Meredek zuhanás a 10 éves állampapír árfolyamában
Mindenestre, az figyelemre méltó, hogy a mozgás karakterisztikája megváltozott. Mintha a magyar állampapír már nem lenne olyan
kockázatos eszköz. Hiszen korábban az emelkedés volt robbanásszerű és a hozam csökkenés volt hezitálós. Vagyis a technikai kép jelentőset változott az elmúlt hetekben. Egy tartósabb megnyugvás estén a magyar hozam akár a 7%-os szintet is áttörheti végre. Ugyanakkor most éppen a kockázat növekedése van napirenden, amelynek köszönhetően, rövidtávon, újra hozamemelkedést láthatunk.
Magyarország év végéig ki van stafirungozva mind devizával, mind forinttal. A reformok meg elkötelezetten haladnak előre. Sőt további megszorításokat helyezett kilátásba a kormányfő a lanyhuló növekedési kilátások miatt. Ez pedig jó a magyar állampapíroknak. Hiszen nem csak a költségvetési hiánycél szent és sérthetetlen, hanem az államadóság csökkentésének pályája is. Ez pedig nagyon fontos a jövő szempontjából, ezért a magyar államkötvény most egy szeretetre méltó jószág.