Megint becsődölt egy bank Amerikában

Újabb bank ment csődbe a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma így 23-ra emelkedett.

Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) alap szerint a csődhullám tavaly tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re emelkedett az egy évvel korábbi 140-ről.

 

Az eszközállományt tekintve fordított a helyzet, 2009-ben a csődbe ment bankok összesített eszközállománya 169,7 milliárd dollár volt, tavaly viszont 92 milliárd dollár, ami azt jelzi, hogy inkább a viszonylag kisebb, 1 milliárd dollárnál kevesebb eszközzel rendelkező bankok vannak bajban, míg a nagyobbak már túljutottak a válságon.

 

A héten csődbe ment bank is a kisebbek közül való, az Illinois állambeli Valley Community Bankot zárták be, amely összesen 248 millió dollár értékű eszköz- és betétállománnyal rendelkezett. A csődbe jutott bankokat az FDIC szanálja, majd vevőt keres rájuk, többnyire sikerrel.

 

A Valley Community Bankra is akadt jelentkező. Az ágazatban elért nyereség megoszlása is arra utal, hogy a kisebb bankok nehezebben vészelik át a válságot. Az FDIC e héten megjelent kimutatása szerint a tavalyi utolsó negyedévben 21,7 milliárd dollár volt az amerikai bankszektor teljes nyeresége. Ebből 20,6 milliárd dollárt az ágazat óriásai, a 10 milliárd dollárnál nagyobb eszközállománnyal rendelkező bankok érték el.

 

Ezek a cégek azonban csak egy törpe kisebbséget alkotnak az ágazaton belül, a betétbiztosítási alapnál számon tartott 7.657 bank 1,4 százalékát teszik ki. Ugyanekkor, 2010 utolsó három hónapjában az úgynevezett problémás bankok listája tovább bővült, az előző negyedévi 860-ról 884-re emelkedett a szorult helyzetben lévő bankok száma.

 

Ez közel 12 százalékos részarány az ágazat valamennyi szereplőjét együttvéve, ami 18 éve a legmagasabb érték - áll az FDIC jelentésében. A betéttulajdonosok vagyonát számlánként 250 ezer dollárig (nagyjából 50 millió forintig) biztosítja az alap. (MTI)


Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás: