sikerült elérnie a tárgyalásokon -, ez pedig minimum hárommilliárd eurónyi megrendelést jelent a magyar vállalati szektornak és legalább egymilliárd eurós adóbevételt a magyar államkasszának. Lázár János többször is egyértelművé tette, hogy mindez nem egy üzleti projekt, hanem két ország államközi megállapodása. Szavai szerint a Roszatom - más országok beruházásait figyelembe véve - kifejezetten jó áron épít majd új erőműblokkokat.
    

Ha a Roszatom megkezdi a reaktorok építését - amelyek várhatóan tíz év múlva kezdhetik meg működésüket -, megtenderezteti majd az eljárás minden lépését - tette hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy magára a beruházásra nem írtak ki pályázatot, azt mondta: az EU-ban ma nem zajlik olyan nukleáriserőmű-építés, amely tendereztetés eredménye lenne. Lázár János megjegyezte, hogy "egy magyar-orosz államközi megállapodásra nem lehet nemzetközi tendert kiírni".
    

Szólt arról is, hogy az erőműbővítéshez biztosítandó orosz államközi hitel költsége nem épül majd be a Pakson előállított áram árába, "a hitel visszafizetéséért a teljes magyar költségvetés vállal garanciát", nem pedig az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vagy önmagában a paksi erőmű. Jelezte továbbá: a magyar villamosenergia-szükséglet fele a paksi bővítés után is "importból vagy megújuló energiából" származik majd.
    

Lázár János több tucat kérdést kapott a tájékoztatón. Ezek egyike a Fidesz politikusainak 2008-ban, még ellenzékből tett, az oroszokkal való szoros kapcsolatot bíráló nyilatkozatait firtatta. Pártja akkori kritikáit, illetve a fideszes Illés Zoltán Paksról szóló népszavazási kezdeményezését azzal magyarázta, hogy ezek az erőműbővítés előkészítésére felhatalmazást adó 2009-es parlamenti határozat előtt hangzottak el, mert a határozat hiányában a kormánynak nem volt joga az akkori energetikai tárgyalásokra.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Oroszországot Magyarország kifejezetten fontos gazdasági partnerének nevezte, úgy fogalmazva, hogy e kapcsolat "egy érdekházasság, amelyet a felek egyre jobban képesek élvezni". Nincs értelme, oka, sőt kockázatos lenne felrúgni az együttműködést - mondta az államtitkár. Arra a kérdésre, hogy ha a beruházás költségei túllépik a tervezetet, azt ki állja, Lázár János azt felelte: "a felek közösen viselik" a hitelszerződésben foglalt aránnyal egyező mértékben.  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: