Meghasadtak a támaszok - Összeroppant a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 996,36 pontos, 4,57 százalékos csökkenéssel, 20.815,27 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 28,0 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. (MTI)

A nap vesztese az OTP és a Mol volt, a bankpapír több mint 6 százalékkal gyengült, az olajipari társaság részvénye pedig 5 százalékot meghaladó mértékben esett. Sőre Balázs, a Buda-cash Brókerház határidős üzletkötője szerint megérkezett a régen várt korrekció a piacokra, a csütörtöki gyengülés csak a kezdet, az árfolyamok minden bizonnyal tovább esnek.

 

 

KERESSEN PÉNZT A ZUHANÓ TŐZSDEI ÁRFOLYAMOKON IS!

 

Érkeztek ugyan negatív vállalati és makrohírek is a nap folyamán, ám ezek nem önmagukban eredményezték a tőzsdei zuhanást. A gyengüléshez több fronton jelentkező negatív hatás járult hozzá, amelyek - az esésre megérett piacon - eladási hullámot idéztek elő. Emelkedtek a CDS-ek, gyengültek a régiós devizák, köztük a forint is.

 

 

Komoly támaszok estek el a BUX-ban, az OTP-ben és a Mol-ban is. A részvények napi minimumukon zártak, ami a pénteki kereskedésre nézve nem sok jót jelent. Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője elmondta, hogy a nemzetközi tőzsdepiacokon rég nem látott mínuszban zártak az indexek. A pesszimista hangulat a nap elején még nem utalt ekkora esésre, nap folyamán 1,5-2 százalékos veszteségben álltak a papírok, nap végére azonban egyre többen szabadultak volna a részvényektől.

 

A csökkenés a nap végére gyorsult fel, és ekkora erősödött a forgalom is a BÉT-en. A görög-portugál-spanyol államkötvények hozamprémiumai jelentősen emelkedtek, a befektetők elbizonytalanodtak, a piacokon egyértelmű a hangulatváltás. Ezért középtávon a további gyengülés a legvalószínűbb, akkor is, ha rövid távon a csütörtöki esést kisebb korrekció követi.

 

 

A Mol 950 forinttal, 5,12 százalékkal 17.600 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

 

 

Az OTP részvények ára 362 forinttal, 6,28 százalékkal 5.400 forintra esett, forgalmuk 21,3 milliárd forintot tett ki.

 

 

A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 2,09 százalékkal 701 forintra gyengült, forgalma 1,2 milliárd forint volt.

 

 

A Richter papírok árfolyama 1375 forinttal, 3,38 százalékkal 39.325 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 297,9 millió forintos forgalom mellett 510 forinttal, 2,76 százalékkal 18.000 forintra csökkent.

 

A BUMIX 1.961,85 ponton zárt csütörtökön, ez 61,81 pontos, 3,05 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás:

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető némi mozgás a családi házak kategóriájában, ahol az átlagosnál nagyobb túlárazások komoly nehézséget okoztak az ingatlanközvetítőknek.
2026. 09. 01. 12:00
Megosztás:

Mindent vitt a most egyéves Otthon Start: már 2000 milliárd forint felett jár a kedvezményes lakáshitel

Az egy éve indult Otthon Start Programban mostanra már több mint 2000 milliárd forint összegű kedvezményes lakáshitelt vehettek fel a bankoktól a lehetőséggel tömegesen élő ügyfelek – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ezzel a hatalmas hátszéllel 2025 után 2026-ban is új rekordot ér el a lakáshitelezés. Az Otthon Start hatására drasztikusan megugrott az egy szerződésre jutó átlagos kölcsönösszeg is, és az új folyósítások négyötödét már az állam által támogatott jelzáloghitelek adják.
2026. 09. 01. 11:30
Megosztás:

Tudatos költés és digitális átrendeződés jellemzi a 2026-os iskolakezdési szezont

