Ma sem remekelt a BUX
Borús hangulatban indult a kereskedés, majd nap közben magukra találtak a piacok, és a reggeli szintekhez képest viszonylag szépen emelkedtek az árfolyamok - mondta Králik István, a KBC Securities üzletkötője.
A nap végi visszafordulás véleménye szerint azzal magyarázható, hogy a gazdasági válsággal kapcsolatos alapproblémák továbbra is fennállnak, így az árfolyamok emelkedését a befektetők legfeljebb profit realizálásra, kiszállásra használják ki, ezért nincs érdemi emelkedés a részvénypiacokon. A görög válsággal kapcsolatban továbbra sem körvonalazódik a megoldás, a politikusok folyamatosan tanácskoznak, de nincs olyan terv, amelyet a piacok is el tudnának fogadni - fejtette ki a kereskedő.
A Mol 105 forinttal, 0,73 százalékkal 14.500 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 42 forinttal, 1,50 százalékkal 2.840 forintra nőtt, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,47 százalékkal 468 forintra csökkent, forgalma 544,1 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 600 forinttal, 2,01 százalékkal 29.200 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis változatlan árfolyamon, 14.800 forinton zárt, forgalma 75,3 millió forint volt.