Makaózzunk! Forintpiaci elmélkedés
EUR/HUF (269,40 – 271,00): Tegnap újabb nap telt el azzal, hogy a forint próbált lélegzetvétel nélkül a 270-es vízszint alatt maradni, egyelőre sikertelenül. Persze még mielőtt azt gondolnánk, hogy a gyengülésnek bármi köze van a magyar hírekhez, gyorsan tisztázzuk: még mindig a zloty nyomdokán járunk, ami ismét a 4-es szint közelébe gyengült. Izgalmakban nem bővelkedhetünk tehát továbbra sem, már ami a gazdaságot illeti, a politikáról pedig következetesen nem ejtünk szót, ami nagy kár, mert téma akadna bőven, az emberi gyarlóság tárháza, óh, irgalom atyja ne hagyj el, kimeríthetetlen. Várhatóan csendes nap lesz, unaloműzőnek ma a makaó nevű kártyajátékot ajánljuk.
EUR/USD (1,3510 – 1,3590): Már megint ezek a bizalmi indexek. Néhányszor megállapítottuk már, hogy a „bizalom”, a „kilátások” és a „várakozások” ezen, igen szubjektívnek tűnő mérőszámai talán kissé túlmisztifikálttá váltak az utóbbi években. Tegnap a német Ifo index is, és az amerikai fogyasztói bizalmi index is meglehetősen kiábrándító képet mutatott a világ állapotáról, már persze abban az esetben, ha elhisszük, hogy valós képet mutatnak a világ állapotáról, és a német nyilatkozók nem azért voltak negatívak, mert adóeuróikat látják elszivárogni holmi hellén hanyagság miatt, amerikai fogyasztóink pedig nem a rengeteg hó miatt fordultak pesszimistába. Mert ez is előfordulhat. Az árfolyam utóbbi hetekben tapasztalt hektikussága tegnap is jellemző volt, az irány pedig úgy fest, továbbra is a dollár erősödése felé keresendő.
CHF/HUF (184,00 – 185,00): … pedig tegnap már milyen jól mutatott az online médiában, hogy 184 alatt a frank. Most meg már megint felette, és ez így megy tovább, amolyan devizapiaci kállai kettős módjára.