Megbírságolta a SPAR-t a GVH
A GVH pénteki közleménye szerint az eljárási bírságról szóló végzés nem jogerős, a SPAR jogorvoslati kérelmét a Versenytanács még nem bírálta el. A versenyhivatal 2010. május 6-án indított eljárást a SPAR ellen jelentős piaci erővel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt, a teljesítményarányos bónusz dinamikus és stabil részének alkalmazásával, valamint az azóta a SPAR által már nem alkalmazott kereskedelem-szervezési, illetve infrastruktúra-fejlesztési díjak beszállítókra történő kivetésével kapcsolatban.
Az eljárás során a GVH adatszolgáltatásra kötelezte a SPAR-t, amelynek azonban a vállalkozás nem tett maradéktalanul eleget - olvasható a közleményben. A versenyhivatal szerint a SPAR ezzel a magatartással akadályozza a valós tények feltárását, és ezzel az eljárás is elhúzódott.
A hiányos adatszolgáltatás miatt az eljárás lefolytatásához nélkülözhetetlenül szükséges adatok, információk nem álltak teljes körűen a GVH rendelkezésre, így azok beszerzése miatt további eljárást indított a hivatal. Ennek keretében a vizsgáló 16,84 millió forintos eljárási bírságot szabott ki , majd 2011. október 13-án előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a SPAR bicskei székhelyén - közölte a GVH. (MTI)