A Deloitte 19. alkalommal elkészített globális iskolakezdési felmérése szerint a családok óvatosan, ugyanakkor tudatosan tervezik kiadásaikat. A gyermekenként várható költés változatlan szinten marad, így az iskolakezdési piac továbbra is jelentős értéket képvisel. A költségtudatos vásárlói szemlélet erősödésével a fogyasztók az ár-érték arányt helyezik előtérbe, és egyre több digitális eszközt használnak a vásárlás megtervezéséhez.
2026. 09. 01. 11:00
Megosztás:

Az emelkedő energiaárak hajtották felfelé a hosszú kötvényhozamokat

Az ismét 90 dollár fölé dráguló Brent – és a vele emelkedő inflációs várakozások – felfelé tolták a fejlett piaci hosszú hozamokat.
2026. 09. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább csökkentek az amerikai részvényindexek

A pénteki csökkenés után hétfőn is tovább mérséklődtek a vezető amerikai indexek, miközben a Brent ismét drágult (+1,3%) a Közel-Keleten kiújuló tűzváltás közepette. Az S&P500 0,3, a Nasdaq Composite 0,1, a Dow Jones 0,7%-kal zárt alacsonyabban, bár az augusztust mindhárom index emelkedésben zárta.
2026. 09. 01. 10:00
Megosztás:

Hétfőn már Nyugat-Európa is esett

Hétfőn a nyugat-európai tőzsdék is többnyire lefelé vették az irányt. A piaci hangulatot Európában is rontotta, hogy az Egyesült Államok iráni rakétaindító állásokat támadott a Hormuzi-szorosnál fekvő Larak-szigeten, amire Irán amerikai bázisok elleni támadásokkal válaszolt Jordániában. A Stoxx600 0,6%-kal, a DAX 1,2%-kal, a CAC 40 0,8%-kal csökkent, míg az FTSE 100 0,3%-kal feljebb tudott kapaszkodni. A páneurópai index így is 0,3%-os emelkedésben zárta az augusztust. Az energiaszektor tegnap felülteljesített. A TotalEnergies, az Orlen és az OMV részvényei 1-3,5% közötti pluszban zártak.
2026. 09. 01. 09:30
Megosztás:

Elszabadult az olajár, megremegett a Wall Street: ettől az egyetlen adattól retteg most minden befektető

Augusztus utolsó kereskedési napján hirtelen elfogyott a lendület a Wall Streeten. A vezető amerikai részvényindexek eséssel zártak, miután az Egyesült Államok újabb csapást mért iráni rakétaindító állásokra, az olaj drágulása pedig ismét felszította az inflációs félelmeket. A felszín alatt azonban ennél jóval érdekesebb folyamat rajzolódott ki: miközben a nap vesztesei látványosan pirosba fordultak, a három nagy index így is nyereséggel zárta a teljes hónapot.
2026. 09. 01. 09:00
Megosztás:

Volkswagen: 15 százalékkal nőtt az értékesítés Magyarországon idén

A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ez éves összevetésben 15 százalékos növekedés - mondta a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 09. 01. 08:00
Megosztás:

A Robinhood Chain megelőzte az Ethereumot: a mémcoin-láz hajtja az új hálózatot

A mindössze két hónapja működő Robinhood Chain látványos mérföldkőhöz érkezett: a hálózaton futó alkalmazások napi bevétele meghaladta az Ethereumét, miközben a tranzakciók száma történelmi csúcsra emelkedett. A növekedés motorját azonban nem elsősorban azok a tokenizált részvények jelentik, amelyekre a Robinhood eredetileg a blokkláncot építette, hanem a spekulatív memecoin-kereskedés és a pillanatok alatt új tokeneket létrehozó platformok.
2026. 09. 01. 07:30
Megosztás:

A VGP 2026-os féléves eredményei - a hazai portfolió is bővül

A VGP NV („VGP” vagy „a Csoport”), a kimagasló minőségű logisztikai és félipari ingatlanokat kínáló európai vállalat, a mai napon közzétette a 2026. június 30-án véget ért első félévre vonatkozó eredményeit.
2026. 09. 01. 07:00
Megosztás:

Nyílt pályázaton választják ki a nemzeti parkok igazgatóit

Nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium - közölte Gajdos László, a tárca vezetője Facebook-bejegyzésben hétfőn.
2026. 09. 01. 06:00
Megosztás: