Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde
A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta, hogy pénteken a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál. A világ vezető tőzsdéin valószínűleg kisebb profitrealizálás indult meg a korábbi csúcsdöntések után. A profitrealizálásból adódó tőke pedig vélhetően a magyar tőzsde felé is irányult - jegyezte meg.
Kifejtette a vezető részvények közül a Mol és Richter felülteljesített. A Mol esetében az elmúlt napok pozitív hangulata folytatódott, a Richter árfolyamának emelkedése mögött a legutóbbi gyorsjelentés kedvező hatása érződött. Az OTP-részvények árfolyama csökkent, a korábbi időszak jelentős emelkedése után valószínűleg profitot realizálták a bankpapírba fektetők.
A Mol 92 forinttal, 1,89 százalékkal éves maximumára, 4960 forintra erősödött, 4,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 0,63 százalékkal, 46 050 forintra csökkent, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 2630 forint maradt, forgalma 909,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 1,56 százalékkal, 13 000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 9682,27 ponton zárt pénteken, ez 27,77 pontos, 0,29 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.