Leminősítéssel riogatja Japánt az S&P
A változást szerdán jelentette be a hitelminősítő, melynek értelmében Japán szuverén adósi besorolásának kilátása stabilról negatívra változott. Az S&P szerint a március 11-én bekövetkezett földrengés, illetve cunami kihat a japán gazdaság teljesítményére, és növeli az ország amúgy is magas adósságállományát.
A hitelminősítő szerint az elkövetkező két évben komoly kihívást fog jelenteni Japán számára az adósságállomány csökkentése, miközben finanszírozni kénytelen az újjáépítést is. "Ha a kormányzat adósságpályája továbbra is a jelenlegi kurzus szerint halad, illetve elkezdene romlani a külső pozíciója, az hosszú és rövid távú minősítések romlásához vezetne" - közölte a hitelminősítő.
Az S&P előrejelzése szerint a helyreállítási költség 20-50 ezer milliárd jen között lehet, mindez pedig a költségvetés GDP arányos hiányát 2013-ig, a korábbi előrejelzésekhez képest 3,7 százalékkal megnöveli. Amennyiben a felülvizsgált adatoknál nagyobb mértékben romlik az államháztartás helyzete, úgy a jelenleg érvényben lévő "AA-" hosszú távú adósbesorolás romlását eredményezné.