Londoni elemzők - a Fidesz sem fordítaná vissza a konszolidációt

A várható piaci reakciók és a lakossági adósokra ebből eredő hatások miatt a választások után is valószínűtlen a költségvetési konszolidációs program visszafordítása Magyarországon - áll az egyik vezető londoni befektetési ház pénteken közölt átfogó helyzetértékelésében. (MTI)

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének terjedelmes elemzése szerint a mostani helyzet alapján úgy tűnik, hogy az áprilisi választások után "semmi sem állhat a Fidesz útjába", és a végrehajtó és törvényhozó hatalmi ágakban várható dominancia nagyobb fokú gazdaságpolitikai kiszámíthatóságot ígér, "ha végül kialakul a Fidesz gazdasági programja".

 

A Fidesz azonban egyelőre nem terjesztett elő egyértelmű gazdasági tervet, viszont gyakran utal különböző növekedéspárti gazdaságpolitikai elképzeléseire. A pártnak a gazdaságról alkotott nézetei "jókora adag populista retorikát", és gyakran "összeilleszthetetlen ötleteket" is tartalmaznak - fogalmaznak a GS elemzői.

 

A cég szerint a "nagyon halványan körvonalazott" program kísérletet tesz olyan intézkedések vegyítésére, mint a növekedés és a foglalkoztatás támogatása, a jóléti rendszer bővítése, az egészségügyre és a közszférára szánt kiadások növelése, valamint a költségvetés hosszú távú fenntarthatósága, az alacsonyabb adók, a családpárti politika, a nyugdíjak reálértékének megőrzése, a korrupció felszámolása és az ország megítélésének javítása a világban.

 

A belső ellentmondásosság "nemcsak a program populista vonulatát tükrözi", hanem a célok sokaságát is, de az is lehet, hogy "esetleges belső nézeteltérésekre, a párton belüli ideológiai és politikai küzdelmekre utal" - áll a Goldman Sachs elemzésében. A ház szerint most már az is kevésbé egyértelmű, hogy az új kormány milyen erősen törekszik majd az euróövezeti csatlakozásra, bár lehetséges, hogy a hozzáállásban mostanában tapasztalható változás csak a választási kampány része.

 

A választási kampány forrósodásával - és tekintetbe véve, hogy a fő jobboldali vetélytárs, a Jobbik vehemensen ellenzi az eurót - a Fidesz a jelek szerint óvatosabbá vált a közös valuta erőteljes pártolásának kifejezésre juttatásával, vagy annak deklarálásával, hogy mikor lehet meghonosítani az eurót - írták a Goldman Sachs londoni elemzői.

 

A ház szerint azonban a kampánynyilatkozatok és a gyengén körvonalazott gazdasági program ellenére is valószínűtlen, hogy a Fidesz visszafordítaná az utóbbi időszak gazdaságpolitikáját, tartva attól, hogy ezzel újabb valutaválságot kockáztatna. Emellett a piac és a hitelminősítők figyelme is korlátozza a mozgásteret.

 

A GS szakértői mindazonáltal azt valószínűsítik, hogy az új kormány kezdetben próbára teszi a piac és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) türelmét, és kísérletet tehet az IMF vezette program meghosszabbítására enyhébb feltételrendszer mellett. Még olyan intézkedések meghozatalára is kísértést érezhet, amelyek kikezdhetik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a pénzügyi felügyelet függetlenségét. Ez azonban növelné a forint árfolyam-kilengési hajlamát, vagy újabb forintgyengüléshez vezethet, és emelné a kötvényhozamokat, valamint a magyar törlesztéskockázati biztosítási ügyletek (CDS) díjszabásait.

 

Politikailag mindez nagyon sokba kerülne a kormánynak, mivel közvetlenül érintené a választókat deviza-eladósodottságuk és a magasabb kamatok révén - áll az elemzésben. A Goldman Sachs szerint az ilyen "piaci büntetés" kockázata végül jó eséllyel rábírja a kormányt arra, hogy keresse a megegyezést az IMF-fel és az EU-bizottsággal, még ha új feltételekkel is.

 

A Fidesz minden bizonnyal tudja, hogy ha meg akarja nyugtatni a befektetőket, akkor gazdaságpolitikájához meg kell nyernie az IMF jóváhagyását, és csak a középtávú költségvetési fegyelem demonstrálásával lehet elérni a magyar hitelminősítői besorolások javítását - írták a GS londoni szakértői. A Fidesz retorikájából kiindulva a költségvetési politika lehet a legnagyobb nézeteltérések forrása az új kormány és az IMF, valamint az EU-bizottság között.

 

Ahhoz, hogy egyezség születhessen a költségvetési célok lazításáról, új konvergencia-programot kellene benyújtani az uniós bizottságnak, és biztosítani kell a valutaalapot a fenntartható adósságpálya megőrzéséről. A legfontosabb azonban a magyar befektetési konstrukciók külföldi vásárlónak kedvező megítélése - áll a Goldman Sachs elemzésében. Ha sikerül kedvező haladást és egyezséget elérni a program újratárgyalásában, az támogathatja a forintot.

 

A költségvetési lazítás lehetőségei azonban szűkösek: a GS becslése szerint a GDP-arányos adósságráta stabilizálásához évente 0,3-0,4 százalékos elsődleges államháztartási többlet szükséges. A jelenlegi kormány 2009-ben 0,4 százalékos - ciklikus kiigazítással számolva 2,7 százaléknak megfelelő - elsődleges többletet produkált, a tavalyi "rendkívüli költségvetési erőfeszítések tanúságaként". Ezért ahogy a gazdaság talpra áll, már nem lesz szükség újabb adósságstabilizáló lépésekre, de pro-ciklikus lazításra sincs lehetőség - áll a Goldman Sachs londoni elemzésében.


Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás: