Meg se kottyan a forintnak a gyenge kisker. adat
EUR/HUF (294,00 – 298,30): A csütörtöki erősödés után, a pénteken egy délelőtti gyengülés, és egy délutáni erősödés után a reggel jellemző 296-os szinten fejezte be a hetet az euró forint kereszt. Az uniós jelentés is csak kisebb kilengést okozott az árfolyamban, annak ellenére, hogy a jelenlegi adatok alapján, további lépések megtétele nélkül nem valószínű, hogy kikerül az ország a túlzott deficit eljárás alól.
A kötvényhozamok mellett az ország kockázati mutatónk is esett, január vége óta nem látott 280-as szinten zárt, ami 30%-os javulás a március végi szinthez képest. A jó amerikai adatok miatti jó kedv, és a folytatódó hozamvadászat is segített a forint jó teljesítményének elérésében. Ma reggel a vártnál rosszabb kisker adatnak nem volt árfolyamhatása, a kisebb gyengülés inkább az EUR/USD mozgásának, és a kissé rosszabb piaci hangulatnak, és a londoni szünnap miatti alacsonyabb likviditásnak köszönhető.
EUR/USD (1,3030 – 1,3150): Április eleje óta az 1,2950-1,3250-es sáv jellemző ebben a devizapárban, és ebből a vártnál jobb NFP adat sem tudta kimozdítani az említett sáv felső szélének közelében járó árfolyamot.
A ma reggeli vártnál jobb német, francia és olasz PMI adatok az alacsony piaci aktivitás mellett csak limitált elmozdulást okoztak az 1,31-es nyitó szinthez képest. A londoni szünnap miatt csendes napra számíthatunk.
CHF/HUF (239,50 – 243,60): Pénteken ismét gyengülésnek indult a frank az euró ellen, ez a stabil forint árfolyam mellett is erősebb árfolyamokat eredményezett. Ma a 241-es szintről indul a nap.