Merre megy a BUX index?
2010. 04. 13. 08:27
Igazán erősen kezdett a piac tegnap, mondhatni felülteljesítő volt az emelkedésben, ebben közrejátszott a papírforma szerinti választási eredmény, amelyből stabil kormányzásra lehet számítani. A magyar piac a kereskedés első két órájában még felülteljesítő volt, ebben szerepet játszhatott a vártnak megfelelő választási eredmény, ami kényelmes kormányzást biztosít a Fidesz számára, később azonban a BUX igazodott a nemzetközi trendhez. A reggeli piaci optimizmusban szerepet játszott az is, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek még vasárnap megállapodtak a Görögországnak szükség esetén nyújtandó pénzügyi támogatás technikai feltételeiben. Hogy merre megyünk tovább? A technikai elemzés segítségével megmondjuk.
Elég hektikusan alakul az árfolyam, egyik nap emelkedik, másik nap esik. A Bollinger szalagból nem tudott kitörni az árfolyam, sőt a nap végére esésnek indult.
Amennyiben a 25.100 pontos szint nem támasztja meg, úgy további esés várható 24.500 pont irányába, melynek eleste további 500 pontos esést hordozhat magában.
A piac eléggé bizonytalan, még nincs eldöntve, hogy folytatódjon-e az emelkedés, vagy meginduljon a korrekció. Talán a 25.500 pont feletti, illetve a 24.500 pont alatti napi zárás megadhatja a további irányt.
További friss elemzésünk, a Technikai elemzés rovatban olvasható.
Új digitális rendszert kapott a csillagvizsgáló Egerben
Magyarországon egyedülálló színvonalú, új digitális planetáriumi rendszert kapott az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Csillagvizsgáló Tudományos és Élményközpontja - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.
Élménypedagógiai fesztivált tartanak a Magyar Zene Házában
MESH néven a gyerekeket a középpontba állító kétnapos élménypedagógiai zenei fesztivált rendeznek november 21-22-én a Magyar Zene Házában.
Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció több tömörülése
Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció három tömörülése - jelentették be szombati varsói nagygyűlésükön.
Újabb szakszervezeti tüntető menet vonult végig Rómán
legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL Rómában szombaton újabb tüntetést tartott, amely a hároméves Meloni-kormány gazdaságpolitikája ellen demonstrált palesztinbarát csoportokkal, valamint a baloldali pártokkal közösen.
Külföldi piacokon terjeszkedne az okoszebrák magyarországi fejlesztője
A Pearl Enterprises Kft. idén a tavalyihoz hasonlóan 100 új okoszebrát helyez működésbe, ezzel 400-ra emelkedik a járókelők és az autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhelyek száma Magyarországon. A rendszer magyarországi kifejlesztője a hazai után a környező országok piacait is megcélozta - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság.
A Tether újabb nagy dobásra készül: jön a szabályozott USAT stablecoin 100 millió amerikai számára
A stablecoin piac domináns szereplője, a Tether, újabb mérföldkőhöz érkezett. A cég bejelentette, hogy decemberben elindítja az Egyesült Államokra szabott stablecoinját, az USAT-ot, amely szigorúan megfelel az amerikai szabályozásoknak. A cél? 100 millió amerikai felhasználó elérése – elsősorban a tartalomgyártók és a digitális gazdaság szereplői körében.
Pump.fun felvásárolja a PadreAppot – új korszak kezdődik a multichain kereskedésben
Újabb jelentős felvásárlás rázta meg a kriptopiacot: a memecoin világából ismert Pump.fun megszerezte a PadreApp nevű kereskedési terminált, amely fejlett multichain elemzési eszközeivel tűnt ki. A lépés nem csupán a kereskedési infrastruktúra fejlesztését célozza, hanem hosszabb távon új szintre emelheti a platform pozícióját a decentralizált pénzügyek világában. A hírt a piac is azonnal pozitívan árazta be – de nem mindenki örül.
Elvesztél az Otthon Start módosításai között? Segítünk képbe kerülni
Még két hónap sem telt el az Otthon Start Program indulása óta, máris több ponton változtak a feltételek, illetve kilátásban vannak újabb módosítások is. Az igénylők nincsenek egyszerű helyzetben, ha minden részlettel tisztába szeretnének kerülni és felkészülten szeretnének a bankba érkezni. Az alábbiakban a Bank360 szakértői segítenek eligazodni a küszöbön álló változásokkal kapcsolatban.
Idén 70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban szakértők szerint
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet, köztük mintegy 400 ezer személygépkocsit érint; szakértők arra számítanak, hogy 70 ezer körül alakulhat a szerződésváltások száma.
Felejtsd el Based Eggman-t és MegaETH-t: A Digitap ($TAP) a legjobb kripto, amit most érdemes megvenni – a $TAP tulajdonosai korai hozzáférést biztosítanak maguknak
A felhajtás kezd alábbhagyni a Based Eggman és a MegaETH körül, miközben az okos pénzek befektetői egyre inkább a <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=oct&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=906a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> előértékesítését tartják a legésszerűbb lépésnek.
Kína nemzeti emléknapot hoz létre Tajvan 1945-ös visszacsatolásának évfordulójára
Kína országos népi gyűlésének állandó bizottsága pénteken megszavazta, hogy október 25-ét Tajvan kínai fennhatóság alá visszatérésének emléknapjává nyilvánítsa - közölte a kínai állami média.
Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint megállapodás született az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának pénteki londoni csúcstalálkozóján arról, hogy az országcsoport közös fellépéssel "eltávolítja a világpiacról" az orosz földgáz- és nyersolajexportot.
Mostantól egy vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom
Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - október 25-től feloldja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, így szombattól nem lesz tűzgyújtási tilalom érvényben az ország egyik vármegyéjében sem - közölte a Nébih a honlapján pénteken.
A BNB ára újabb alacsonyabb csúcsot ért el 1 091 dolláron – a Digitap ($TAP) több mint 5 000 felhasználót szerzett
A Binance Coin (BNB) nemrégiben került reflektorfénybe azáltal, hogy megjelent a Robinhood platformján – ez a lépés várhatóan erős árfolyammozgásokat idézett volna elő. Ehelyett azonban a BNB visszacsúszott – jelenleg 1 068 dollár környékén forog, jóval elmaradva a korábbi csúcsától.
