Lehetne spórolni is, ha mérnénk a locsolóvizet
A Fővárosi Vízművek szolgáltatási területein élő kerttulajdonosok 2004 óta két díjcsökkentési lehetőséggel élhetnek, ha locsolásra használják a vizet. Május elsejétől október végéig igénybe vehetnek egy 10 százalékos kedvezményt a szennyvízdíjból, és felszereltethetnek locsolás mérőt - szaknyelven locsolási célú mellékvízmérőt - és akkor a kertöntözésre használt víz után kizárólag vízdíjat fizetnek.
A közlemény szerint egy 200 négyzetméteres kert napi locsolásához egy köbméter víz szükséges, a havi megtakarítás a vízmérő alkalmazásával ebben az esetben 6.200-6.400 forint. A Fővárosi Vízművek honlapján található információk szerint a második mérő felszerelési költsége 55.625 forint. Ebben a tervezés, az akna költsége és a felszerelés díja is szerepel. A vízművek honlapja 227,90 forintban adja meg egy köbméter víz árát.
A Fővárosi Csatornázási Művek honlapja szerint a csatornahasználati díj jelenleg 325,63 forint köbméterenként. A házban elfogyasztott víz után ennek a 10 százaléka az átalány kedvezmény évi 6 hónapon keresztül. A locsolásra felhasznált víz után ezt az összeget nem kell megfizetni.