Mesterséges intelligencia segíti a stroke-betegek kezelését

A stroke-betegek gyorsabb és hatékonyabb kezelését szolgálja egy mesterséges intelligenciát is alkalmazó számítástechnikai rendszer, amelyet már több dunántúli kórház használhat - közölte a Pécsi Tudományegyetem pénteken az MTI-vel.

A közleményben ismertették: Magyarországon évente csaknem negyvenezren kapnak stroke-ot és tizenháromezer ember veszti életét a vérrög okozta érelzáródás miatt kialakuló agyi érkatasztrófa következményeként.    

A stroke gyógyításában a terápia mielőbbi megkezdése kulcsfontosságú - emelték ki -, a legjobb kezelési módszert pedig a modern képalkotó diagnosztikára, a CT- és MR-vizsgálatok eredményeire támaszkodva alakítják ki.    

A felvételek gyors kiértékelését számítógépes program támogatja, amely a mesterséges intelligencia segítségével azonosítja a sérült agyterületet, megtalálja az érelzáródás helyét és ki tudja mutatni az ennek következtében kialakuló véráramlási zavart.
   
Közölték: a PTE Orvosi Képalkotó Klinika és a Pécsi Diagnosztikai Központ (PDK) szakembereinek együttműködésében olyan megoldás született, amely a diagnosztika helyszínétől távol lévő kórházaknak is lehetővé teszi a számítógépes kiértékelő rendszer alkalmazását.    

Dóczi Tamás akadémikust, a PDK ügyvezető igazgatóját idézve közölték: a rendszer interneten keresztül továbbítja a régió egészségügyi intézményeiben készült CT-képanyagot, aannak kiértékelését pedig a PDK központi számítógépe a nap bármely szakában képes elvégezni. Az eredményt - akár egy okostelefonnal is - néhány percen belül megtekintheti a beutaló orvos.    

Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a telemedicina segíti a terápia meghatározását, és alkalmazásával a vérrög gyors, mechanikus eltávolítása is lehetővé válik.    

Az úgynevezett "stroke-hálózatban" egyelőre a szombathelyi, a zalaegerszegi, a nagykanizsai, a szekszárdi és a bajai kórház vesz részt, de a rendszer akár a teljes dunántúli régióra kiterjeszthető - tudatta a klinikai központ elnöke.

Hozzászólások

Szlovéniában újabb rekordot döntött a járvány

Szlovéniában újabb rekordot döntött, Horvátországban pedig stagnál az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok pénteki jelentéséből.
2020. 09. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány csúcsa 12-16 hét múlva várható - Hogyan jön is ez ki?

Két érdekes és diszkusszióra okot adó hír látott napvilágot a közelmúltban. Az egyik szerint a járvány csúcsa december-januárban lehet. Ez azt jelentené, hogy a csúcs mostantól számítva a 12. és 16. hét között következne be.
2020. 09. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romlik a járványhelyzet Csehországban

Tovább romlik a járványhelyzet Csehországban és meredeken nő a koronavírus-fertőzöttek napi száma.
2020. 09. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorúbb korlátozásokra várnak a spanyolok

A jelenleginél szigorúbb korlátozó intézkedések bevezetését látja szükségesnek a spanyolok 58 százaléka a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezése érdekében - derült ki az állami társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön közzétett felméréséből.
2020. 09. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most nagyobb a nyomás a kórházakon, mint tavasszal

A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint a koronavírus-járvány második hulláma hamarabb gyűrűzött be a kórházakba, mint arra számítani lehetett, és az első hetek tapasztalatai azt mutatják: jóval nagyobb nyomás nehezedik most az egészségügyi intézményekre, mint tavasszal.
2020. 09. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia újabb szigorításokat vezet be

A fertőzöttek számának növekedése miatt Szlovénia újabb szigorításokat vezet be a járvány megfékezésére: kötelező lesz a maszk viselése zárt és nyitott térben egyaránt, valamint az iskolákban 7. osztálytól felfelé, továbbá hőmérsékletet kell mérni a munkahelyeken, és a szórakozóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk - jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő, a kabinet csütörtöki ülését követően.
2020. 09. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiborg-jövőnk: a magyarok akár a technológia segítségével is tökéletesítenék a testüket

A Kaspersky kutatása szerint szinte minden magyar változtatna magán valamit, ha tehetné. Sokan azonban attól tartanak, hogy az embertökéletesítés csak a gazdagok kiváltsága lesz, vagy hogy a testünk kiberbűnözők célpontjává válhat.
2020. 09. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét gyorsul a járvány Romániában

