Minden 10. francia munka nélkül van

Meghaladta a 10 százalékot a francia aktív lakosság körében a munkanélküliségi ráta 2009 negyedik negyedévében, s ezzel elérte a tíz évvel ezelőtti rekordszintet - derül ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból.

Eközben Nicolas Sarkozy államfő az ipari termelés 25 százalékos növelését ígérte 2015-re, amelyet részben az állami szerepvállalás megerősítésével képzel el. A harmadik negyedévhez képest 0,5 százalékkal emelkedett a munkanélküliség az év végéig Franciaországban. Az előző év azonos időszakához képest pedig 1,8 százalékkal, amely azt jelenti: 527 ezerrel növekedett a munkanélküliek száma. Jelenleg 2,7 millió álláskereső van Franciaország európai részén, ugyanannyi mint 1999-ben, amely 9,6 százalékos rátát jelent, a tengerentúli területeket is beszámítva 10 százalékos az arány.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által alkalmazott számítások szerint készült munkanélküliségi adatok 2008-ban kezdtek ismét emelkedni az akkori 7,2 százalékos szintről, a 2006-2007-es javulás után. A gazdasági minisztérium elismerte, hogy a múlt év végén megugrott a munkanélküliek száma, ugyanakkor jelezte: a francia munkaerőpiac az európai átlagnál jobban ellenállt a gazdasági válságnak. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint is decemberben 10 százalékos volt a francia munkanélküliség, ami megfelelt az eurózóna átlagának. Az államfő ezzel párhuzamosan egy húsz intézkedésből álló programot jelentette be az évek óta válságban lévő francia ipar hanyatlásának megállítására.

"A nagy európai országok közül nálunk sorvadt el a leginkább az ipar" - jelentette ki Sarkozy az Eurocopter helikoptergyártó dél-franciaországi Marignane-i telepén, az ipari szektor jövőjéről rendezett több hónapos egyeztetés lezárása alkalmából tett látogatásán. A francia bruttó hazai termékből (GDP) az ipar része 1999 óta 22 százalékkal esett vissza a 2008-as adatok szerint alig 16 százalékra, amely a brit szintnek felel meg. Németországban 30 százalékos az arány, az eurózóna átlaga pedig 22,4 százalék. Az elnök célként jelölte meg a francia ipari termelés 25 százalékos növekedését 2015-ig, valamint az iparban dolgozók munkahelyének megtartását. Az ipari aktív lakosság az elmúlt tíz évben 15 százalékkal esett vissza Franciaországban.

A gazdasági válság hatásaként a francia iparban 200 ezer munkahely szűnt meg 2009-ben és a termelés 11,9 százalékkal esett vissza. A kormányzat a közelgő regionális választások tudatában az elmúlt hónapokban aktívan próbálta megakadályozni az üzemek felszámolását, illetve a gyártelepek külföldre telepítését; a gazdaságösztönző program részeként pedig 12 milliárd eurós hitelkeretet bocsát az ipari szektor rendelkezésére 2010-ben. A francia állam összesen 35 milliárd eurós állami befektetéssel próbálja meg a francia gazdaság versenyképességének lemaradását behozni. Az államfő jelezte: még szeptember előtt új, rendkívüli megtakarítási programot indít a kormányzat az ipar finanszírozására. Sarkozy az állami érdekeltségű nagyvállatokban a kormányzat szerepének megerősítését ígérte: az ipari miniszter további igazgatósági tagokat fog delegálni annak érdekében, hogy a cégek befektetési stratégiájába az államnak közvetlen beleszólása lehessen - fejtette ki az államfő.

Az elnök ismét bírálattal illette a Renault autógyárat, amiért az a gyártásának egy részét Törökországba és kelet-európai országokba telepítette át. "Nem tudom elfogadni, hogy a magánkézben lévő nagy autógyár, a PSA Peugeot Citroen munkatársainak kétharmadát Franciaországban foglalkoztatja, a Renault dolgozóinak viszont csak egyharmada franciaországi, miközben az állam 15 százalékos tulajdonos a cégben - hangoztatta Sarkozy.

A vállalatok és a fogyasztók felismerték, hogy már valószínűtlen a legrosszabb fejleményekre kidolgozott forgatókönyvek megvalósulása, és a kedvezőbb kilátásokhoz igazítják fogyasztásukat, beruházásaikat és foglalkoztatási gyakorlatukat

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás: