Masszív eséssel nyitott a BUX
2011. 09. 19. 09:15
Jelentős csökkenéssel indult a hét az európai piacokon, miután az euróövezeti pénzügyminiszterek hétvégi találkozóján sem sikerült áttörést elérni az európai adósságválság megoldása érdekében. Mindemellett rontotta a hangulatot az is, hogy Németországban a Merkel vezette koalíció ismét pofonba szaladt a vasárnap Berlinben rendezett tartományi parlamenti választásokon.
A vezető nyugat-európai piacok közül Németországban a DAX index 2,3 százalékkal 5.445,83 pontra csökkent, Angliában a FTSE-100 index 1,5 százalékkal 5,286,06 pontra, míg Franciaországban a CAC-40 index 2,3 százalékkal 2.960,93 pontra esett. Nem járt sokkal jobban a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe sem, a BUX 296,84 pontos, 1,77 százalékos csökkenéssel, 16.482,61 ponton nyitott hétfőn.
A vezető részvények közül az OTP közel 3 százalékkal 3630 forintra, a MOL 2,8 százalékkal 14.680 forintra esett nyitásban. A Magyar Telekom 1,22 százalékkal 486 forintra csökkent, míg a Richter 32.495 forinton, azaz stagnálással nyitott.
A Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb - hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kánikulával indul a jövő hét, majd lehűlés érkezik
Kánikulával indul a jövő hét jellemzően 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel, majd szerdán hidegfront érkezik, többfelé várható csapadék és a hőmérséklet is kissé visszaesik. A hét végére azonban visszatér a napos-gomolyfelhős idő és a 30 fok feletti csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Budaörsön üzembe helyezték a világ egyik legokosabb autópályaszakaszát
Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a digitális rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz. A most felépült infrastruktúra nem csupán az okos vezetéstámogatás mintaprojektje, hanem az önvezetési funkciókkal kapcsolatos autóipari fejlesztések ideális tesztkörnyezete is egyben.
Több mint 300 év alatt újulna meg a teljes magyar lakásállomány
Ha a jövőben is annyi új építésű lakóingatlant adnának át, mint tavaly, akkor Magyarországon 347 év alatt tudna lecserélődni a teljes lakóingatlan-állomány – derül ki a zenga.hu elemzéséből. Bár a nemrég bejelentett Otthon Start program a lakáspiac keresleti oldalát támogatja, a lakásépítések számán keresztül érdemes a kínálati oldalt is megvizsgálni, így a mostani elemzés annak járt utána, hogy az egyes vármegyékben hány év alatt újulhatna meg a lakásállomány a jelenlegi építkezési volumen mellett.
Július 20-ig kell adatot szolgáltatniuk az EPR alá tartozó gyártóknak
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára: az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket július 20-ig kell teljesíteniük az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren (OKIRkapu) keresztül - hívta fel a figyelmet a MOHU az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Több lányt tudományos pályára: ezért nem lesznek informatikusok a lányokból, még akkor sem, ha érdekelné őket
Június közepén háromnapos táborral zárult le a Smartiz oktatási program hetedik évada, melynek során egy osztálynyi diáklány kapott támogatást ahhoz, hogy egy támogató közegben kipróbálja magát a programozásban, elmélyítse matematikai tudását. A Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) programjában immár összesen több mint 150 lány vett részt hét év alatt. Azt minden résztvevő megerősítette, hogy fejlődött a logikus gondolkodása és nőtt az önbizalma és sokan közülük a STEM-területeken (természettudomány, informatika, mérnöki tudományok és matematika) folytatták tanulmányaikat. A programra legközelebb szeptemberben lehet jelentkezni.
Ethereum időversenyben: jön a natív zkEVM, ami újraszabja a blokkláncok jövőjét
Az Ethereum nem hagyja magát leírni. Míg a riválisok, mint a Solana vagy a különféle Layer 2 megoldások agresszívan skáláznak, Vitalik Buterin vezetésével a világ egyik legfontosabb blokklánca forradalmi újítással készül visszavenni a piacvezető szerepet: jön a natív zkEVM a layer 1-en. Nem csupán optimalizálásról van szó – hanem egy technológiai túlélési stratégiáról, ami radikálisan átalakíthatja az Ethereum működését és jövőjét.
Elindult az Ethereum-ETF lavina: 900 millió dolláros kereslet robbanthatja be az árfolyamot
Úgy tűnik, az Ethereum újra reflektorfénybe került – de ezúttal nem a DeFi vagy az NFT-k miatt, hanem az intézményi tőke agresszív beáramlása miatt. Az Ethereumhoz kötött tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) már több mint 908 millió dollár értékű ETH-t halmoztak fel, ami egyértelmű jele annak, hogy a nagyhalak készülnek valamire. És ha az eddigi kriptotörténelem bármit is megtanított nekünk, akkor az az, hogy amikor az ETF-ek jönnek, az árfolyam hamarosan követi őket.
Már 126 napja nincs telitalálat Magyarország legismertebb lottójátékán - mennyi a nyeremény?
Immáron 18 hete halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, így ezen a héten már 3,7 milliárd forint - minden idők 9. legnagyobb nyereménye - várja a játékosokat szombaton. A vasárnap is tartogat izgalmakat, a Hatoslottón - 42 nap halmozódás után - 707 millió forinttal lehet gazdagabb az a szerencsés, aki egymaga ikszelte be helyesen a 6 találatot.
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter szombaton.
Idősebb korosztályok nyomulnak a hitelpiacon – ők vállalják a nagyobb kockázatot
Bár a 10 százalékos önerő lehetősége miatt sokan a fiataloktól várták a bátrabb hitelfelvételt, a valóság ennek épp az ellenkezője: sokkal inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.