Leginkább betanított munkásként dolgozna külföldön a magyar

Főképp betanított munkavégzésre kaphatnak esélyt azok, akik külföldön keresik a boldogulást, s ez is az egyik legkeresettebb, de olykor veszélyekkel tarkított álláskategória – derült ki a Jobinfo.hu friss álláspiaci elemzéséből. Mindeközben az ország keleti és nyugati része között tovább nő a munkaerő-piaci szakadék, 2012-höz képest a főváros tovább erősítette álláspiaci dominanciáját.

 

Miközben a Jobinfo.hu oldalon a teljes online álláskínálat nőtt 2013 első 5 hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva, a megyék szintjén komoly eltérések tapasztalhatók a bővülés terén. Míg Budapest, illetve Pest megye tovább erősítette az álláspiac főváros-központúságát, addig Vas, Hajdú-Bihar, Nógrád, illetve Zala megye átlagon aluli növekedést mutatott. Az idei év eddigi tendenciáit figyelembe véve Pest megye mellett Csongrád, illetve Veszprém megye tudta jelentősen javítani munkaerő-piaci pozícióját.

 

A tavalyi évhez hasonlóan, ha valaki éppen munkát keres, jobb esélyekkel indulhat Győr-Moson-Sopron, Pest és Fejér megyében. Az ország e három régiójában átlagon felüli a kínálat a helyi népességhez viszonyítva” – mondta Kristók Balázs, a Jobinfo.hu vezetője. Legrosszabb helyzetben azok vannak, akik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Békés megye határain belül keresnek munkát, az itt lakók számához viszonyítva ugyanis ezekben a megyékben a legkevesebb a lehetőség a 2013-as friss adatok alapján.

 

Csökken a mérnökök iránti kereslet


Az álláskínálatot a fő kategóriák szerint vizsgálva szintén komolyabb változás figyelhető meg. Míg 2012-ben az ajánlatok száma alapján a mérnöki/műszaki kategória az előkelő harmadik helyen végzett, idén a 6. helyre szorult, bár a piac egészét vizsgálva – az informatika mellett – továbbra is hiányszakmának számít. „Ez részben az egyébként mérnökigényes gyárberuházások idei csökkenésének is betudható, amit a KSH 2013 első negyedévére vonatkozó adatai is alátámasztanak” – kommentálta a trendet Kristók Balázs. 2012-höz hasonlóan sokan keresnek munkalehetőséget a beszerzés és logisztika területén, illetve távmunka keretében, de a kínálat eltörpül az igényekhez képest. Új tendenciaként említhető még meg, hogy a jogi állások iránt is egyre nagyobb az érdeklődés, amit az álláskínálati piac messze nem tud kielégíteni.

 

Ausztriában a legkönnyebb


A külföldi munkalehetőséget kínáló hirdetői ajánlatok száma idén is duplázódni látszik a Jobinfo.hu adatai alapján, a legtöbb lehetőség sorrendben Ausztriában, Németországban és Nagy-Britanniában várja az országhatárt átlépni kívánó magyar munkavállalókat. A külföldi állások legnagyobb része (mintegy 30 százalék) a szakmunka, fizikai munka, illetve betanított munka kategóriába sorolható, ugyanakkor külföldön is kelendőek az informatikusok.

 

A magyar munkavállalók körében a legnagyobb érdeklődés egyébként a betanított munka iránt tapasztalható, vagyis elsősorban azok választják a külföldi munkát, akik itthon már nem találnak jobb lehetőséget, alulképzettek, illetve kevés munkatapasztalattal rendelkeznek. „Jellemzően ők azok, akik éppen ezen adottságaik miatt könnyebben áldozatául eshetnek a külföldi csalóknak” – hívja fel a figyelmet egy még most is előforduló jelenségre Kristók Balázs. „Habár az elmúlt másfél évben a trükkös álláshirdetések száma jelentősen csökkent, az álláshirdető partnereinken keresztül hozzánk automatikusan beérkező ajánlatok között még így is akad havonta 1-2 átverős, melynél a rendőrség bevonására van szükség” – tette hozzá a szakember. Kristók Balázs hangsúlyozta, hogy mindig gyanakodjunk, ha álomszerűen jók a pályázati kondíciók, illetve célszerű elolvasni azt a tavaly létrehozott részletes útmutatót, mely segít felismerni az átverős külföldi munkalehetőségeket.

 

Útmutató a külföldi munkavállaláshoz:

http://www.jobinfo.hu/cikk/jobinfo/Hogyan-kell-kulfoldon-munkat-vallalni

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: