Miért örülnek az autószervizek?

Az Európai Autószervizek Magyarországi Egyesülete (EME) szerint az április elsején hatályba lépő, gépjármű felelősség biztosítással (kgfb), kártérítéssel, illetve javítási munkákkal, foglalkozó jogszabály mind a biztosítottak, mind a legálisan működő javítóműhelyek helyzetét javítja. (MTI)

Az EME az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kiemelte: a jogszabály változásai nem csorbítják a biztosítottak teljes körű kártérítésre vonatkozó jogát, valamint méltányos kártalanítást biztosítanak a károsultnak akkor is, ha a gépjármű megjavítására nem kerül sor. A jogszabály emellett hozzájárul ahhoz, hogy az utakon csak a közlekedés-biztonságot nem veszélyeztető gépjárművek közlekedjenek, a súlyosan sérült járműveket a forgalomból kivonják és csak műszaki vizsgálatot követően engedjék vissza.

 

Az egyesület - amely a magyarországi legálisan működő, gépkocsijavítással foglalkozó vállalkozásokat tömöríti - rámutatott: a jogszabály módosításával az ügyfelek kártérítése nem lehet majd kevesebb, mint amennyi a gépjármű szakszerű javításához, legális szakműhelyben szükséges, valamint a totálkárosnak minősített gépjárművek sem kezdhetnek új életet az illegális gazdaság tevékenysége következtében. Az EME ezen felül közleményében tiltakozik azon gyakorlat ellen, hogy a biztosítók Magyarországon, a kötelező biztosítási károk esetében, a javíthatósági határértéket jelentősen a gépjármű balesetkori értéke alatt határozzák meg, miközben más európai országokban ugyanezen társaságok 100 százalékos és a fölötti határt szabnak.

 

Ez a gyakorlat kárt okoz a károsultaknak, mivel vagyonuk jelentősen leértékelődik. Az EME közleménye beleilleszkedik abba a vitába, amely a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) között már több mint egy hete zajlik az új jogszabály bevezetése miatt. A MABISZ és a GÉMOSZ vitája arra vezethető vissza, hogy az előbbi beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a kgfb-törvény áprilisban hatályba lepő módosításának a hatályon kívül helyezését. Ez a módosítás - a MABISZ állítása szerint - előnyös helyzetbe hozza a szervizeket. Április 1-től ugyanis, ha a biztosító kárszakértője úgy ítéli meg, hogy a vétlen vezető járművének kormányműve, futóműve vagy a karosszériája olyan károsodást szenvedett, amely alkalmatlanná teszi a közlekedésre, akkor azt a kárfelvétel befejezését követő 8 napon belül műszaki vizsgálatra kell küldenie, ha a károsult úgy nyilatkozik, hogy nem kívánja megjavíttatni a járművet. Ha ezt a vizsgálatot elmulasztja, akkor csak az előzetesen kalkulált nettó kárösszeg 60 százalékát kaphatja meg a biztosítótól.

 

Erre mondja a MABISZ azt, hogy a szervizeknek előnyös a szabály. Márpedig az évi 170-180 ezer kgfb-s kár 30-40 százalékát nem a tényleges javítási költség megfizetésével, hanem - az úgynevezett gyorsított kárrendezés keretében - egy megajánlott összeggel rendezik a biztosítók. Az MTI korábbi híre szerint a GÉMOSZ azért panaszolta be a biztosítókat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF), mert szerintük szabálytalanul rendezik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkat. Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint nem ritka, hogy a biztosítótársaság totálkárosnak minősíti a sérült járművet, azt roncsáron megvásárolja valaki, majd „átpapírozva" visszakerül a forgalomba.

 

A biztosítók ugyanis igyekeznek meggyőzni a vétlen károsultakat, hogy így hamarabb pénzhez juthatnak, de arról nem tájékoztatnak, hogy az így kifizetett összeg a javítás nettó költségének csak 30-50 százaléka. Az EME szerint ez a gyakorlat az illegális javítóműhelyek térnyerésének kedvez. A MABISZ gépjármű biztosítási tagozata hétfőn azt közölte az MTI-vel: szemben a GÉMOSZ állításával, a biztosítók megfelelően tájékoztatják azokat az ügyfeleiket, akiknek autóit a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás alapján kell megjavítani, így nem éri kár őket.

Hol érdemes most síelni Magyarországon?

A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott.
2026. 01. 13. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 01. 13. 21:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás:

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását - közölte kedden a Digi24.ro hírportál.
2026. 01. 13. 19:30
Megosztás:

Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert

Az ukrán parlament megszavazta kedden Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri tisztségéből - számoltak be ukrán hírügynökségek.
2026. 01. 13. 19:00
Megosztás:

Így nőttek tavaly az árak Magyarországon

2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2026. 01. 13. 18:30
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban is a kontinens egyik leggyorsabban növekvő régiója

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban várhatóan lehagyja Nyugat-Európát: a gazdasági növekedés, a beruházások és a háztartások vagyonának gyarapodása új lendületet vesz
2026. 01. 13. 18:00
Megosztás:

Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…

Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.
2026. 01. 13. 17:30
Megosztás:

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak.
2026. 01. 13. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: extrém időjárással szembesültek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 16:30
Megosztás:

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés

Rekordaktivitás jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét. A jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 13. 15:30
Megosztás:

A magyar házak rejtett válsága: amikor az aszály már az otthonokat veszélyezteti

Az elmúlt évek extrém aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem egyre több magyar lakóingatlant is érintenek. Szakemberek szerint csendes, de országos léptékű épületkárosodási folyamat zajlik, amelynek jeleit sok tulajdonos még mindig alábecsüli vagy félreérti.
2026. 01. 13. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás:

Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele

Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 01. 13. 11:00
Megosztás: