Megborultak az európai piacok
Hétfőn a legnagyobb vesztesek a banki részvények voltak. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,91 százalékkal (52,00 ponttal) 5.680,83 pontra gyengült, a frankfurti DAX-30 0,31 százalékkal (21,50 ponttal) 6.822,05 pontra csökkent, a párizsi CAC-40 1,07 százalékkal (41,27 ponttal) 3.818,89 pontra süllyedt.
A térségbeli tőzsdék teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst-300-as index 0,7 százalékkal 1.094,02 pontra csökkent. A mutató napközben 1,110,42 ponton is állt arra az előzetes megállapodásra, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mentőcsomagot nyújt a meggyengült ír bankoknak.
A délelőtti befektetői lelkesedés azonban gyorsan alábbhagyott, a tőzsdemutatók a kezdeti pluszból mínuszba fordultak azokra az aggodalmakra, hogy Írországot más euróövezeti országok is követhetik. A délutáni lejtmenethez hozzájárult az is, hogy előre hozott választásokat tartana januárban az ír kormánykoalícióban kulcsfontosságú szerepet betöltő Zöld Párt, miután Dublin pénzügyi segítséget kért az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).
A Zöldeknek hat képviselőjük van a parlamentben, az ő támogatásuk nélkül Brian Cowen kormányfő Fianna Fail pártjának többsége veszélybe kerülhet a törvényhozásban. A Fianna Fail a Zöldeken kívül csak néhány független képviselő támogatására számíthat. Két független honatya azonban máris jelezte: nem fogja megszavazni a kormány 2011-es költségvetési tervét.
Nyugat-Európában a hétfői kereskedés legnagyobb vesztesei a bankok voltak. Különösen nagy, 19,1 százalékos árfolyamcsökkenéssel zárt a Bank of Ireland. Varsóban a tőzsde WIG20 indexe 0,38 százalékkal 2645,75 pontra hanyatlott. A Mol árfolyama 1,6 százalékkal 290,20 zlotyra esett.