Romániában másfél havi egyenletes ütemű terjedés után ismét gyorsul a koronavírus-járvány: az előző napi rekord után csütörtökön is megközelítette az 1700-at az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.
2020. 09. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változatlanul gyorsan terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában

Változatlanul gyorsan terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, csütörtökre ismét egy újabb rekord dőlt meg, ezúttal az egy nap alatt regisztrált betegek száma, amely meghaladta a 3,5 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
2020. 09. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötven százalékkal több életmentő injekció készülhet a Sanofi csanyikvölgyi gyárában

A magyar állam 4 millió euró közvetlen állami támogatást biztosít annak a gyógyszeripari beruházásnak a megvalósítására, amellyel a Sanofi új, nagysebességű, előretöltött steril fecskendőgyártósort állít üzembe a miskolci Csanyikvölgyben lévő gyártó egységében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint dr. Rónay Tamás, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója. A beruházás révén óránként akár 90 ezer fecskendőt is elő lehet majd állítani az életmentő készítményből.
2020. 09. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Végzetes lehet az újabb satufék: digitalizációval biztosíthatják a cégek az üzletmenet folytonosságot

Villámgyorsan bénította meg a világgazdaságot a koronavírus tavaszi robbanása, a krízis egész szektorokat küldött kényszerpihenőre pillanatok alatt. A sokkhatás nagy tanulsága az volt, hogy bármit is hozzon az őszi-téli időszak, egy újabb leállás vállalkozások milliót teheti tönkre világszerte. Egy friss felmérés szerint a veszélyhelyzet idején a magyar kkv-k csupán 31 százaléka tudta zavartalanul folytatni működését, a talpon maradt cégek pedig egy dologban közös nevezőn voltak: már a válságot megelőzően is nagy hangsúlyt fektettek digitális infrastruktúrájuk fejlesztésére. A technológia jelenthet tehát immunitást a gazdaságba gyűrűző vírus ellen, a második hullám viszont már itt van, így most kell fejest ugrani a digitalizációba – mutatjuk, mire érdemes figyelni!
2020. 09. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington vádat emelt öt kínai állampolgár ellen globális hackertámadások miatt

Az amerikai kormány vádat emelt öt kínai állampolgár ellen globális hackertámadások miatt - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán.
2020. 09. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új rekord Ukrajnában

Továbbra is súlyos a koronavírus-járvány Ukrajnában, szerdára ismét új csúcsot döntött az egy nap alatt elhunyt betegek száma, az eddig azonosítottaké pedig megint csaknem háromezerrel nőtt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
2020. 09. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét megdőlt a napi rekord Romániában

Romániában több mint 1700 koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, ezzel szerdán - csaknem három hét után - ismét megdőlt a napi fertőzéses esetek rekordja.
2020. 09. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos szövődményeket okozhat a koronavírus

Súlyos szövődményeket hagyhat hátra a koronavírus, a kigyógyult embereknél sok esetben szívbetegség, izomrendszert érintő faradtság, különböző alvászavarok és általános gyengeség jelentkezik - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
2020. 09. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Adathalászok élnek vissza a Semmelweis Egyetem nevével

Adathalász csalók élnek vissza a Semmelweis Egyetem (SE) nevével, a felsőoktatási intézmény megtette a szükséges lépéseket - tájékoztatta az SE kedden az MTI-t.
2020. 09. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek az új koronavírus-vakcina szövődményei - Minden 7. önkéntest érintette

Az új típusú koronavírus-fertőzés megelőzésére kifejlesztett Szputnyik V vakcinával beoltott önkéntesek 14 százalékánál - vagyis minden hetedik embernél - egy-másfél napig tartó gyengeség, láz vagy izomfájdalom jelentkezett - jelentette ki Mihail Murasko egészségügyi miniszter újságíróknak kedden Moszkvában.
2020. 09. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mérkőzés is elmarad több sportágban a pozitív koronavírustesztek miatt

Több sportág csapatainál sok koronavírusteszt is pozitív eredménnyel zárult, ezért kedden számos mérkőzést elhalasztottak, miközben nemzetközi szinten is hasonló problémákat okoz a járvány.
2020. 09. 16. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Két fertőzött miatt zártak el egy egész várost

Lezárták a dél-kínai Jünnan tartományban található Zsujli várost, miután a hétvégén két, külföldön megfertőződött beteget diagnosztizáltak a koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel - adta hírül kedden a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
2020. 09. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitális élményközpont nyílt a fővárosban

Digitális élményközpont nyílt Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol az érdeklődők felfedezhetik és kipróbálhatják a legújabb infokommunikációs és digitális eszközöket.
2020. 09. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások: