A születésszám májusban is elmaradt a tavalyitól
Az előzetes adatok szerint 2013 első öt hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű visszaesés áprilisban történt (8,8%), de a februári születésszám is jelentősen (7,9 százalékkal) volt kevesebb az egy évvel korábbinál.
A halálozások száma az év mind az öt hónapjában elmaradt az előző évitől. Februárban és márciusban számottevően – átlagosan 7,3 százalékkal – kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. Különösen a májusi visszaesés volt jelentős, amikor 8,1 százalékkal kevesebb halálesetet regisztráltak. A halálozások száma 54 208 volt, ami 5,3 százalékos csökkenést jelent a 2012. január–májusi időszakhoz képest. A szökőnaphatást is figyelembe véve, a halálozások számának csökkenése 4,6 százalék volt.
A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően az idei év első öt hónapjában ismét csökkenést mutatott. Két hónapban több, három hónapban viszont kevesebb házasságkötést anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Jelentős visszaesés volt januárban és februárban, amikor közel 12 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, ezt követte egy 7,5 százalékos emelkedés áprilisban. Összességében 2013. január–májusban 10 183 házasságot kötöttek, ami 156-tal, 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Ezer lakosra 8,4 élveszületés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,4, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 2,5 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest. A természetes fogyás mértéke a 2012. január–májusi 5,0 ezrelékről 4,8 ezrelékre mérséklődött. Az év első öt hónapjában ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
A halálozások abszolút száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött és a 2012. január–májusi 20 763-mal szemben 2013 első öt hónapjában 19 757 főt tett ki.