Mikor érdemes lakáshitel felvenni a folyamatos drágulás idején?

A fokozott jegybanki kamatemelések várhatóan még tovább drágítják a lakáskölcsönöket. Az állami kedvezményes hitelek azonban nem drágulnak, ezért egyre vonzóbbak. Az ingatlanárak mozgása is befolyásolhatja, hogy érdemes-e kölcsönt felvenni, és ha igen, mikor.

Mikor érdemes lakáshitel felvenni a folyamatos drágulás idején?

A lakáskölcsönt fontolgatók helyzete egyre nehezebbé válik ezekben a hónapokban, hiszen a hitelajánlatok egymás után drágulnak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentős mértékben emeli a kamatokat, hogy a nyolc százalékot meghaladó inflációs nyomást mérsékelni tudja. A jelenlegi irányadó ráta, az egyhetes betéti kamat már 5,85 százalékos szintet ért el az MNB legutóbbi emelését követően.

Ez a központi kamatemelési folyamat pedig a lakáshitel ajánlatok THM-ét is jelentősen megnövelte. A Bank360.hu megvizsgálta, mennyivel nőtt egy 20 évre felvett 14 millió forintos lakáshitel költsége november óta, és meddig emelkedhet még a következő hónapokban.

Nagyot drágultak a tél alatt a lakáshitelek

A 14 millió forintos lakáshitel törlesztőrészletét nem hagyták érintetlenül a kamatemelések. A Bank360 lakáshitel kalkulátora alapján már alig van 6 százalékos THM alatti ajánlat a legutóbbi mediánbérnek megfelelő havi 240 ezer forintos jövedelem bankba utalása és 5 éves kamatfixálás mellett. Ezzel szemben novemberben még 5 százalék körüli ajánlatokat is ki lehetett fogni.

A CIB 5 Minősített Fogyasztóbarát lakáshitel még 5,71 százalékos THM mellett vehető fel, ami alig fél százalékos emelést jelent. Az Erste Bank ajánlata szintén 6 százalékos THM alatt maradt. Ennél a két ajánlatnál még nem kell 100 ezer forintnál magasabb törlesztőrészletet fizetni. A K&H Minősített Fogyasztóbarát lakáshitele 10 ezer forintot meghaladó drágulást követően már 100 220 forintos havi költséget jelent. Valamivel kisebb emelkedést követően nagyjából 1500 forinttal magasabb törlesztő jellemzi a Raiffeisen Bank ajánlatát, míg a Gránit Lakáshitel törlesztője 108 251 forintot tesz ki havonta.

A következő hónapokban jelentős további emelések várhatóak

A drágulásoknak azonban közel sincs vége. A háború és az MNB kamatemelése miatt ugyanis a bankközi kamatok is ugrásszerűen emelkedtek, ami ahhoz a furcsa helyzethez vezetett, hogy egyes bankoknál a jelenlegi THM alacsonyabb, mint amilyen áron azt a bank finanszírozni tudja. A hosszú távú banki forrásköltségeket jellemző Budapesti Kamatswap Ügyletek (BIRS) mutató 5 éves lejáraton már 6,1 százalékot tett ki március 9-én. Vagyis a CIB és az Erste jelenleg az 5 éves kamatperiódusú hiteleket már olcsóbban adja, mint amennyiért annak összegét átlagosan elő tudja teremteni.

Ilyen magas forrásköltség mellett ugyanakkor a többi bank ajánlata sem tűnik tarthatónak hosszabb távon. A banki működést fedező 2,5 százalékos kamatprémium feltételezése mellett ugyanis jelenleg 8,6 százalékos elméleti THM számolható, ami már 122 383 forintos havi törlesztőrészletet indokolna a 14 millió forintos lakáshitelnél. Ez akkor következne be, ha a bankok mérlegelés nélkül azonnal érvényesítenék ajánlataikban a forrásköltségek drágulását. Ezt nem tették meg rögtön, de ha a magas kamatok továbbra is fennmaradnak, egy ekkora drágulás is eljöhet a lakáshitelpiacon – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu elemzése.

Ami nem csak azt jelenti, hogy magasabb összeget kell fizetni havonta. A Bank360 példájában feltételezett 240 ezer forintos havi jövedelem mellett egy ilyen drágulás után már nem is lenne felvehető ez a hitel, hiszen a 122 ezer forintos törlesztőrészlet meghaladja a jövedelem felét, amit a jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM) szabály már nem engedne meg.

Az elkövetkező hónapokban mindenképpen a lakáshitelek további drágulására lehet számítani. Ha valakinek jelzálogkölcsönt kell felvennie, annak most a kivárás csak költségnövekedést hoz. Akinek azonban ilyen kényszere nincs, annak a lakásárak várható alakulásával együtt érdemes mérlegelnie piaci kamatozású kölcsön igénybevételét és annak időzítését egy ingatlanvásárláshoz.

A kedvezményes állami hitelek egyre vonzóbbak

Vannak azonban olyan lakáscélú hitellehetőségek is, amelyekre az állami kedvezmény miatt semmifelé drágulás nem vonatkozik, azokat kamatmentesen vagy 2,5-3 százalékos kamat mellett lehet felvenni a megadott feltételek mellett. A falusi CSOK-ot és a zöld hitelt ezek közül érdemes minél előbb igényelni, hiszen a lejáró határidő és az elfogyó keret miatt már csak pár hónapig maradnak elérhetőek. A babaváró hitelt azonban egészen év végéig fel lehet venni, a CSOK esetében pedig egyelőre nincs semmilyen igénylésre vonatkozó időbeli megkötés. A lakásfelújítási támogatást és kölcsönt szintén az végéig lehet a meglévő lakás korszerűsítésére, fejlesztésére felhasználni, itt azonban vigyázni kell arra, hogy 2022 végéig a munkának is el kell készülnie.

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: