MOL elemzés



MOL elemzés
Felülteljesítő volt az európai szekció és a Dow is új csúcsra futott Amerikában, így a MOL is kedvező környezetben foghatott bele a kereskedésbe. Tegnap az EKB sem hozott nagy meglepetést, így örülhettek a részvények és kellemes környezetben folytathatták korábbi útjukat. A MOL grafikonján jól látható a jegybankok kiszámíthatósága és legfőképpen az EKB lazítóbb hangneme, az árfolyam ugyanis újabb 2% fölötti teljesítményt futott csütörtökön. A magyar blue chip tekintetében újra érvénybe lépett a 3000 forintos támasz, ami stabil pont lehet a részvénynek.

Hozzászólások

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2018. 12. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem teljesítettek túl jól az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2018. 12. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország fontos szövetségesünk

Spanyolország fontos partnere Magyarországnak, hiszen mindkét állam tagja ugyanannak a politikai, illetve védelmi szövetségnek: az Európai Uniónak (EU), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután hivatalában fogadta Josep Borrellt, Spanyolország külügy-, európai uniós és együttműködési miniszterét.
2018. 12. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szegedi tudósok kutatásai szerint így harcolunk majd a jövő szuperbaktériumai ellen

Szegedi tudósok kutatásai szerint a szervezet antibiotikumai szolgálhatnak mintaként újgenerációs antibiotikumok fejlesztésében.
2018. 12. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

AutoWallis néven folytatja működését a tőzsde autós cége

Mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde elmúlt évének meghatározó tranzakciója, melynek köszönhetően a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az autóipar is megjelent a magyar parketten. A társaság részvényeseinek döntése alapján a börze hetedik legnagyobb árbevételű vállalata AutoWallis néven folytatja tevékenységét. A tulajdonosok a mai rendkívüli közgyűlésen a névváltoztatás mellett új menedzsmentet választottak, módosították az alapszabályt, és felhatalmazást adtak az igazgatóságnak tőkeemelésre, valamint sajátrészvény-vásárlásra is. A tőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság – korábbi nevén Altera – teljes átalakulására azt követően került sor, hogy a Wallis a vállalatba apportálta négytagú autós csoportját. Az AutoWallisnak jelentős növekedési tervei vannak: célja, hogy régiós pozícióját tovább erősítse, piaci részesedését növelje, és az ehhez szükséges finanszírozási forrásokhoz a tőzsdei jelenlét segítségével még előnyösebben hozzáférjen.
2018. 12. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A lakásdrágulás és ingatlanpiaci élénkülés rejtett okai

Több friss adat is igazolja, hogy rég volt hasonlóan kedvező helyzetben a magyarországi lakáspiac. A lakások iránti kereslet erős, ez fokozza a lakásépítési kedvet, ami az építőipart és a GDP-növekedést is hajtja. Másik oldalról az is fontos, amíg kitart a GDP-bővülés addig az új és használt lakásokra is lesz kereslet. Az ingatlan.com szerint december közepén több mint 9 ezer új lakás volt elérhető a piacon. Az áremelkedés pedig visszafogottabb lehet, erős kereslet mellett.
2018. 12. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A rossz hangulat hatással volt a hazai tőzsdére

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,96 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 39 675,76 ponton zárt hétfőn.
2018. 12. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton van az amerikai építőipar?

Az amerikai lakásépítő cégek három és fél éve legkevésbé derűlátóak kilátásaikat tekintve.
2018. 12. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken

Gyengüléssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon a pénteki két százalék körüli veszteséges zárás után.
2018. 12. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem mondanak le a Huawei berendezéseiről a svéd cégek

Egyetlen svéd távközlési szolgáltató vállalat sem kíván a nemrégiben felmerült biztonsági aggodalmak miatt lemondani a kínai Huawei Technologies mobil hálózati berendezéseinek a használatáról a Svenska Dagbladet (SvD) svéd napilap körkérdésének tanúsága szerint.
2018. 12. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 30 ezer fiatal kapta vissza a nyelvvizsgadíját

A Családok évében 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját, továbbá 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díját a meghatározott összegig - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2018. 12. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyobb mértékben csökkent az infláció az euróövezetben

Novemberben a vártnál nagyobb mértékben csökkent az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett végleges adatai szerint.
2018. 12. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét hatósági jóváhagyás előtt végrehajtott fúzióért büntetett a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hetedik alkalommal szabott ki bírságot a hatóság tudomásulvételét megelőzően végrehajtott összefonódásért.
2018. 12. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan végezzük a csúszásmentesítést?

Felemelő látvány a gyermekkort idéző, hóval borított táj. Szépsége mellett azonban megannyi bosszúságot is okoz. Pláne, ha az udvarunkon vagy a házunk előtt kell eltakarítani a pelyheket. Sózni – egy korábbi rendelet értelmében – tilos a járdákat. Lássuk, mivel érdemes biztonságossá tenni a járófelületeket, a Praktiker szakértői szerint.
2018. 12. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A római kormány optimista és Brüsszel válaszát várja

A római kormány optimista és Brüsszel válaszát várja a folyamatosan módosított olasz költségvetési tervezettel kapcsolatban, amelynek még mindig nem ismert a végleges változata - jelentette az olasz sajtó hétfőn.
2018. 12. 17. 14:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig használható a régi 500 forintos bankjegy? Jön az új ötszázas!

Meddig érvényes a régi ötszáz forintos címlet? Meddig fogadják el az 500 forintos papírpénzt? Ezeket a kérdéseket a jövőben sokan fogják még feltenni. Lássuk miért!
2018. 12. 17. 13:59
Megosztás:
Hozzászólások:

Therese May szerint helyrehozhatatlan politikai kárt okozna egy újabb népszavazás

A brit miniszterelnök szerint helyrehozhatatlan politikai kárt okozna egy esetleges újabb népszavazás a brit EU-tagságról.
2018. 12. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ideiglenesen megnyitják M6-os kihajtót

Ideiglenesen megnyitják M6-os kihajtót december 18-án reggeltől, mivel elkészült az új betonburkolat az M0 és M6 csomópontjában - közölte Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Kommunikációs Titkárság hétfőn az MTI-vel.
2018. 12. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Összesen 17 ezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára

Összesen 17 ezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 12. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tűzifa és fűrészáru-kereskedőket függesztett fel a Nébih

Két tűzifa- és egy fűrészáru-kereskedés működését függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mivel a telephelyeken nem volt nyomon követhető a faanyagok eredete - közölte az MTI-vel a Nébih hétfőn.
2018. 12. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás