Magyarország elindult végre!

Magyarország elindult kifelé a gazdasági-pénzügyi válságból, ezt egyértelműsítik az év első hónapjának gazdasági mutatói - jelentette ki Bajnai Gordon csütörtökön Tiszaújvárosban, ahol megtekintette a már csaknem harminc vállalkozásnak telephelyet adó Tiszaújvárosi Ipari Park két vállalkozását, az amerikai érdekeltségű Jabil elektronikai üzemét és a jelenleg is épülő, részben magyar tulajdonosi hátterű pelletgyárat.

A miniszterelnök hangsúlyozta: szükség volt arra, hogy a válság kellős közepén olyan intézkedéseket hozzon a kormány, amelyek az országot a válság után is vonzóvá teszik a befektetők számára. Hozzátette: a válság közepén végrehajtott cselekedetek döntik el, hogy hol jönnek létre munkahelyek. Azzal, hogy a kormány tudatosan elkezdte a munkát terhelő adókat jelentősen csökkenteni, Magyarországot vonzóbbá tette más országokhoz képest a befektetőknek.

 

Ezzel a stratégiával, a tudatos iparpolitikával, az infrastruktúra fejlesztésével olyan környezetet teremt, amely az országot még vonzóbbá teszi - mondta Bajnai Gordon. Leszögezte: a januári adatok azt mutatják, helyes az út, hiszen az év első hónapjában az előző év hasonló időszakához képest 5,5 százalékot meghaladóan nőtt az ipari termelés, és 13 százalékkal az export. A miniszterelnök hangsúlyozta: már a válság előtt is a külföldi tőkebefektetők Európa ötödik legvonzóbb országának tartották Magyarországot, és azokkal a változtatásokkal, amelyeket a kormány megtett, az ország még inkább előrébb léphet, ennek eredményei a következő években már érezhetőek lesznek.

 

Ugyanakkor az is kívánatos, hogy legyenek erősek a magyar vállalkozások, és működjenek a legmodernebb ágazatokban is. Van ilyen magyar vállalkozó - utalt a kormányfő a pelletgyárra, amely részben uniós támogatásból épül. Erről Kovács József ügyvezető azt mondta: egymilliárd forintból épül fel az üzem, ehhez pályázaton az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretéből 411 millió forint támogatást nyertek. A gyár évente csaknem 30 ezer tonna fapelletet gyárt majd, ez 532.800 gigajoule hőenergia előállításához elegendő, ez a hőenergia mennyiség mintegy 20 ezer, egyenként 50 négyzetméter alapterületű lakás évi fogyasztásával egyenlő.

 

Az egyik legzöldebb energiaforrás 40 százalékkal olcsóbb a földgáznál, felhasználása során nincs széndioxid kibocsátás, így egyáltalán nem terheli a környezetet. Az amerikai érdekeltségű Jabil tiszaújvárosi gyárának igazgatója, Király Zoltán pedig azt közölte: az elektronikai cég tíz éve van jelen a borsodi városban, éves árbevétele meghaladja a 200 milliárd forintot, és mára a térség legnagyobb foglalkoztatója lett, csaknem ötezer embert alkalmaz. A tervek szerint az idén mind tiszaújvárosi, mind pedig szombathelyi üzemében bővítik a létszámot.

Donald Trump levelét megírta, elküldte - baj lesz?

Trump levélben üzent: az amerikai elnök hétfőn 14 ország számára meghatározta az új vámtételeket.
2025. 07. 09. 01:00
Megosztás:

A francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát

Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát.
2025. 07. 08. 23:30
Megosztás:

Milliárdos kárbejelentésre számít a Groupama Biztosító a hét eleji viharok kapcsán

A biztosítótársaság arra kéri az otthonuktól távol tartózkodókat, illetve a balatoni nyaralótulajdonosokat, hogy lehetőség szerint mielőbb ellenőrizzék ingatlanjaikat – akár családtag vagy ismerős segítségével is.
2025. 07. 08. 23:00
Megosztás:

Több vármegyében visszavonják a tűzgyújtási tilalmat

Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása következtében egyes területeken mérséklődött a tűzveszély, ezért 2025. szerdai hatállyal Budapesten és további öt vármegyében a hatóság visszavonja a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 22:30
Megosztás:

Késve fizeti ki a számláit a magyar vállalatok több mint fele

BA magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitelek kockázatát, ami a felmérés szerint 6 százalék mértékű. A cégek 52 százaléka szerint több partnere megy csődbe az idén, mint tavaly. A felmérés 210 vállalat megkérdezésével készült.
2025. 07. 08. 22:00
Megosztás:

AI a befektetések szolgálatában: új dimenziók a vagyonkezelésben

A K&H Alapkezelő, a KBC Csoport tagjaként már nyolc éve alkalmaz mesterséges intelligencia alapú modelleket (AI) a befektetési döntéseinek támogatására, ezzel nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is úttörő szerepet tölt be.
2025. 07. 08. 21:30
Megosztás:

