Megállapodtak az IMF reformjáról
A több szakaszból álló reformnak véglegesen 2014 januárig kell lezárulnia. A G20 tagországok nyilatkozata szerint ennek végrehajtásával az IMF hatékonyabb és hitelesebb szervezet lesz. A valutaalap hatalmi viszonyainak átrendezésével a világgazdaság tényleges erőviszonyai kapnak hangsúlyt: az egyre nagyobb gazdasági erőt képviselő küszöbországok - köztük India és Kína - tényleges gazdasági potenciáljuknak megfelelően vehetnek részt a szervezetben.
Kína máris üdvözölte az átalakítást: a kínai jegybank kormányzója kjongdzsui nyilatkozatában támogatásáról biztosította a reformot, amely által - mint mondta - a felzárkózó országok nagyobb képviseletet és beleszólást kapnak a valutaalap ügyeibe. Kína a reform nyomán a 187-tagú szervezet 3. számú tagja lesz, az eddigi 6. helyről előrelépve. Új kvótája 6,19 százalék az eddigi 3,65 százalék helyett.
Hasonlóképpen pozitívan nyilatkozott az indiai pénzügyminiszter, miután a reform nyomán India az IMF 8. legnagyobb tagjává lesz, 2,75 százalékos kvótával. Pranab Mukherdzsi úgy vélekedett, hogy a kvótarendszer most képviseli a valóságos gazdasági erőt, a változtatás nélkül az IMF hitelessége kérdőjeleződne meg.
Az új rendszer szerint Oroszország az IMF 9., míg Brazília a 10. tagja lesz. A felzárkózó piacok együttesen 42,29 százalékos súllyal szerepelnek a reform értelmében az IMF új kvótarendszerében. Európának az új rendszer szerint két helyet kell átadnia a továbbra is 24 tagú Végrehajtó Tanácsban.
Az EU-tagországok és Svájc jelenleg összesen kilenc hellyel rendelkeznek a tanácsban: Németország, Franciaország és Nagy-Britannia önálló hellyel bír, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Olaszország és Dánia pedig tagállamok egy-egy csoportját képviseli (Magyarország Belgium csoportjához tartozik). Az új szervezettel kapcsolatban szinte minden visszhang pozitív: Rainer Brüderle német gazdasági miniszter - aki a beteg Wolfgang Schauble pénzügyminisztert helyettesítette a tanácskozáson - kijelentette: kellemesen csalódott azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e tényleges eredményt felmutatni.
A házigazda Dél-Korea pénzügyminisztere ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy a találkozó eredményei várakozáson felüliek. Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a tanácskozást követő sajtótájékoztatón "álomeredményről" beszélt, mivel - mint mondta - sokan már úgy gondolták, hogy a teljességgel lehetetlen lesz bármit elérni. Strauss-Kahn a reform nyomán az IMF erősödő legitimitását várja. (MTI)