Mérséklődött a reggeli optimizmus a BÉT-en
2010. 10. 25. 11:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 252,10 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
A BUX 11.30 órakor 23.381,27 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 150,36 pontos, 0,65 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 101,74 ponttal alacsonyabb.
A részvénypiac forgalma délelőtt 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama, a változatlan árú Molt kivéve emelkedett az előző napi záráshoz képest. A Mol 20.750 forintot ért. Az OTP részvények ára 50 forinttal, 0,85 százalékkal 5.914 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,17 százalékkal 585 forintra nőtt. A Richter papírok árfolyama 645 forinttal, 1,41 százalékkal 46.345 forintra emelkedett.
A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt
A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni
A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében
A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta
Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Erdőtűz pusztít Belgiumban
Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?
A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?