A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Az áremelések elleni harc első lepéseként a kormány 30 élelmiszer termékkategória esetében árréscsökkentést vezetett be, amelyet kiterjesztett a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási termékekre is. A kiskereskedelmi árréscsökkentés alá eső élelmiszereknél mintegy 20%-os, a pipereáruknál pedig közel 26%-os átlagos árcsökkenés tapasztalható. A kormány önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is. Július elsejétől pedig 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény ára vált kedvezőbbé a gyógyszeripari szereplők önkéntes árkorlátozásával.
2025. 07. 08. 20:30
Megosztás:

Allianz Globális Biztosítási Jelentés – stabil növekedési kilátások, egyre növekvő igény a védelemre

Az Allianz Research legfrissebb Globális Biztosítási Jelentése szerint 2024-ben impozáns bővülést ért el a globális biztosítási ágazat, a teljes díjbevétel 7 ezermilliárd euróig emelkedett. Folyamatosan nő az igény a biztosítások által nyújtott védelemre, ennek megfelelően a jelentés készítői stabil, éves szinten 5,3 százalékos globális növekedésre számítanak a következő évtizedre, míg a teljes magyarországi biztosítási szektor várható átlagos éves növekedését 5,5 százalékra teszik.
2025. 07. 08. 20:00
Megosztás:

Nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb károkat okozó vihara után nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei – olvasható az MVM közösségi oldalán kedd késő délután megjelent bejegyzésben.
2025. 07. 08. 19:30
Megosztás:

Vészjósló előrejelzést adott ki a Samsung

A Samsung a második negyedéves üzemi nyereségének év/év alapú 56%-os csökkenését prognosztizálja.
2025. 07. 08. 19:00
Megosztás:

A vártnak megfelelő a magyar infláció - hogyan tovább?

A júniusi infláció a piac által vártnak megfelelően alakult idehaza. Az árak év per év alapon 4,6 százalékkal emelkedtek a májusi 4,4 százalékot követően.
2025. 07. 08. 18:30
Megosztás:

Új tachográf-szabályozás – átalakul a szállítmányozási piac?

A tachográfok fontos szerepet töltenek be a közúti árutovábbításban. Ellenőrizhető velük az európai uniós jogszabályokban előírt vezetési és pihenőidők betartása, valamint rögzítik a járművek sebességét, így mindenki számára biztonságosabbá teszik a közlekedést. 2026. július 1-jétől jelentősen változik a tachográfokra vonatkozó szabályozás, a nemzetközi áruszállításban ekkortól a 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszongépjárművekben is kötelező lesz a használata. Megváltoztatja vajon a módosítás a szállítmányozási piacot? Hogyan hat mindez a kisebb, egy teljes kamiont nem megtöltő küldemények továbbítását végző furgonos és a gyűjtőszállítmányozásra?
2025. 07. 08. 18:00
Megosztás:

Ismét távolabb került a jegybanki célsávtól az infláció

Júniusban átlagosan 4,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak itthon, az előző év azonos időszakához képest, ami megegyezett várakozásunkkal és az elemzői konszenzussal is. Májusban még 4,4%-ot tett ki az áremelkedési ütem.
2025. 07. 08. 17:30
Megosztás:

Óriási károkat okozott a vihar a horvátországi Splitben

A heves vihar, amely kedden a kora délelőtti órákban érte el a horvátországi Splitet, percek alatt káoszt okozott az Adria-parti városban: a víz elöntötte az utcákat, többen megsérültek, és elszabadult egy komp, amely két nagyobb hajóval ütközött, az egyik közülük elsüllyedt - adta hírül a helyi média.
2025. 07. 08. 17:00
Megosztás:

Júniusban országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak

Júniusban az előző hónaphoz képest országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak, viszont Budapesten havi összevetésben megállt az áremelkedés, míg éves alapon 19,4 százalékos volt a drágulás, ami továbbra is a legmagasabb az országban - közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 16:30
Megosztás:

Az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban

A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden a Békés vármegyei Szeghalmon.
2025. 07. 08. 16:00
Megosztás:

Rekordévet zárt a Pek-Snack Csoport tavaly

Rekordokkal zárta a 2024-es évet a mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, a hat országban jelenlévő Pek-Snack Csoport árbevétele 5 százalékkal 12,7 milliárd forintra emelkedett, adózott nyeresége pedig több mint duplájára nőtt, 589 millió forintra emelkedett az előző évi 214 millióról - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2025. 07. 08. 14:30
Megosztás:

Indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
2025. 07. 08. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: Európa elkötelezett a célorientált együttműködés mellett Kínával

Európa elkötelezett a célorientált együttműködés mellett Kínával, és az Európai Bizottság célja a kockázatok csökkentése, nem pedig a leválás - jelentette ki a brüsszeli testület elnöke kedden Strasbourgban.
2025. 07. 08. 13:00
Megosztás:

Meglepetést hozott a német külkereskedelmi mérleg májusban

Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
2025. 07. 08. 12:30
Megosztás: