Matolcsy strukturális reformprogramja 900 milliárdra rúg!

Nagyjából az előre beharangozott összetevőket tartalmazza a kormány kedden bemutatandó strukturális reformprogramja – értesült a HVG fideszes körökből.

Jövőre 550 milliárd forinttal, 2013-ban és 2014-ben 902-902 milliárd forinttal javítja az államháztartás egyensúlyát, ami lehetővé teszi a különadók kivezetését, legalábbis elvileg - olvasható a hvg.hu hírportálon az "Exkluzív: nincs többé titok, Matolcsy strukturális reformprogramja 900 milliárdra rúg!" című cikkben.

 

A kormány valóban hadat üzent az államadósságnak, még akkor is, ha erre főleg a korábbi években felhalmozott magánpénztári vagyont használja fel. Az államadósságot a GDP 65-70 százalékára óhajtja leszorítani, amire a kasszák vagyonának 63 százalékát szánja. Ebből máris kiderül, hogy amennyiben a teljes összeget erre fordítaná, megcélozhatná akár a 60 százalékos maastrichti limitet is.

 

Ráadásul az utóbbi megoldást jobban tolerálná a piac, mint a mostanit, amikor a teljes vagyon egy részét nyugdíjakra, folyó kiadásokra költi el. A kormányzati tervekből kitetszik, hogy az „államadósság-csökkentő alap” – hivatalos nevén Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő alap – 2012-ben 90 milliárd forinttal, de még a következő két évben is 220-220 milliárddal fogja javítani a költségvetést. Az idén 530 milliárdot szív belőle magához az állam, vagyis a későbbi időkre szánt megtakarításokból több mint ezer milliárdot elkölt – tudta meg a hvg.hu.

 

A reformprogram révén 2012 és 2014 között a foglalkoztatási politika eredményeként 195-213-213 milliárddal javul a szaldó, feltehetően megtakarításokat is beleértve, a nyugdíjrendszer további reformja az egymást követő években 99-129-129 milliárdos javulást hozhat. Nem a legjobb hír ez a nyugdíjba készülőknek és a felülvizsgálandó rokkantnyugdíjasoknak, főleg, ha teljesül Orbán Viktor vágyálma: nyugdíjat csak a nyugdíjjárulékból fizetnek ki.

 

A közösségi közlekedésen 45-60-60 milliárdot akar megspórolni az állam; a Bajnai-kormánynak 50 milliárd sem jött össze. A felsőoktatás – főleg a felvettek számának megrostálásával, lásd a „balneológia” jellegű szakok megszüntetését – 12-38-38 milliárddal javítja a mérleget. A reáltudományos és műszaki diplomások nemzetközi méretekben is csekély aránya azonban növekedni fog. A gyógyszerkassza állami támogatását 83-120-120 milliárddal nyesik meg, ami a gyógyszergyártó cégek befizetéseinek kegyetlen növelésével érhető csak el: az eddigi 12 százalékos "rabatt" feltehetően 18 százalékra nő, és az orvoslátogatói „adót” is 50 százalékkal emelik.

 

A gyógyszerek elkerülhetetlenül megdrágulnak, bár ennek megakadályozására a kormánypárti képviselők nyilván újabb vizsgálódásokat és szankciókat helyeznek kilátásba. A döntés egyenértékű a versenyképes honi gyógyszergyártás legyalulásával. Változik az önkormányzati finanszírozás is, egyebek mellett várhatóan azzal, hogy az állam egyre több kórházat, iskolát vesz át. A csomag mérete elegendőnek látszik ahhoz, hogy a befektetői köröket megnyugtassa – feltéve, hogy a megszorításokat kivitelezhetőknek tekintik. Minden másra kedden reggel fény derül. (MTI)


2028. január 1-től 2,5 százalék lesz az MNB inflációs célszintje

Ezúttal sem okozott meglepetést a Monetáris Tanács. A vártnak megfelelően 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó szélei sem változtak. Bejelentették, hogy 2028. január 1-től 2,5 százalékra csökken a jegybanki inflációs célszint, a ±1 százalékos toleranciasáv megmarad.
2026. 09. 22. 18:30
Megosztás:

Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás: