Merkel: Az Európai Uniónak a stabilitás uniójává kell válnia

Az adósságválság leküzdését célzó tartós megoldások fontosságát hangsúlyozta szerdai kormánynyilatkozatában a német kancellár, kiemelve Görögország megsegítésének, a bankok feltőkésítésének, továbbá az euroövezeti mentőalap kibővített alkalmazási lehetőségeinek szükségességét.

A Bundestag előtt ismertetetett, mintegy 45 perces nyilatkozatban Angela Merkel leszögezte, hogy az Európai Uniónak a stabilitás uniójává kell válnia. Szavai szerint ha most nem sikerül hatékony intézkedéseket hozni a válság rendezésére, az megfékezhetetlenné válik.

 

Az euró kudarca Európa kudarcát jelentené - hangsúlyozta ismét Angela Merkel. Németországnak vállalnia kell a felelősséget az adósságválság rendezésében - jelentette ki, és ehhez a képviselők támogatását kérte. A kancellár részletesen ismertetette az adósságválság megoldásával kapcsolatos elképzeléseket, amelyek szerda este a brüsszeli európai uniós csúcstalálkozó napirendjén szerepelnek.

 

Hangsúlyozta, hogy tartós megoldásokra van szükség, és el kell kerülni azokat a hibákat, amelyeket a múltban egyes országok, illetve a politikusok elkövettek, mondta és utalt a szükséges reformok halogatására, valamint a késedelmes cselekvésre. Fontosnak nevezte annak megakadályozását, hogy az adósságválság újabb országokra terjedjen át. Úgy értékelte, hogy Írország jó úton jár, Portugália eltökélt a helyzet javítására, és szavai szerint a görög kormány is határozott intézkedéseket hozott.

 

Feltűnő volt, hogy a kancellár Olaszországot nem említette. Az Európai Unió, illetve az euroövezeti térség előtt álló feladatok közül a kancellár mindenekelőtt Görögország megsegítésének szükségességét emelte ki. Hangsúlyozta, hogy az ország adóssághelyzetén javítani kell, és ez csakis a görög államadósságok egy részének leírásával valósítható meg. A kancellár elengedhetetlennek nevezte, hogy ebben a magánhitelezők, azaz a bankok is részt vegyenek, mégpedig jóval erősebb mértékben, mint erre júliusban önkéntes kötelezettséget vállaltak. Ugyanakkor a saját felelősség vállalását ez nem pótolhatja - hangoztatta Merkel, aki utalt arra, hogy Görögország megsegítését továbbra is szigorú feltételekhez kell kötni.

 

Fontosnak nevezte az ország állandó ellenőrzését a jövőben, amit a kancellár szerint az Európai Bizottságból, az Európai Központi Bankból és a Nemzetközi Valutaalapból álló, úgynevezett trojkának kell végeznie. A magánhitelezők elengedhetetlennek tartott közreműködésével kapcsolatban Merkel elismerte, hogy szükség van a bankok feltőkésítésére. A kancellár szerint ennek elsősorban saját erőből, másodsorban az egyes országok támogatásával kell megtörténnie. Az euroövezeti mentőalap, az EFSF eszközei a bankok támogatására csak akkor használhatók fel, ha az első két forrás nem elegendő - érvelt a kancellár.

 

Az EFSF alkalmazási lehetőségeiről vallott álláspontját ismertetve hangsúlyozta, hogy sem a 440 milliárd eurós keret, sem az abban való 211 milliárd eurós német garanciavállalás nem léphető túl. Kormánya - mint hangsúlyozta - minden olyan megoldási modellt elutasít, amely bevonná az Európai Központi Bankot az EFSF alkalmazási lehetőségeinek bővítésébe. Megerősítette, hogy a későbbi alkalmazási lehetőségek között két opció szerepel az uniós csúcs napirendjén. Az egyik az, hogy az EFSF részben egyfajta biztosítói szerepet vállaljon az adós országoknak nyújtott új hitelek garantálására, a másik pedig egy külön alap létrehozása az EFSF finanszírozására magán-, illetve hivatalos intézmények közreműködésével. Ebben az összefüggésben a Nemzetközi Valutaalapra utalt, hangoztatva, hogy szükség van az IMF tapasztalataira, illetve lehetséges pénzügyi közreműködésére.

 

Elismerte, hogy az EFSF kibővített alkalmazása körül növekednek a kockázatok, azokat azonban vállalhatónak nevezte. A kancellár nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az akut válság megoldásához halaszthatatlan döntésekre van szükség, ugyanakkor intézkedéseket kell hozni hasonló válságok kialakulásának megakadályozására. Ezzel összefüggésben vetette fel az európai uniós szerződések módosításának szükségességét. Hangsúlyozta, hogy mindezt javasolni fogja az Európai Tanács elnökének, mégpedig elsődlegesen azzal a céllal, hogy erősödjön a stabilitási kultúra. Merkel szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy közvetve felelősségre lehessen vonni azokat az országokat, amelyek ismételten megsértik az európai stabilitási és növekedési paktumot. Ezzel összefüggésben említette annak lehetőségét, hogy a szóban forgó ország ellen az Európai Bíróság előtt lehessen panaszt emelni.

 

A kancellár hangsúlyozta, hogy a szerződések módosítása kockázatos ugyan, de nézete szerint a legjobb út a stabilitás biztosítására. Meg kell akadályozni, hogy az Európai Unión belül szakadás következzen be az euróövezeti és az euróval még nem rendelkező országok között - tette hozzá Merkel. A német kancellár megerősítette azt is, hogy hatékonyabb erőfeszítéseket kell tenni a pénzpiacok szabályozására. Közölte: javasolni kívánja az úgynevezett pénzpiaci tranzakciós adó mielőbbi bevezetését.

 

A kormánynyilatkozat előtt egy villámfelmérés arról tanúskodott hogy a német lakosság mindössze 30 százaléka bízik a kancellárnak a válság leküzdését célzó erőfeszítéseiben. A nyilatkozat elhangzása után ez az arány egy csapásra 70 százalékra emelkedett. A nyilatkozat után a parlament szavazást kezdett arról, hogy milyen felhatalmazással lássa el Merkelt az esti európai uniós csúcstalálkozón várható határozatokkal kapcsolatban. A szavazás formálisnak számít, mivel a kormánypártok, valamint ellenzék legerősebb pártjai már előző este közös határozattervezetben állapodtak meg egy széles körű felhatalmazásról. (MTI)


Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás: