Mégis megrendezik a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt?

Online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói. A kezdeményezésben hat kategóriában csaknem ötven alkotó vesz részt.

Mégis megrendezik a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt?

A fő cél, hogy a kialakult járványhelyzetben a kézművesek és a vásárlóközönség összekapcsolásával is támogassák a hazai tárgyalkotó kultúra szereplőit - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, évente csaknem nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből.
   
Az idén azonban a járványhelyzet miatt a karácsonyi vásárokat nem tartják meg Budapesten, ezért a főváros turisztikai szervezete egy rendhagyó online platformmal segíti a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit az ünnepek előtt.
   
Az alkotókról a weboldalon rövid leírás, fényképek és elérhetőség várja a látogatókat, hogy mindenki megtalálhassa a készítőt és munkái között a számára megfelelő terméket, ajándékot.
   
A közleményben Faix Csabát, a Budapest Brand vezérigazgatóját idézik, aki szerint a hazai kézműves és kreatívipar támogatása talán még soha nem volt ennyire fontos, mint most. "Komolyan vesszük a koronavírus-járvány következtében kialakult problémákat, ezért a Budapesti karácsony kampányunk során arra kérjük a lakosságot, hogy hazai kézműves alkotóktól, iparművészektől válasszanak ajándékot az idei ünnepekre, ezzel is támogatva őket" - mondta.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
   
A több mint két évtizede működő adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján. A közleményben Szabó Katát, a szövetség elnökét is idézik, aki elmondta: az idén főleg az online térben várják vevőiket, hogy megismerjék a hazai kézműves mesterségeket. Folyamatosan ötletajánlóval jelentkeznek a Magyar Kézműves Szövetség Facebook-oldalán is, hogy megismerjék a "nagy mesterségeket", amely nem könnyen tanulható, apáról fiúra szállt örökség.
   
A budapesti karácsonyi kampányban a szövetség tagjaival egy kisfilm is készül, amelyben kinyílnak a műhelyek és bemutatják a szakma érdekességeit. A videóban bemutatkozik többek között a több generációs, 1878 óta működő Kovács Kékfestő családi manufaktúra, Panákné Kovács Mária és lányai, majd K. Nagy György fazekas ismerteti meg az érdeklődőkkel a tradicionális kerámiaedények készítésének folyamatait, a bőrdíszműves szakma szépségéről pedig Pankotai Csaba mesél.
   
A Budapesti karácsony honlapján találkozhatnak az érdeklődők bábkészítővel, de a bőr-, fa-, fém-, papír-, üvegműves, keramikus, méhész, textil-, tűzzománc-, szappankészítő és virágkötő, szakmák képviselőivel is.

Hozzászólások

Szárnyalnak a vidéki és az újépítésű ingatlanok

Az újépítésű ingatlanok és vidék térnyerése, csökkenő forgalom, valamint az ingatlanárak növekedésének tovább mérséklődése jellemezték az elmúlt év magyarországi ingatlanpiacát. A KSH legfrissebb, 2020. IV. negyedévét is vizsgáló lakásárindexe alapján a koronavírus járvány hatása kimutatható, de alapjaiban nem forgatta fel sem a hazai, sem az európai ingatlanpiacot. Az OTP Ingatlanpont szakértői az elmúlt év ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 05. 07. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fogy a magyar, mutatjuk hányan vagyunk most!

2021. január 1-jén az ország népességének lélekszáma az előzetes adatok alapján 9 millió 730 ezer fő volt, 39,6 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A tavalyi népmozgalmi eseményeket nagymértékben befolyásolta a koronavírus okozta járvány, és bár nőtt a születések száma, de a halálozásoké még nagyobb mértékben. Szintén nőtt a házasságkötések száma, és 2019-hez hasonlóan tavaly is pozitív egyenleggel zárt a magyarok visszavándorlása – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal a Népmozgalom, 2020 című kiadványában.
2021. 05. 07. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új e-kereskedelmi logisztikai központot nyitott a Trans-Sped

Új e-kereskedelmi logisztikai raktárbázist nyitott több mint 13 ezer négyzetméteren a Trans-Sped komplex logisztikai szolgáltató Nagytarcsán - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2021. 05. 07. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyógyszerkiadások nagyobb mértékű emelésére lenne szükség a jövő évi költségvetésben

A nettó gyógyszerkiadások 2022. évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő 2 százalékos bővüléséhez képest nagyobb mértékű emelésre lenne szükség ahhoz, hogy a magyar betegek minél gyorsabban hozzáférhessenek az új fejlesztésű, innovatív gyógyszerekhez – állítja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM). Mivel a gyógyszeripari innovációkhoz történő hozzáférés gyorsítása a Kormánynak is stratégiai célja, az AIPM bízik abban, hogy a járványhelyzet okozta 2020-as kényszerű megtorpanás után a gazdaság újraindításával együtt hamarosan újabb modern gyógyszeres terápiák válnak elérhetővé a magyar betegek számára, és a jövő évi költségvetésben is nagyobb mozgástér nyílik az új készítmények társadalombiztosítási befogadására.
2021. 05. 07. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden várakozást felülmúlt a hazai e-kereskedelem növekedése

Egyre több felmérés és tanulmány támasztja alá, hogy az e-kereskedelem 2020-ban robbanásszerű növekedésen ment keresztül. A Retargeting.Biz online marketing automatizációs szoftvercég magyarországi vezetője, Nótin Szabolcs szerint a növekedés bár megtörhetetlen, a vírus enyhülésével valamelyest lassulni fog 2021-ben és az azt követő években.
2021. 05. 07. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok 85 százaléka részesíti előnyben a fenntartható befektetéseket

A magas végzettség és a budapesti lakóhely nem csupán a befektetési formák ismeretére és használatára gyakorol pozitív hatást, hanem a fenntarthatóbb pénzügyekkel összefüggő érzékenységre is – derült ki az ALTEO Csoport országos, reprezentatív felméréséből. A fenntarthatóság fokozódó jelentőségét jól érzékelteti, hogy a legértékesebb amerikai nagyvállalatokat tömörítő S&P500indexhez tartozó cégek közül is azokat értékelik többre a befektetők, amelyek a zöldszempontok szerint is hatékonyan működnek. Nem véletlenül kapcsol magasabb fokozatba az idén harmadik integrált jelentését publikáló ALTEO is: az újgenerációs energiaszolgáltató ESG-alapú minősítést szeretne kiérdemelni.
2021. 05. 07. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Feleannyit költöttünk karikagyűrűre tavaly

Jelentős visszaesést hozott a 2020-as év az ékszergyártás területén is, legfőképpen azért, mert a korlátozások miatt rengeteg esküvőt el kellett halasztani, de a megvásárolt karikagyűrűk átlagára is jelentősen csökkent ebben az időszakban, mert az emberek bizonytalanságban voltak. Idősebb Feil Attila ékszerszakértő szerint már látszik a fény az alagút végén, és idén nyárra már megnövekedett keresletre számítanak. Mint mondta, új jelenség az iparágban, hogy egyre többen rendelik meg online a termékeket, visszatérnek az egyedi elképzelések, és a korábbi éveknél több gyémánttal díszített karikagyűrű megrendelése várható.
2021. 05. 07. 04:40
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP Bank: sikeres integráció Szerbiában – cél a piacvezető pozíció

OTP banka Srbija néven a mai napon megkezdte működését a szerb bankpiacon az az új, integrált bank, amely az OTP Csoport két leánybankja, a Vojvođanska banka és az OTP banka Srbija mintegy 19 hónapig tartó integrációjának eredményeként jött létre. Az új, integrált bank rendelkezik a legnagyobb piaci részesedéssel a szerbiai hitelezési piacon, valamint 5,6 milliárd eurós mérlegfőösszegével a második legnagyobb banknak számít.
2021. 05. 07. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős növekedést vár a 4iG

Idén is jelentős, 20 százalék feletti bevételnövekedésre készül a 4iG Nyrt., míg hosszabb távon 10 százalék körüli bővülést valószínűsítenek - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett befektetői prezentációban.
2021. 05. 07. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd magára találni a magyar ipar

A bázishatás miatt komoly növekedéssel zárta a márciust a magyar ipar. A jelenlegi kilátások alapján az idén akár a 10 százalékos bővülés is sem kizárt.
2021. 05. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Electrolux Csoport elindítja tervezett beruházását Magyarországon

Az Electrolux Csoport elindítja tervezett, 2019 szeptemberében bejelentett beruházását, aminek középpontjában termékfejlesztés és új gyártástechnológia bevezetése áll a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban. A beruházás során a vállalat új termékcsaládokat fejleszt, hogy ezzel növelje a beépíthető és a nagyméretű szabadon-álló hűtőszekrények versenyképességét. A termékfejlesztésnek köszönhetően még energiatakarékosabban működő hűtőgépeket gyárt a vállalat az új, szigorúbb energiatörvény előírásait figyelembe véve.
2021. 05. 07. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól reagáltak a könyvtárosok a járványhelyzetre

Jól reagált a koronavírus-járvány jelentette kihívásokra a magyar könyvtári szakma, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) például jelentősen növelte digitális szolgáltatásai és online látogatói számát is - mondta el Kultúra.hu-nak az OSZK újraindítása alkalmából az intézmény főigazgatója.
2021. 05. 07. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kihirdették a zenei Artisjus-díjakat

Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője, Major Esztert pedig az év szövegírója címmel jutalmazták az Artisjus 2021-es díjainak kihirdetésén csütörtökön Budapesten.
2021. 05. 07. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a Településfásítási Program

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte. Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát ültettek el, és május végére mind a 12 ezer sorfát kihelyezik a településeken - mondta a tárca közleménye szerint Feldman Zsolt Bócsán, ahol a Településfásítási Program keretében 30 darab fát ültettek el.
2021. 05. 06. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vízi élményparkot építenek Győrben

Több mint 21 milliárd forint kormányzati támogatásból vízi élményparkot építenek a Modern városok program részeként Győrben, a fejlesztést 2023 tavaszán fejezik be - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a fürdőkomplexum alapkőletételén.
2021. 05. 06. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 százalékos termelésbővülést várnak a baromfitartók

A magyar baromfi továbbra is biztonságos, a termelés mennyisége 10 százalékkal bővülhet idén - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-vel csütörtökön, a baromfi világnap alkalmából.
2021. 05. 06. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két vidéki frekvenciapályázat tervezetét fogadta el a Médiatanács

A testület elfogadta két vidéki frekvenciapályázat tervezetét és elvégezte a szolnoki és a veszprémi felhívásra érkezett ajánlatok alaki vizsgálatát. A grémium filmajánlók helytelen tévés korhatár-besorolása miatt rótt ki bírságot.
2021. 05. 06. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zárt a hazai tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 330,01 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 44 472,71 ponton zárt csütörtökön.
2021. 05. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újból lendületet kaphat a kiskereskedelem

A kiskereskedelmi forgalom márciusban 2 százalékkal csökkent éves szinten, februárhoz képest pedig 0,8 százalékkal nőtt. A gyenge teljesítmény a járvány számlájára írható. Még bizonytalan a kiskereskedelem helyzete, az idén talán sikerül elérni a 3-4 százalékos bővülést.
2021. 05. 06. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárdos áfacsalás napelemes rendszerekkel

A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 05. 06. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: