Egyre nagyobb a választék az önkéntes nyugdíjpénztáraknál

Folyamatosan nő a választható befektetési portfóliók száma az önkéntes nyugdíjkasszáknál, ám a választás – a részletes termékismertetők miatt – így sem lett sokkal nehezebb. Bár a pénztáraknál akár 70 százalékos részvénykitettségű konstrukciók is elérhetők, a vagyon legnagyobb szeletét változatlanul a magyar állampapírok adják.

Egyre nagyobb a választék az önkéntes nyugdíjpénztáraknál

Tovább emelkedik a választható portfóliók száma az önkéntes nyugdíjpénztáraknál: miközben a kasszák indulásakor még három – egy alacsony, egy közepes és egy magas kockázati szintű – konstrukcióból lehetett választani a szolgáltatóknál, ma már az öt-hat csomagból álló választék is általánosnak tekinthető a piaci szereplőknél – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Az egyes portfóliók kiválasztása ugyanakkor – tette hozzá a szakértő – nem lett sokkal nehezebb: a szolgáltatók weblapjain szereplő tájékoztatók alapján nem túlságosan bonyolult megtalálni a leginkább testhezálló konstrukciót, hiszen a kasszák sokszor igen részletesen megadják a befektetési portfólió összetételét, illetve azt is, hogy az melyik korosztálynak ajánlott. 

Hetven százaléknyi részvényarány is előfordulhat

Választható portfóliókból jelenleg az Aranykor Nyugdíjpénztár ajánl a legtöbbet – összesen kilencet. Ezek közül viszont csak egy tekinthető magas kockázatúnak, kettő közepesnél magasabb, egy közepes, 2 közepesnél alacsonyabb, három pedig mérsékelt kockázatú. 

A választható konstrukciók száma alapján az élmezőnyben van az OTP Nyugdíjpénztár is, ahol összesen hat konstrukcióból válogatnak a tagok. Ezek közül a legóvatosabb befektetési politikát folytató, „Kockázatkerülő” néven futó portfóliót kifejezetten a már nyugdíjas, vagy közvetlenül nyugdíj előtt álló (62 év feletti) tagoknak ajánlja a pénztár, miután a befektetéseket kizárólag pénzpiaci eszközök, vagyis rövid lejáratú állampapírok és bankbetétek alkotják.

önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2024 2025

A sor végén viszont a „Dinamikus” névre keresztelt portfólió áll az OTP Nyugdíjpénztárnál, amit kifejezetten a magas kockázatot vállaló, az aktív éveik elején álló, azaz 16-35 éves pénztártagoknak ajánlanak. E portfólió befektetéseinek közel 90 százalékát hazai és nemzetközi részvények, illetve külföldi kötvények alkotják, hosszú távon kiemelkedően magas hozam elérését ígérve – ez indokolja a 25-35 évre ajánlott befektetési időtávot.

Az Alfa Nyugdíjpénztárnál szintén hat befektetési stratégia közül választhatnak a tagok: itt a legmagasabb kockázati szintű portfóliónál 70 százalék a részvények aránya. 

A Prémium Nyugdíjpénztár „cél-dátum” megjelöléssel látta el öt különböző portfólióját, amelyeket a tagok születési dátuma – illetve várható nyugdíjba vonulásának időpontja – szerint kategorizáltak. A legnagyobb kockázati szint vállalása az 1990 után született tagoknak javasolt: a kockázati besorolás a portfólió indulásakor magas szintű, viszont 2045-től közepes, míg 2050-től kezdődően alacsony kockázatúnak minősül.

A Pannónia Nyugdíjpénztár három eltérő befektetési bázis portfóliót kínál, amelyek a Zafír, Smaragd és Rubin nevet viselik – ezek közül utóbbi a legmagasabb kockázati szintű –, ám ezek mellé két kiegészítő portfólió is választható. 

„A megfelelő önkéntes nyugdíjpénztári portfólió kiválasztása egy szolgáltató kínálatán belül nem túlságosan bonyolult: minél közelebb állunk a nyugdíjba lépés várható időpontjához, annál alacsonyabb kockázatú befektetési csomagot érdemes választani” – mondta a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, hozzátéve ugyanakkor, hogy a megfelelő szolgáltató kiválasztásához érdemes az online nyugdíjpénztári kalkulátort is igénybe venni.

Még mindig az állampapír az úr

Bár a kasszáknál kínált portfóliókban akár a 60-70 százalékos részvénysúly is elérhető, a teljes vagyont vizsgálva egyáltalán nem ez a helyzet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2024. harmadik negyedévében a magyar állampapírok adták a legnagyobb, 44 százalékos szeletét a kezelt vagyonnak – igaz, ez érezhető csökkenést tükröz az egy évvel korábbi 46,4 százalékos súlyhoz képest. 

A befektetési jegyek viszont egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a vagyonból: ezek részesedése 30,5-ről 32,7 százalékra emelkedett egy év alatt. A részvények aránya pedig – bár szintén emelkedik – még mindig 10 százalék alatt jár az önkéntes nyugdíjkasszák portfóliójában. 

Az MNB adatai szerint egyébként szeptember végére új csúcsra, 2164,5 milliárd forintra nőtt az önkéntes nyugdíjpénztári szektor vagyona, ami igen dinamikus, 19  százalék feletti növekedést tükröz 2023. azonos időszakához képest. Gergely Péter szerint pedig borítékolható, hogy a 2024. végi adatok is új rekordokat hoznak az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, hiszen a kedvező tőkepiaci környezet is támogatja a vagyon további növekedését.

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás: