Megszabadult az Externet-től az Econet
2009. 06. 10. 08:00
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. az április 23-i és május 11-i tájékoztatásaihoz kapcsolódóan ezúton teszi közzé, hogy a 2009. május 11-én a közvetett tulajdonában álló EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt.-ben meglévő 76,83 százalékos részesedésének értékesítéséről aláírt részvényátruházási szerződés 2009.06.09-én hatályba lépett - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A részesedés részvényátruházási szerződésben rögzített vételárának alapösszege 520 millió forint, amely 45 napon belül teljes egészében rendezésre kerül. Ezen túlmenően a részvényátruházási szerződés hatálybalépését követően az econet.hu Cégcsoport mentesül mintegy 600 millió forint bankhiteltől, mintegy 100 millió forint egyéb hiteltől, valamint az EXTERNET Nyrt. működésével kapcsolatban vállalt háttérgaranciáktól. A vevő az alapösszegen felül további, kiegészítő vételár fizetésére lesz köteles (a 2009. évi mérleg elfogadását követően), amennyiben a 2009. évben az EXTERNET Nyrt. bizonyos gazdálkodási mutatói (return on equity, illetve a rövid lejáratú, hosszú lejáratú és hátrasorolt kötelezettségek alakulása) adott feltételeknek megfelel. A kiegészítő vételár mértéke az EXTERNET Nyrt. 2009. évi, IFRS szerint konszolidált EBITDA értékének 50 százaléka lehet.
A részesedés részvényátruházási szerződésben rögzített vételárának alapösszege 520 millió forint, amely 45 napon belül teljes egészében rendezésre kerül. Ezen túlmenően a részvényátruházási szerződés hatálybalépését követően az econet.hu Cégcsoport mentesül mintegy 600 millió forint bankhiteltől, mintegy 100 millió forint egyéb hiteltől, valamint az EXTERNET Nyrt. működésével kapcsolatban vállalt háttérgaranciáktól. A vevő az alapösszegen felül további, kiegészítő vételár fizetésére lesz köteles (a 2009. évi mérleg elfogadását követően), amennyiben a 2009. évben az EXTERNET Nyrt. bizonyos gazdálkodási mutatói (return on equity, illetve a rövid lejáratú, hosszú lejáratú és hátrasorolt kötelezettségek alakulása) adott feltételeknek megfelel. A kiegészítő vételár mértéke az EXTERNET Nyrt. 2009. évi, IFRS szerint konszolidált EBITDA értékének 50 százaléka lehet.
Lesz-e nyugdíjad 10-20 év múlva? Itt a válasz!
Ahogy közeledik az év vége, egyre többen gondolják újra pénzügyi terveiket, és tesznek kisebb-nagyobb lépéseket a hosszú távú biztonság érdekében. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint a fiatalok körében látványosan erősödik a tudatosság: az új belépők 40 százaléka 16-34 év közötti, és egyre többen választanak kockázatosabb, hosszabb távon nagyobb hozamot kínáló portfóliókat.
Egy tanárnő kálváriája a pszichiátriai kezelésen - büntettek is érte
Pszichiátriai kezelések okozta rosszullét, kiszámlázott, de el nem végzett kezelések – a budapesti tanárnő esete egyedi történetnek tűnhet, ám egy jogvédő szervezet szerint az ilyen ügyek visszatérőek, így valójában rendszerszintű problémáról van szó. A NEAK mindenesetre büntetett ebben a konkrét ügyben.
Miért fáj jobban a derekunk karácsony előtt?
Az év végi stressz és érzelmi terhelés felerősítheti a mozgásszervi panaszokat – figyelmeztet Joó Enikő gyógymasszőr, holisztikus manuálterapeuta. Tapasztalatai szerint a derékfájás, a beállt nyak vagy a becsípődések sokszor nem csupán fizikai eredetűek, hanem lelki problémák testi megnyilvánulásai.
Berobbanhat az Ethereum árfolyam? A Fusaka frissítés újraindíthatja a Pectrához hasonló 56%-os ralit
Az Ethereum árfolyama újra emelkedő pályára állt: december eleje óta több mint 13%-ot nőtt, részben a kriptopiac általános fellendülése, részben a Fusaka nevű hálózati frissítés körüli növekvő optimizmus hatására. Bár az ETH még mindig 17%-os mínuszban van havi szinten, a grafikonokon megjelenő technikai jelek kísértetiesen hasonlítanak a 2025 májusi Pectra-upgrade előtti szituációhoz – amikor az Ethereum egyetlen hét alatt 56%-ot ugrott. Vajon most ismét hasonló robbanás következik?
A HungaroControl első uniós léginavigációs szolgáltatóként csatlakozott a SOCEA-hoz
A török, azeri, üzbég, kirgiz, tádzsik és kazah légiforgalmi irányító vállalatokat tömörítő szakmai szervezethez csatlakozott a HungaroControl, a csatlakozás lehetőséget teremt a térség szakszolgálataival való szorosabb stratégiai együttműködésre és koordinációra, ami az európai légiforgalom hatékonyabb áramoltatását eredményezheti - közölte a magyar légiforgalmi szolgálat szerdán az MTI-vel.
Szerdán alig változott a forint árfolyama
Szerdán kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Putyin gazdasági tanácsadója szerint a kriptovaluta kulcsszerepet kell kapjon Oroszország gazdasági mérlegében
Az orosz kormány egyre nyíltabban fordul a kriptovaluták felé: most épp Vlagyimir Putyin egyik legközelebbi gazdasági tanácsadója szorgalmazza, hogy a kriptovaluták jelenjenek meg az ország hivatalos fizetési mérlegeiben. A háttérben egy gyorsan növekvő bányászati iparág áll, amely rejtett exportként dollármilliárdos értéket képviselhet – és ez még csak a kezdet.
Utolsó 24 óra: A 92 ezer dolláros BTC csúcsküszöb lenne? Válts Digitap-ra ($TAP) az összeomlás előtt
Soha ne add el a Bitcoint! Vagy mégis? Veszélyben a BTC zászlóshajója
Michael Saylor neve egyet jelent a Bitcoin maximalizmussal – és a „Soha ne add el a Bitcoinod” elvvel. Azonban a kriptopiac egyik legnagyobb intézményi szereplője, a Strategy (korábban MicroStrategy) olyan pénzügyi nyomás alá került, amely arra kényszerítheti, hogy megszegje ezt az alapelvet. De mi történik akkor, ha ez a vállalat valóban elkezdi értékesíteni BTC-állományát? Összeomolhat a piac? Vagy ez csak egy új korszak kezdete?
Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára Brüsszelben szerdán.
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában - közölte a cég európai működésért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Debrecenben.
Több utastájékoztatási funkció a MÁVPlusz járatinfó szolgáltatásban
Az adventi időszaktól új néven, jóval több szolgáltatással vehető igénybe a MÁV-csoport térképes útvonaltervező és járatinfó szolgáltatása, az egykori EMMA mostantól a tavasszal bemutatott új applikációhoz illeszkedő MÁVPlusz néven üzemel tovább, a weboldal is a mavplusz.hu címen érhető el - közölte a MÁV csoport szerdán az MTI-vel.
Ilyen lesz Szerbia jövő évi költségvetése
A szerb parlament elfogadta szerdán a 2026. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékának megfelelő hiánnyal számol.
2026 a Legelők és Pásztorok Nemzetközi Éve, támogatva ezen ökoszisztémákat és azokat, akik a legelőket fenntartják
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) hivatalosan bemutatta a Legelők és Pásztorok 2026-os Nemzetközi Évét – egy globális kampányt, ami a legelők és a legeltető állattartás a fenntartható mezőgazdaságban, a biodiverzitás megőrzésében és a klímaváltozással szembeni ellenálló képességben játszott alapvető szerepére hivatott felhívni a figyelmet.
Évvégi lendület a nyugdíj-megtakarításokban
Ahogy közeledik az év vége, egyre többen gondolják újra pénzügyi terveiket, és tesznek kisebb-nagyobb lépéseket a hosszú távú biztonság érdekében. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint a fiatalok körében látványosan erősödik a tudatosság: az új belépők 40 százaléka 16-34 év közötti, és egyre többen választanak kockázatosabb, hosszabb távon nagyobb hozamot kínáló portfóliókat. Az OTP Öngondoskodási Index adatai is azt mutatják: a lakosság minden korosztályban magabiztosabban és céltudatosabban kezeli pénzügyeit.