Magosz: az MSZP továbbra is az állami földek

A Magosz szerint a szocialisták továbbra is az állami földek "lenyúlásán mesterkednek". Budai Gyula, a gazdaszervezet szövetségi igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: 100-130 ezer hektár állami földet akarnak haszonbérbe adni "annak a szocialista agrárklientúrának, amely az elmúlt nyolc évben az MSZP-SZDSZ szekerét tolta". (MTI)

A részletekről szólva kifejtette: Oszkó Péter pénzügyminiszter személyesen adott utasítást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) a 100-130 ezer hektárnyi állami föld meghirdetésére, az erről szóló tervezetet pedig várhatóan jövő héten terjesztik a vagyongazdálkodási tanács elé. Budai Gyula közölte, a körülbelül százezer hektárnyi földterületet a piaci ár feléért akarják "átjátszani" a szocialista agrárklientúrának.

 

Tájékoztatása szerint a földek meghirdetésének indokaként az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázaton elnyert pénzek kifizetésének meggyorsítását hozták fel. Rámutatott: idén januárban, amikor elbírálták az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázatokat, kiderült, hogy a nyertes nagy cégeknek nincs olyan földterületük, illetve bérleti idejük, amely alapján kifizethetnék számukra az elnyert összeget; vagyis az eredményhirdetés után derült ki, hogy e társaságok nem jogosultak a támogatásra.

 

Ezért a mostani haszonbérletet úgy írják ki - folytatta -, hogy azoknak a nagygazdaságoknak, amelyek benyújtják a pályázatot, a kifizető igazolásként fogadja el ezt a benyújtást, és így jogosultak lesznek az előbb említett agrártámogatásra. A haszonbérleti pályázatok meghirdetésének első körében azokat a szocialista agrárlobbihoz tartozó cégeket próbálják helyzetbe hozni, amelyek nem rendelkeztek az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatáshoz szükséges ötéves bérleti időtartammal - mondta.

 

Hozzátette azt is, hogy az MNV több jogszabályt is megszeg, ugyanis szerinte olyan területeket ír ki, amelyekre jelen pillanatban még hatályos bérleti szerződések vannak. Budai Gyula feltette a kérdést: "mi van azokkal, akik az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázaton nyertesek, de nem kapják meg hozzá a haszonbérleti jogot alapító földterületet?" Részükre lényegében jogszerűtlenül fogják kifizetni a támogatást - emelte ki, hangsúlyozva, hogy a jogszerűtlen támogatás ügyében az új kormánynak fel kell készülnie arra, hogy visszavonja a támogatást, visszaszedje a jogtalanul kifizetett támogatás összegét, az unió felé viszont jelentenie kell majd a jogszerűtlen támogatás kifizetését, az EU pedig emiatt akár az agrártámogatások csökkentésével is sújthatja Magyarországot.

 

"Jól látható, hogy az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatás átjátszását követően a szocialisták a hozzá járuló állami földeket is szeretnék átjátszani a baráti körnek" - összegezte Budai Gyula, aki felszólította a jelenlegi kormányt: azonnal fejezze be az állami földek "elkótyavetyélését", és állítsa le azok ilyen módon történő haszonbérbe adását. Oszkó Péter pedig hozza nyilvánosságra azt a határozatot, amelyben utasítást adott az MNV-nek - fűzte hozzá a magoszos.


Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás, egyenletes részszámlázás – közismert nevén havi átalány – vagy hőmérsékletfüggő részszámlázás alapján kapjuk-e a számlákat.
2026. 07. 05. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás:

Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás:

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás:

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton.
2026. 07. 04. 18:30
Megosztás:

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket. Ezért a klímafinanszírozás nem távoli külpolitikai részletkérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és a klímaigazságosság egyik kulcsterülete.
2026. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
2026. 07. 04. 16:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén, 1700 kollégájához beszélt.
2026. 07. 04. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú turistaambulancia működik idén Horvátországban

Rekordszámú, 62 turistaambulancia működik az idei nyári szezonban Horvátországban, hogy a megnövekedett vendégforgalom idején gyorsabban jussanak egészségügyi alapellátáshoz a belföldi és a külföldi turisták - közölte szombaton a horvát egészségügyi minisztérium.
2026. 07. 04. 14:30
Megosztás:

Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás:

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás: